Ultrafutás

2024.02.17. 20:49

Székely Loránd mesél az ultrafutás által kívánt extrém háttérmunkáról

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Ez a közismert mondás továbbfejleszthető – sportra alkalmazva – úgy, hogy minden sikeres csapat mögött áll egy jó szakmai stáb. A mondás az ultrafutásra is igaz, talán azzal a kiegészítéssel, hogy nem is a sikeres ultrafutó mögött, hanem inkább mellett áll, vagy halad egy kísérő. Az ultrafutás hétköznapi ésszel szinte felfoghatatlan teljesítmény, arra ritkán terjed ki az ultrafutást szemlélve csodálkozó figyelme, hogy minden ultrafutónak van egy kísérője is. Ezúttal a kísérő szerepét próbáltuk meg körbejárni Székely Loránd ultrafutóval.

Vincze Miklós

Székely Loránd kísérő szerepben (jobbra), a háttérben Kazai István versenyző.

– Hány komolyabb versenyen vettél részt 2023-ban? Melyik volt a legemlékezetesebb?

– Futóként nem említhetek 2023-ban komolyabb teljesítményt, gyakorlatilag nem tehetek le az asztalra semmit. Ellenben ultrafutó kísérőként több nagyobb eseményen is sikerült részt vennem, mint például az Ultrabalaton 211 kilométeres versenyen – közismert, ez egy teljes kör a Balaton körül –, vagy az Ultra-Lupa-tó 130 kilométeres távján, a Lupa-tótól fel Zebegényig, egy kis börzsönyi kitérővel és vissza a Duna váci oldalán. Mindig nagy öröm a számomra, amikor felkér egy-egy barátom kísérőnek.

– Ezek szerint voltál már versenyző is és kísérő is ultrafutáson.

– Így van, voltam a ló mindkét oldalán. Volt olyan, amikor én – és ezt azért idézőjelbe tenném – csak futottam és volt, hogy én melóztam a futó mellett. Nem is tudom, melyik a kellemesebb. Ami a kísérést illeti, az egy rendkívül nagy munkát adó és felelős feladat. A futó ugyanis gyakorlatilag a kísérőjére van bízva tíz, húsz, vagy akár harminc órán keresztül. Márpedig bizonyos táv, vagy eltelt idő után a futó a legtöbb esetben nem tud reálisan gondolkodni és döntést hozni. Egy kicsit olyan ez a helyzet, mint ami a Walking Dead című filmből lehet ismerős. Mi, futók egy bizonyos táv fölött csak zombiként magunk elé tekintve haladunk a célunk felé. Ekkor a segítő az, aki kiméri az étel-, italporciót, a frissítőket, és a megfelelő időpontban – ha tetszik az a versenyzőnek, ha nem – adagolja a futónak. Ő az, aki tartja a lelket a futóban, avagy épp kiveszi a versenyből, ha esetleg annyira komoly probléma adódik, az utóbbi azért szerencsére ritkaságnak számít. De ha tiszta, száraz ruhát kell adni, vagy fejlámpát kell tenni a fejre, akkor is ott a segítő. Rendkívül sokrétű feladathalmaz a segítő szerep. Ráadásul amikor valaki ott gurul egy futó mellett – mert a segítés kerékpáron történik –, nyolc, tíz kilométer per órás sebességgel, az nem éppen egy kirándulás, főleg nem, amikor már százötven kilométer van mögötted és csíp a hajnali hideg. Tudok esetekről, amikor a kerékpáros kísérő egész egyszerűen elaludt és eldőlt, vagy éhezett és rosszul lett. Sajnos ez a futó versenyét is tönkreteheti. Azonban nem mindenki kíván segítőt maga mellé. Van, aki saját erőből teljesen egyedül teszi meg a távot. Persze ő is gondosan kiadagol mindent magának előre, grammra pontosan, és előre küldd csomagokat a frissítőállomásokra. Ez azonban rizikós és időigényes, ugyanis ha bármi probléma adódik, nem nagyon van C és D tervre lehetőség. Valamint ha egy 60–70 pontos versenyen egy-egy percet elvakaródzik valaki, máris több mint egy órát összeszed. Egyébként pedig nem is minden versenyen megengedett a kísérés. Van, ahol csak bizonyos pontokon szabad találkozni, különben leveszik a rajtszámot. Addig a futó kint van egyedül a terepen és vagy érkezik majd, vagy nem.

– A mai korban, amikor általában az embereknek elsősorban idejük nincs, nem kis alázatot érzek abban, hogy van, aki hajlandó egy egész hétvégét rászánni arra, hogy valakinek a kísérője legyen futóversenyen. Persze nyilván oda-vissza működik a dolog, aki vállal egy kísérést, az tudja, hogy ő is számíthat majd kísérőre. Mégsem egyértelmű a mai világban, hogy valaki mondjuk szól, hogy június 15-én ultrafutás, légyszi, gyere. Egyrészt természetesen rámegy egy egész hétvége, másrészt valahol megtiszteltetés is, bizalom is. Összehangoljátok ezeket előre?

– Ismerjük egymást, tudjuk, hogy ki és mikor lesz versenyen, mi ugyanis futó­naptárak szerint élünk. Egy-egy felkérés tekintetében előre egyeztetünk természetesen, hiszen egy teljes hétvégés programot kell előre megtervezni, ráadásul legtöbb esetben még szabadságot is ki kell venni a munkahelyen. De éppen az a lényeg futó és kísérő kapcsolatában, hogy hihetetlen bizalom áll fönn közöttünk és nagyon jól ismerjük egymást. Kísérőként látom a futó mozgásából, látom a tekintetéből, hogy mi a probléma, mire van szüksége. Saját bőrömön tapasztalva tudom, hogy miből mekkora adagot kapjon és mikor. Tudjuk, hogy mik a várható problémák, mik azoknak a tünetei és hogy hogyan lehet azokat megelőzni, vagy épp orvosolni. De ezek az emberi kapcsolatok éppen ezen tényezők miatt a legkiváltságosabb kapcsolatok. Szavak nélkül értjük egymást.

