Kiskunhalas/Baja

2024.04.26. 13:13

Három helyszínen, hat drogárust kapcsoltak le a rendőrök Halason – videóval

Egymástól függetlenül, mégis egyidőben csaptak le a bajai és kiskunhalasi rendőrök azokra a személyekre, akik a gyanú szerint Kiskunhalason árultak drogot.

Tapodi Kálmán

Mint írták: több hónapos nyomozás előzte meg azt az összehangolt akciósorozatot, amit a bajai és halasi rendőrök tartottak kedden Kiskunhalason. A bajai nyomozók információi szerint egy férfi a városban új pszichoaktív anyagot árul, amiből több tételt is Baján értékesítettek. Mikor valamennyi bizonyíték rendelkezésükre állt, lecsaptak. Egyszerre két helyszínen jelentek meg a Hirős kommandósokkal a rendőrök. Azt a pillanatot várták, amikor a kereskedő éppen új szállítmányhoz jut. A férfi halasi lakhelyén nemcsak őt, hanem két emberét is elfogták, továbbá egy dílerre egy másik címen csaptak le. A négy fős bandából hármat őrizetbe vettek a bajai nyomozók, akik kezdeményezték letartóztatásukat – számolt be az elfogásról a vármegye rendőrsége a police.hu oldalon

akció, drog, bűnügy
Egyidőben csaptak le a bajai és kiskunhalasi rendőrök azokra a személyekre, akik a gyanú szerint Kiskunhalason árultak drogot
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A fenti akcióval egyidőben a kiskunhalasi rendőrök is rajtaütést tartottak a városban. A nyomozók információ szerint egy pár terjesztett új pszichoaktív anyagot. Velük szemben is új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás. A kiskunhalasi nyomozók kezdeményezték az őrizetben lévő páros letartóztatását.

Az akciókban hozzávetőleg 800 gramm új pszichoaktív anyagot, mobiltelefonokat, pénzt és terjesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le. A rendőrség jelenlegi adatai alapján a két kiskunhalasi terjesztőcsoport nem állt üzleti kapcsolatban.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában