2019. 09. 26. 06:30 | [email protected]

Régebben vita tárgyát képezhette volna, vajon a rúgótechnika, a cselezőkészség, a játékintelligencia, netán az állóképesség a labdarúgók legfontosabb tulajdonsága, de ma már minden futballrajongó pontosan tudja, hogy nem más, mint az alázat. Ezt halljuk lépten-nyomon a mikronfonvégre kapott játékosoktól, akik véletlenül sem saját érdemeiket domborítják ki egy-egy szép találat, győztes mérkőzés után, hanem arról beszélnek, mennyire büszkék a csapatra, örülnek annak, hogy segíteni tudnak a klubnak a céljai elérése érdekében, és persze ezután is ugyanilyen alázatosan fognak dolgozni. Igen, dolgozni, természetesen, nem ám edzeni, s pláne játszani, a mai futballista keményen megdolgozik minden egyes forintért.

Ez a nagy alázat valahogy úgy vált térhódítóvá a labdarúgásban, mint a távoli nagy lövések: az ember mindig többet és többet akar. Ha kell, ha nem.

A „kígyótérről” megeresztett löketekkel nagyjából ugyanaz a baj, mint az alázatossággal, többnyire célt tévesztenek. Harmincon túlról az lövöldözzön, aki húszról már tízből tízszer eltalálja a kaput –

az akarjon alázatos lenni, aki a szerénység, a mértékletesség erényét már magáé­vá tette.

Olykor szerencsére mégis látunk, hallunk példát arra, hogy miben is rejlik az alázat lényege, amely többnyire az üres kommuniká­ciót, a gondolatok hiányát hivatott elfedni. Legfrissebb és tanulságos esetként Virgil van Dijktól. A Liverpool és a holland válogatott középhátvédje az előző idényben Bajnokok Ligáját nyert az angol klubbal, a narancsmezesekkel pedig bejutott a Nemzetek Ligája fináléjába. A FIFA­-gálán őt tekintették – Messi és Ronaldo előtt – az Év játékosa cím első számú várományosának.

Végül Messi mögött mégis „csak” második lett.

A végeredményt a következőképpen fogadta: „Nem vagyok csalódott. Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek, és hogy az év csapatába is beválasztottak.” Ezt persze tekinthetjük pusztán udvarias nyilatkozatnak. Na de… Van Dijk a holland válogatott csapatkapitányaként maga is szavazott. Most kapaszkodjanak meg: Messire! A legnagyobb riválisára, aki az ő voksának is köszönhetően előzte meg őt magát.

Valahol itt kezdődik az alázat. Amit Van Dijk hosszú, hosszú éveken át gyakorolt. Huszonnyolc évesen ma már ugyan a világ irigyelt, legjobban kereső futballistái közé tartozik, de ne feledjük el, hogy huszonkét évesen még egy holland kis csapatban, a Groningenben rúgta a labdát. Az alázatosságot nem a kamerák tüzében, hanem az edzőpályán gyakorolta.

Hozzászólások