– Mi az a táv, amit már – talán nem is úgy mondanám, hogy nem szabad, hanem inkább hogy felelőtlenség, vagy képtelenség kísérő nélkül bevállalni?

– Nincs ilyen. Én egyébként szeretem a kísérőt, mert szeretem a társaságot. Van, hogy beszélgetünk, énekelünk menet közben. Én egy hatórás körözős versenyen is szeretem, ha az asztalom mellett áll a segítőm és ő adagolja nekem a frissítőt. Nekem csak futni kell, cserébe minden körben kapok valamit és egy mosolyt. De az ellenkezőjére is van példa. Volt egy kolléga, aki Budapestről letekert a Balatonra, majd körbefutotta és hazabicajozott. Mindezt kísérő nélkül. Ugyanakkor vannak instant versenyek is, ez azt jelenti, hogy versenyen kívül akkor és úgy tesszük meg a kijelölt távot amikor akarjuk. QR-kódokkal lehet csekkolni és igazolni, hogy ki mennyit teljesített. Ezt kísérő nélkül szokás teljesíteni. A variációk száma e tekintetben tágas.

– Egy kísérő mit csinál tulajdonképpen egy verseny alatt amellett, hogy kerékpáron a futó mellett halad. Vegyünk egy Ultrabalatont, ami nettó 24 óra. A kísérő alszik éjjel? Eszik? Közben kommunikál a versenyzővel?

–A kísérő folyamatosan koncentráltan dolgozik. És persze amellett, hogy eteti, itatja, futásban tartja a társát, közben saját magáról is gondoskodnia kell, vagy talán pontosabb az a fogalmazás, hogy kellene. Alvásra, rövid pihenőre a legkevésbé sincs idő. És egyébként nagyon komoly kihívás a kísérő számára ilyen lassú tempóban bicajon maradni. Emiatt én jobban szeretem a kombinált megoldást, azaz kettő kísérővel haladni. Egy kísérő autóval halad pontról pontra, és utántáplálja a kerékpárost, a másik viszont a kerékpáron a futó mellett gurul.

– A kísérőnek a verseny előtt is van már feladata? Az nyilván alapvető, hogy legyen nála minden kiegészítő eszköz, ami a versenyhez szükséges. Ezen felül összehangoltok valamiféle taktikát? Mikor mit kell adni, készíteni?

– Előre pontosan le van beszélve a frissítési stratégia. Ezt előre ki kell dolgozni, meg kell beszélni, és ameddig csak lehet, ragaszkodni kell az eredeti tervhez. Majd amikor jönnek a problémák – mert azok jönnek, mindent kiszámítani előre nem lehet –, akkor reagálni kell rájuk, és pillanatok alatt át kell tervezni, de addig a megbeszéltek mellett kell maradni. A kísérő feladata is, hogy előre vizionálja, hogy mikor mi lesz, például, hogy hol lesz kút, ahonnan mindenképp fel kell tankolja a kulacsokat. És ott van a célba érkezés. Mennyivel magasztosabb, könnyekkel küszködő érzés, amikor együtt érünk célba, mint csak úgy egyedül beesni.

– Verseny közben tehát segít, ellát, egyebek. Lelki segítséget is ad?

– Abszolút. Egyik legfontosabb feladat. A futó agya ugyanis egy idő után megállítaná a testét. Mi, futók tudjuk, hogy ez egy hamis érzés, és bizonyos trükkökkel ki lehet billenteni az agyat ebből a szándékából. Ekkor jön a szórakoztatás, figyelemelterelés, például egy kis nóta. Volt, amikor az éjszaka közepén, amikor már nagyon kényelmetlen volt a nyereg, a futó, akit kísértem, már szólni sem nagyon tudott és főleg nem is akart, jött az ötlet: hát akkor most bulizzunk egyet, és kapcsoljuk be a zenéinket. Remek ötletnek bizonyult a rögtönzött megoldás, emlékezetesek lettek azok a kilométerek, amikor tőlünk zengett az út.

– Többször is szóba került, hogy te voltál már többször is mindkét oldalon. Egy táv sikeres teljesítése után a siker persze száz százalékig a futóé, de mekkora szerepet tulajdonítasz, vagy a sikerért járó képletes tortából mekkora szeletet adnál a kísérőnek egy sikeres futás után?

– Minél hosszabb a táv, annál nagyobb szeletet. Megkockáztatom, hogy fele torta a kísérőé egy Ultrabalaton esetén.

– A kívülálló szemével merésznek tűnik ez a válasz. Nem gondolod, hogy lesz olyan futótársad, vagy a futótársadalom akár egy része, aki felzúdul emiatt? Hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz a segítőnek? Vagy pedig mindenki pontosan tudja ezt, mert mindenki volt már a ló mind a két oldalán?

– A magam nevében nyilatkozok, de azt sejtem, hogy a legtöbb, kísérővel induló futó egyetért velem. Sok ilyen futó kiszállna idő előtt a versenyből segítő nélkül. Természetesen vannak futótársak, akik nem is kérnek segítséget, ők száz százalékban maguknak tulajdoníthatják a sikert.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában