Labdarúgás

2024.04.26. 11:28

A vármegye egyben hazai pályán játszik a három dobogós

A hétvégén a vármegyei első osztályban a 25. fordulót rendezik meg. Szombaton három, vasárnap négy mérkőzést vívnak meg az érintett csapatok, hazai pályán szerepel az éllovas Soltvadkert, a 2. helyen álló Tiszakécske II., és a 3. Kunbaja is.

Vincze Miklós

A vármegyei osztály három dobogósa mind hazai pályán szerepel a hétvégén, a dolga egyiknek sem könnyű. A Soltvadkert a 4. helyen tanyázó Jánoshalmát fogadja, a két csapat mindössze hat pont a különbség, igazi rangadóra lehet tehát számítani. A 2. helyen álló Tiszakécskei LC II. az Akasztót fogadja, a 3. Kunbaja pedig a bajnoki címvédő, jelenleg az 5. Kiskunfélegyházával meccsel. Déli rangadóra is sor kerül ezen a hétvégén, a sereghajtó Bácsalmás a Bajai LC-vel meccsel. Bő egy héttel a hartai győzelmet hozó kupacsatát követően újra találkozik a Kecskeméti LC és a Harta. Kiszámíthatatlan rangadónak ígérkezik a Kalocsa és a Lajosmizse összecsapása, esélyesnek tűnik hazai pályán a Kiskőrös, az SC Hírös-Ép próbálja megakadályozni a papírforma igazolását. A másodosztályban az elmúlt fordulóban az élre állt Nemesnádudvar a 4. Foktőt fogadja. A vármegye három Nyugati csoportjában a 2. helyen álló Bátya a 3. Dunapatajjal vív hatpontos rangadót.

vármegye I., labdarúgás, mérkőzés
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

SZOMBAT, 17.00

Vármegye I.: Kunbajai SE–Kiskunfélegyháza, Tiszakécskei LC II.–Akasztó FC, Kecskeméti LC–Harta SE.

VASÁRNAP, 17.00

Vármegye I.: Soltvadkerti TE Soltút–Jánoshalmi FC, Kiskőrösi LC–SC Hírös-Ép Egyesület, Anda Kalocsa FC–Lajosmizsei VLC, Bácsalmási PVSE–Bajai LC.

A vármegye I. állása
1.    SOLTVADKERT    22    14    5    3    41–17    47
2.    TISZAKÉCSKE II.    22    14    3    5    69–28    45
3.    KUNBAJA    22    13    5    4    49–19    44
4.    JÁNOSHALMA    23    12    5    6    47–28    41
5.    KISKUNFÉLEGYHÁZA    22    11    6    5    31–31    39
6.    HARTA    23    10    5    8    58–43    35
7.    LAJOSMIZSE    23    10    4    9    35–35    34
8.    AKASZTÓ    23    10    4    9    35–41    34
9.    KISKŐRÖS    22    9    4    9    36–40    31
10.    KALOCSA    22    8    5    9    37–27    29
11.    BAJA    22    7    3    12    22–40    24
12.    KECEL    23    7    3    13    33–63    24
13.    KECSKEMÉTI LC    22    5    4    13    22–38    19
14.    SC HÍRÖS-ÉP     23    4    6    13    20–38    

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában