Plichta Dominik a kórházat is megjárta, de már vígan futballozik

– Mindenekelőtt a legfontosabb kérdés: teljesen rendbe jött-e már?

– Sajnos a vállam még mind a mai napig fáj, az ütközés utáni kontrollálatlan esés miatt, de most, körülbelül két hónappal az eset után már úgy fest, hogy végül ennyivel megúsztam.

– Emlékszik konkrétan arra a jelenetre, amikor történt az eset?

– Egy hosszú indítást követően a 11-es pont tájára tartott a labda, arra startoltam rá, hogy a kapuba fejelhessem. El is értem a labdát, sőt, el is fejeltem, csakhogy a hazai kapus egy ütemmel elkésve robbant ki a kapujából, a labdát már nem érte el, engem viszont igen, szinte elgázolt. Házi Imre hatalmas termetű kapus, tehát érthető, hogy nálam ott elvágták a filmet.

– Tehát eszméletvesztése is volt?

– Igen. Magára az ütközésre még emlékszem, de utána csak homályos emlékfoszlányok vannak, már a mentőben feküdtem, amikor igazából, teljesen magamhoz tértem. A többiek mesélték el, hogy előbb rövid ideig teljesen eszméletlen voltam, aztán meg fel akartam kelni, mert fájt a kezem, de nekem is úgy mesélték, ezek nálam teljesen kiestek. Sokan meg voltak rémülve, hogy a nyelvem is hátracsúszott, ezt viszont nem tudták biztosan. Két csapattársam, Szabó Attila és Dragan Zmukic társam azonnal a segítségemre sietett, és oldalra fordított, hogy ebből ne legyen baj, de ugyanakkor nem láthatták, hogy konkrétan hol is van a nyelvem, mert teli volt vérrel a szám.

A kirepülő kapus ugyanis a fejemet találta telibe, és az ütközés következtében a fogaim miatt felrepedt a szám belülről, ennek következtében ömlött a vér. Utána egy hétig be is volt dagadva teljesen az egész szám, és csupa seb volt belülről.

– Szerencsére elég hamar megjelent a mentő.

– Valóban elég gyorsan kijött, ugyanis a csapattársam, Körmöci Márk, akit nem sokkal előttem cseréltek le, szintén sérülés miatt, meglehetősen rosszul érezte magát, és már hozzá kihívták a mentőt, és így amikor pórul jártam, egy percen belül ott volt. A kórházi személyzet csak egy kicsit lepődött meg, amikor megláttak a hordágyon a fekete Bácsalmás-szerelésben, de nagyon készségesek és nagyon kedvesek voltak, haladéktalanul és szakszerűen elláttak. Azonnal megcsináltak egy CT-t, azon szerencsére nem találtak elváltozást. Végül kiderült, hogy egy komoly agyrázkódással – no meg megannyi sebbel a számban – megúsztam.

– Milyen érzés az, amikor az ember egy kórházban kezd lehiggadni úgy, hogy magára maradt, az otthonától jó messze, és közben a csapat is hazament?

– Nem értem rá szomorkodni, ugyanis egyetlen pillanatra sem hagytak cserben. Azonnal jöttek az üzenetek a játékostársaimtól, meg persze a családomtól, a barátaimtól is. Molnár Laci bá, az U19-es csapat edzője bekísért a kórházba és végig ott volt velem, ő tájékoztatta folyamatosan a szüleimet meg a csapatot. A csapattól pedig jött az információ, hogy megnyertük a meccset, no meg a jókívánságok. Hogy lelkileg mindenki mellettem van, azt tehát nemcsak éreztem, hanem tudtam is. A csapat persze hazautazott, mit tehetett volna mást, de Laci bá ott maradt velem egészen addig, amíg a szüleim meg nem érkeztek. Ők ugyanis még aznap este eljöttek Kecskemétre. Miközben persze tudták, hogy az se biztos, hogy láthatnak, hiszen ez az eset a járványhelyzet idején történt, de az édesanyámat végül néhány percre láthattam. Másnap is jöttek volna, nem is csak a szüleim, hanem barátok is, hiszen mivel szombat este kerültem be, csak hétfőn délelőtt engedtek haza, én ugyanakkor mondtam minden érdeklődőnek, hogy ne jöjjenek, mert nincs látogatás. Aztán hétfőn jöttek értem a szüleim, velük barátaim is, és ők vittek haza.

