Fotó: Magyar Péter

Bobek Tamás atya: hatalmas felelősség és hatalom van az egyház kezében

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
legenda
Visszatér az AC/DC
leghosszabb táv / 21 perce
Pénteken rajtol a 14. NN Ultrabalaton
A szervezők a kontinens legzöldebb tömegsport-rendezvényét ígérték májusra, és mindez a módosított időpont ellenére sem változott.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik GULYÁS ISTVÁNNÉ Turcsány Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Búcsú nélkül mentem én el tőletek, nem búcsúzom, ma is élek köztetek. Szíveteket ne eméssze fájdalom, vigasz legyen, hogy örökké álmodom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÖREKI LÁSZLÓ nyugalmazott honvéd százados 67. életévében 2020. szeptember 10-én elhunyt. Búcsúztatója 2020. október 12-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. SIMONYI SÁNDORNÉ Dr. Csontos Terézia a BKKM-i Főügyészség nyugalmazott ügyésze, főügyészségi tanácsos életének 87. évében, 2020. szeptember 22-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására 2020. október 5-én, 10.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben kerül sor. Emléke örökre szívünkben él! A gyászoló család.
"Cinkos aki hallgat, amikor szólni kell..." Szeretett fiam és testvérem GULYÁS JÁNOS 20 ÉVE, hogy tragikus körülmények között elhunyt. Pihenj egy jobb világban! Örök gyászban: Édesanyja, nővére és szerettei.
MIHÁLOVICS FERENC Nagyon hiányzol. Mindig szeretni fogunk. Édesanyád és testvéreid.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy KOVÁCS LÁSZLÓNÉ (volt Szabó Istvánné) Nagy Katalin 84 éves korában elhunyt. Végakarata szerint Nagybaracskán fiai mellé helyeztük örök nyugalomra.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEYÉR JÁNOS életének 78. évében váratlanul elhunyt. A hamvasztás utáni végső búcsút 2020. október 2-án (pénteken), 15.00 órakor vehetünk a kecskeméti Evangélikus Templomban. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." "Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki nem kértéL, csak adtál, minket örökre itthagytál. Elfeledni Téged soha nem lehet, Te voltál a jóság és a szeretet. Elvitted a fényt a meleget, csak egy sugarat hagytál: az emlékedet." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy BARNA ISTVÁN a Kulacs Vendéglő vezetője kecskeméti lakos, 85 éves korában, 2020. szeptember 25-én, otthonában csendesen örökre elaludt. Temetése 2020. október 1-jén, 13.00 órakor lesz kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. "Édesapánk, Isten veled, legyen áldott nyugvóhelyed." A gyászoló család.
Szeretettel gondolunk mindazokra, akik VIRÁG JÓZSEFNÉ Ficsor Irma temetésén megjelentek, fogadják köszönetünket, hogy együttérzésükkel mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
"Amikor fáradtan lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten." Fájdalommal tudatjuk, hogy MAROZSI IMRE kecskeméti lakos, 59 éves korában csendesen elaludt. Búcsúztatására saját kérésére szűk családja körében megtörtént. Édesanyja, felesége, gyermekei, unokái.
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, csak egy sugarat hagytál itt, az emlékedet. Bennünk él egy arc és végtelen szeretet, amit tőlünk soha, de soha senki el nem vehet. Hiányodat feldolgozni nem lehet, csak próbálkozunk élni nélküled." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH LÁSZLÓNÉ Márkus Mária halálának első évfordulóján. Szerető családja.
"Mondd hogy ez csak egy álom, és itt vagy most is velem, hogy semmi ne fájjon. Tudom, hogy elmentél... és minden már csak emlék, ha tudnám hogy merre vagy a kezemet nyújtanám feléd." Szomorú szívvel emlékezem szeretett férjem GURÁLY MIKLÓS pedagógus halálának 8. évfordulóján. Feleséged, Ica.
"Van, akinek az a sorsa, hogy örökké a szívedben maradjon, még ha távozik is az életedből." (Becca Lee) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF gyémántdiplomás mezőgazdasági mérnök, a Bács-Kiskun Megyei Földhivatal volt vezetője kecskeméti lakos, életének 88. évében, rövid, súlyos betegség után 2020. szeptember 1-jén otthonában örökre elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Mivel hamvai végső elhelyezése szülőfalujában történik, kérjük egy-egy szál virággal emlékezzenek rá. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. Táviratcím: 6000 Kecskemét, Dobó krt. 9. 2/2.   
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy LADÁNYI JULIANNA Júlia néni nyugalmazott óvónő 2020. szeptember 17-én, életének 82. évében elhunyt. A kecskeméti Köztemető ravatalozójában 2020. szeptember 29-én, 15.00 órakor búcsúzunk tőle.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ ANTAL búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GULYÁS ISTVÁNNÉ Turcsány Ilona kecskeméti lakos, 84 éves korában súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 30-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk." (2 Kor. 5,1) Szomorú szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 71. évében, súlyos betegségben, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2020. október 1-jén, 14.00 órakor római katolikus szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben lesz. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Halott virágok illatát nyögik a fák És megrázkódik a táj Valami véget ért, valami fáj..." Megtört szívvel és mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, apukánk, fiam, testvérünk KOVÁCS TAMÁS életének 45. évében 2020. szeptember 11-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szívünkben, lelkünkben örökre velünk marad. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"A földi út véget ért. Nincs több kín, szenvedés. A megnyugvás legyen örök, A végső úton ne legyen göröngy." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARA ISTVÁNNÉ Bába-Kovács Julianna kecskeméti lakos, 97 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmukban osztoznak. A gyászoló család.
"Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH IGNÁCZNÉ Erdei Mária az Alföld Áruház volt dolgozója kecskeméti lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Trianon 100 / 37 perce
Trianon-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában
Roland Garros / 39 perce
Fucsovics Márton bejutott a harmadik fordulóba
Figyelmeztet a Nemzeti Közművek / 41 perce
Vigyázat, átverés! Az NKM nevével élnek vissza csaló levelekben
mozgalmas / 1 órája
Lánykérés, kaparós sorsjegy, lángoló autó: ilyen a rádiós egy napja
GALÉRIÁVAL / 1 órája
Megnyitották a halasi mobil járványkórházat
Mester-Horváth Nikolett
Labdarúgás / 1 órája
Közvetlen riválisát fogadja a tiszakécskei alakulat
Szentirmay Tamás