Székely Loránd igaz történetei az ultrafutásról – podcast

Székely Lorándnak, mint civil kecskeméti állampolgárnak az eredeti terve mindössze annyi volt szűk egy évtizeddel ezelőtt, hogy egyszer életében legalább egy félmaratont lefusson. Miután az első ilyen távot teljesítette, és azt követően úgy érezte, hogy ez tulajdonképpen jólesett neki, hamar növelte a tétet, és 2016-ban már lefutotta az első maratoni távját is. És miután a verseny nem csak kivett belőle fizikai szinten szinte leírhatatlanul sokat, de lelki síkon ugyanúgy leírhatatlanul sokat adott is neki, úgy érezte, hogy még mindig van benne energia, így aztán úgy vélte, hogy érdemes tovább emelni a tétet. Így vált belőle – miután a 40 kilométeres távokat követte a 80, 100, majd pedig a 160, 210 kilométeres táv – viszonylag hamar ultrafutó. 

Beszámol természetesen arról, a saját példájából kiindulva, hogy hogyan válhat valakiből ultrafutó. Beszámol az ultrafutás lelkivilágáról, az ultrafutó versenyekre való felkészülésről és a hétköznapi ember számára szinte elképzelhetetlen, a versenyek és az edzések megkívánta logisztikáról, a háttérmunkáról, a segítő szerepéről. Élménybeszámolójából kiderül, hogy a hétköznapi emberek számára szinte felfoghatatlan távok teljesítése mennyire többről szól annál, hogy bírják-e az izmok. Elmondja, hogy hogyan zajlik az extrém távokra való fölkészülés – pontosabban a beszámolójából kiderül, hogy egy ultrafutónak a civil élete is tulajdonképpen folyamatos fölkészülés –, és hogy mi mindenre kell odafigyelni, mi mindent kell megtervezni, mi mindenre kell tudatosan felkészülni annak érdekében, hogy valaki ultrafutóként eredményes lehessen. Visszatekint a kedvenc versenyeire, többek között az Ultrabalatonra utal a jövőbeni terveire, és arról is beszámol, hogy az ultrafutásban a cél elsősorban nem az érmek vagy megfelelő helyek megszerzése, hanem magának a távnak a legyőzése. Ennek rendelnek alá mindent.

A podcastot meghallgathatja itt.

A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.