– Szoros volt a meccs, döntő pillanatban ment bele ebbe a rázós helyzetbe. Legközelebb is belemenne, megpróbálná újra megelőzni a kapust? Ha mondjuk egy hónap múlva egy meccsen ugyanígy jön a labda. Magyarán: nem alakult ki fóbia önben?

– A meccs hevében nem gondolkodik az ember, fóbia, gátlásosság pedig szerencsére egyáltalán nem alakult ki nálam. Mindenképpen mennék ugyanúgy a labdáért, ahogy akkor mentem. Egyébként pedig fóbia nem maradt bennem, hanem azóta már próbajátékon is jártam Ausztriában. Érdekesen alakult ez, ugyanis éppen a lajosmizsei meccs előtt hívtak attól az osztrák ötödik ligás klubtól, amely érdeklődött irántam. Nekem nagy vágyam volt mindig, hogy egyszer kipróbáljam magam külföldön, tehát nagyon örültem a lehetőségnek. Szóval a meccs előtt beszéltük meg, hogy egy hét múlva mehetek. Aztán jött a sérülés, és az orvosok két hónapra eltiltottak a focitól, illetve mindenfajta sporttól. Az első próbajáték tehát kútba esett. Amikor tájékoztattam az osztrák klub vezetőit, ők megértőek voltak, azonnal belementek, hogy későbbre halasszuk el a próbajátékot, aztán jó három héttel a kórházi kalandom után végül már ki tudtam menni. Többször is megnéztek, jól sikerült a bemutatkozásom, megtetszettem nekik, és mondták, hogy mehetek. Azóta már megvolt az első edzőmeccsünk is. A papírok elkészítése még folyamatban van, de már sínen vagyok az osztrák szerződés felé. Az itthoni munkahelyemet ugyanakkor megtartom, sikerül reményeim szerint úgy megoldani, hogy péntekenként fogok kiutazni Ausztriába, és vasárnap este már haza is térek.

– Bácsalmáson mit szóltak ahhoz, hogy egy gólerős, erőszakos, jó értelemben vett agresszív futballista távozik? Nehezteltek önre?

– A klubnál nagyon segítőkészek voltak, nemhogy akadályt nem gördítettek elém, hanem biztattak, segítettek mindenben, ugyanakkor elmondták, hogyha kipróbáltam magam Ausztriában, és aztán idővel mégis inkább itthon folytatnám a focit, akkor nagy szeretettel várnak vissza.

– A kapusra neheztelt az eset után?

– Egyáltalán nem. Sportban, a mérkőzés hevében előfordul az ilyen.

Kiélezett helyzetben történt az eset

Szoros, küzdelmes mérkőzést vívott a Lajosmizse és a Bácsalmás, teljesen kiegyenlítettnek tűnt a találkozó, az 1–1-es félidei állást követően az utolsó negyedóra kezdetén egyre inkább igazságosnak és mindkét fél erőfeszítéseit tekintve megérdemeltnek tűnt az esetleges pontosztozkodás, amikor a 76. percben a bácsalmási Velez ívelt be a hazai védelmi vonal mögé, Plichta berobbant, és elfejelte a labdát a kapujából kirontó, menteni akaró Házi mellett. Házi azonban a kiinduláskor felvett lendületét fékezni nem tudván óriási erővel repült bele a bácsalmási játékosba. Plichta azonnal elterült a földön. Dragan Zmukic és Szabó Attila példás gyorsasággal reagált a vészhelyzetre, de dermesztő percek voltak ezek, a vendégjátékos láthatóan nem volt magánál. Hamarosan megérkezett a mentő, és a játékost beszállították a kecskeméti traumatológiára. A mérkőzés egyébként jó negyedóra kényszerszünet után folytatódott, a Bácsalmás az eset miatt megítélt büntetőt Dragan Zmukic révén értékesítette, majd 3–1 arányban győzött.