Összefoglaló

2023.03.06. 20:58

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. március 06.

Összeszedtük a nap legfontosabb híreit.

baon.hu

Több mint két és fél milliárd forintos beruházás keretében bővíti gyártókapacitását a Hőplusz Rendszer Kft.

Fotó: Bús Csaba

Speciális műkézre gyűjtenek annak az 58 éves nőnek, akinek egy megvadult kutya tépte le az alkarját tavaly szeptemberben Tázláron. A szükséges 6 millió forintból eddig 3,2 millió forint gyűlt össze.

A Tojásdíszítés Királynője, a Kecskeméten élő és alkotó Zsigóné Kati népi iparművész újabb nagy meglepetéssel debütál húsvétra. Elkészítette különleges munkásságának újabb csodás remekét, a Világunk Tojását.

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 90 nap elzárásra és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 39 éves ceglédi férfit, akivel szemben cserbenhagyás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Nyolcszázezer forint adománnyal gazdagodott a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány a CabTec Kft. jóvoltából, amit hétfőn adtak át jelképesen a cég képviselői a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban. Az adományt dr. Gondos Miklós főigazgató és dr. Kelemen Edit, a csecsemő- és koraszülöttrészleg vezetője, az alapítvány elnöke vette át.

Két személyautó karambolozott az 54-es főút 18-as kilométerénél, Jakabszállásnál vasárnap délután. A balesetben két ember elhunyt.

Hatalmas beton körgyűrűt helyeztek ismeretlenek a vasúti sínek közé pénteken a Mátéházapuszta és Baja állomás között. Szerencsére nem történt tragédia, a Bajára tartó személyvonatot időben megállították. A rendőrség nyomozást rendelt el a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt.

Elhunyt Szvétek Lajos, Kéleshalom polgármestere. A falu vezetőjét 48 éves korában hunyt el, a harmadik választási ciklusban irányította a települést.

Kecskemét és Békéscsaba mintegy 40 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását 1990-hez képest – erről a két város polgármestere Áder János Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában beszélt. Áder János megjegyezte: a kormány döntése szerint a következő 10 évben minden 20 ezernél nagyobb lélekszámú város belső közlekedésében elektromos buszok váltják fel a dízelmeghajtású buszokat. Szólt arról is, hogy a kibocsátott szén-dioxid megkötésére a fásítás a legjobb megoldás.

A globális többség a béke pártján áll, és Magyarország ennek a globális békepárti többségnek a része – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.

Az MTA Alumni Programjának keretében meghirdetett tanulmányi verseny feladatsorát és a döntő feladatait az MTA szakértő csapata állította össze az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, az IPCC klímajelentései alapján. A megmérettetésen a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium tanulói harmadik helyezést értek el.

Több mint két és fél milliárd forintos beruházás keretében bővíti gyártókapacitását a Hőplusz Rendszer Kft. Mindszenti körúti telephelyén.

A Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesületének életében hagyomány, hogy nőnap alkalmából megemlékeznek a hölgyek értékeiről a nyugdíjas rendvédelmiek, ezért hétfő délután köszöntötték őket a volt Tiszti Klubban.

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveleti Vezetési Irányító Központnál tájékozódott a Magyar Honvédség védelmi képességeiről.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában