Hallgassa élőben!
Fotó: zaol.hu

Tragédia: a pályán esett össze a fiatal magyar focista, már nem tudták megmenteni az életét

Szörnyű tragédia történt hétfőn este az andráshidai sportpályán. A Tarr Andráshida SC egyik fiatal játékosa edzés közben lett rosszul és hiába a gyors segítség és a mentők megérkezése, a pályán hunyt el.

Az éjszakai órákban az Andráshida SC közösségi oldalán egy rövid, Nincsenek szavak felirattal tett közzé fotót fiatal játékosáról. A tragédia a pályán történt, amikor a megyei bajnokságot megnyert, és az NB III-ba visszajutott Tarr Andráshida SC az edzését tartotta. Ez volt a nyári pihenő után az első tréning, amolyan átmozgató jellegű. Úgy tudjuk, ekkor lett rosszul a 19. életévében járó futballista, akit társai azonnal elkezdtek újraéleszteni. A sportkomplexum rendelkezik defibrillátorral, amit szintén használtak és az időközben értesített mentők a kiérkezésig segítséget is adtak ehhez, majd a helyszínre érkezve már ők küzdöttek hosszú ideig a fiatal játékos életéért. Hiába…

Soós Zoltánt, a Tarr Andráshida SC elnökét sikerült elérnünk, aki megrendülten erősítette meg, hogy játékosuk, Hegedüs Viktor Marcell a szerencsétlenül járt sportoló. Annyit tett hozzá, hogy a klub a nap folyamán közleményt jelentet meg – írja a zaol.hu.

Hegedüs Viktor Marcell a szezon során tíz alkalommal szerepelt a felnőtt együttesben, a regionális, Észak-nyugati bajnokságban szereplő U19-es együttesnek pedig alapembere volt.

Frissítés:

A ZTE FC együttese kedden délelőtt lemondta az Andráshidára tervezett edzését az előző napi tragédia miatt, hiszen az NB I.-es csapat tagjait, edzőit is mélyen megrendítette a haláleset. A kék-fehérek fiatal játékosának, Hegedűs Olivérnek az öccse a tragikus hirtelenséggel elhunyt andráshidai labdarúgó.

Kedden este hat órára gyertagyújtást szerveznek a fiatal játékos emlékére az andráshidai pályára.

Az Andráshida SC közleménye:

Szörnyű és felfoghatatlan tragédia rázta meg klubunkat.

Június 21-én az Andráshidai Sportcentrumban edzett az NB III-as bajnokságra készülő játékoskerete. Az edzés második felében a 18 éves Hegedüs Viktor Marcell, minden előjel nélkül összeesett és elvesztette az eszméletét. A játékostársak és az edző azonnal a fiatal játékos segítségére sietett és megpróbálták stabil állapotba hozni. Közben telefonon a mentőszolgálat irányításával elkezdték az újraélesztését, szívmasszázs és defibrillátor segítségével. A mentők kiérkezését követően hosszú ideig küzdöttek játékosunk életéért, de sajnos már nem tudták megmenteni.

Hegedüs Viktor Marcell személyében egy tehetséges játékost, csapatembert, barátot veszítettünk el. Hiányát nehéz lesz feldolgozni nem csak a családjának, hanem az Andráshida SC minden tagjának.

Szeretnénk fájó szívvel részvétünket kifejezni a családnak!

Nyugodj békében Viktor!

Tisztelettel:

Soós Zoltán, az Andráshida SC elnöke.

Búcsúzunk

Hozzászólások

Vádemelés baon.hu
Két mélykúti fiatal betört egy idős férfi házába, majd kirabolták
2021/2022-es idény / 10 perce
Női röplabda Extraliga: a DVTK a nyolcadik induló
A miskolci együttes új vezetőedzővel szerepel majd az élvonalban.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy (B.) SZABÓ ISTVÁN katonatelepi (korábban Bugac, felsőmonostori) lakos, életének 89. évében végső nyugovóra tért. Temetése 2021. július 29-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÖNDÖR SÁNDOR kecskeméti lakos, 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 28-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit nagyon szeretnek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy küzdelmes és munkás életútja végén, türelemmel viselt, hosszan tartó betegsége után CSILLAG JÓZSEF 2021. július 15-én, életének 71. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. július 28-án, 9.45 órakor a hetényegyházi temetőben búcsúzunk. Kegyeletüket, kérjük egy szál virággal fejezzék ki és a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk SZABÓ BALÁZSNÉ Lipóczi Sára temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Istennek köszönjük, hogy a miénk volt és maradt, mert aki szeretettel szívünkben tovább él, nem halt meg csak távol van." (Szent Ágoston) Mély fájdalommal tudatjuk hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk, dédnagypapánk, apósunk, testvérem NÉMETH ANTAL nyárlőrinci lakos, életének 91. évében, házasságának 65. évében 2021. július 17-én örök nyugalomra tért. Utolsó útjára 2021. július 28-án, 9.00 órakor kísérjük a nyárlőrinci Köztemetőben. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ ENDRE kecskeméti lakos, 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 26-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DORCSÁK JÓZSEF fülöpházi lakos, 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 26-án, 10.00 órakor lesz a fülöpházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY GERGELY volt MÁV dolgozó kecskeméti lakos, 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 26-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Pihenj te drága szív, már megszűntél dobogni, Szerető jóságod nem tudjuk feledni. Mert elfelejteni téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulnunk ezután élni nélküled." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SINDULA ZOLTÁN kecskeméti lakos, 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 27-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászmise ugyanazon a napon a temetés előtt 8.00 órakor lesz a kecskeméti Nagytemplomban. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesapánk TERJÉKI MIHÁLY életének 71. évében elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, 15.00 órakor lesz a szentkirályi Köztemetőben. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
"A múltba visszanézve valami fáj, valakiket keresünk, akik nincsenek már. Nélkülük szomorú, üres a házunk, mert tudjuk, hogy őket hiába várjuk." Fájó szívvel emlékezünk Édesapánk és Édesanyánk halálának 5. évfordulóján. GYULAI ELEK és GYULAI ELEKNÉ Szerető családjuk.
Szüleink emlékére. "Csak az idő múlik, feledni nem lehet. Szívünkben örök a fájdalom és a szeretet." PATAI TIBOR halálának 30. és PATAI TIBORNÉ Dakó Mária halálának 39. évfordulóján szeretettel emlékezünk: szerető családjuk.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FARKAS-TÓTH BÉLÁNÉ Retkes Ilona városföldi lakos, életének 80. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTONY MIHÁLYNÉ Latos Ilona Mária kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 23-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ IMRÉNÉ Kovács Zsuzsanna kerekegyházi lakos, 95. életévében elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, 15.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Istenem súgd meg neki halkan, Lágyan szólj hozzá, hogy ne zavarjam! Álmomban keressen meg engem, még egyszer had lássam, had öleljem! Nem szólnék róla, mélyen gyötör a bánat, Csak had lássam még egyszer a gyermekem! Had legyen nekem ez a legszebb álmom, súgd meg neki halkan, én minden nap várom!" MÉSZÁROS SZILVIA már két éve, hogy nem láthatlak, de minden nap velem vagy! Nagyon szeretlek kislányom! Édesanyád
"Elmentél tőlünk a csillagok felé, Aranyló csillagpor hull a lábaid elé. Arcunkat könny mossa, mert nem vagy többé, De szívünkben élni fogsz örökké." Fájó szívvel emlékezünk drága, szeretett Édesanyánk KAPITÁNY IGNÁCNÉ Koroknai Magdolna Mária születésének évfordulóján, aki sajnos már 3 éve nincs közöttünk. Emléke mindörökké szívünkben él! Szerető lánya.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BAKOSNÉ MÉSZÁROS ZSUZSANNA hetényegyházi lakos, 68 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. július 23-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOZÓ DEZSŐNÉ Pataki Ilona kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 23-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy id. KERTÉSZ BÉLA Kecskemét-kadafalvi lakos, 63 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 29-én, 15.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
a növények is éreznek? / 41 perce
Ez érdekes! Vészjelzést küldött a megtámadott paradicsom
Arcus Temporum fesztivál / 43 perce
Öt koncerten hallhatók Liszt és Dukay művei
kerékpár / 43 perce
Értékes tapasztalatot szereztek
Kovács Nóra
aratás / 44 perce
Bemutatót tartottak a hagyományőrzők Kerekegyházán
Gulyás Sándor
Közlekedés / 1 órája
2025-re minden megyei jogú város elérhetővé válhat négysávos úton
Értékes gyűjtemény / 1 órája
Látogatható a száműzött román király autószerelő műhelye