Székely Loránd mesél az ultrafutás által kívánt extrém háttérmunkáról

– Hány komolyabb versenyen vettél részt 2023-ban? Melyik volt a legemlékezetesebb?

– Futóként nem említhetek 2023-ban komolyabb teljesítményt, gyakorlatilag nem tehetek le az asztalra semmit. Ellenben ultrafutó kísérőként több nagyobb eseményen is sikerült részt vennem, mint például az Ultrabalaton 211 kilométeres versenyen – közismert, ez egy teljes kör a Balaton körül –, vagy az Ultra-Lupa-tó 130 kilométeres távján, a Lupa-tótól fel Zebegényig, egy kis börzsönyi kitérővel és vissza a Duna váci oldalán. Mindig nagy öröm a számomra, amikor felkér egy-egy barátom kísérőnek.

– Ezek szerint voltál már versenyző is és kísérő is ultrafutáson.

– Így van, voltam a ló mindkét oldalán. Volt olyan, amikor én – és ezt azért idézőjelbe tenném – csak futottam és volt, hogy én melóztam a futó mellett. Nem is tudom, melyik a kellemesebb. Ami a kísérést illeti, az egy rendkívül nagy munkát adó és felelős feladat. A futó ugyanis gyakorlatilag a kísérőjére van bízva tíz, húsz, vagy akár harminc órán keresztül. Márpedig bizonyos táv, vagy eltelt idő után a futó a legtöbb esetben nem tud reálisan gondolkodni és döntést hozni. Egy kicsit olyan ez a helyzet, mint ami a Walking Dead című filmből lehet ismerős. Mi, futók egy bizonyos táv fölött csak zombiként magunk elé tekintve haladunk a célunk felé. Ekkor a segítő az, aki kiméri az étel-, italporciót, a frissítőket, és a megfelelő időpontban – ha tetszik az a versenyzőnek, ha nem – adagolja a futónak. Ő az, aki tartja a lelket a futóban, avagy épp kiveszi a versenyből, ha esetleg annyira komoly probléma adódik, az utóbbi azért szerencsére ritkaságnak számít. De ha tiszta, száraz ruhát kell adni, vagy fejlámpát kell tenni a fejre, akkor is ott a segítő. Rendkívül sokrétű feladathalmaz a segítő szerep. Ráadásul amikor valaki ott gurul egy futó mellett – mert a segítés kerékpáron történik –, nyolc, tíz kilométer per órás sebességgel, az nem éppen egy kirándulás, főleg nem, amikor már százötven kilométer van mögötted és csíp a hajnali hideg. Tudok esetekről, amikor a kerékpáros kísérő egész egyszerűen elaludt és eldőlt, vagy éhezett és rosszul lett. Sajnos ez a futó versenyét is tönkreteheti. Azonban nem mindenki kíván segítőt maga mellé. Van, aki saját erőből teljesen egyedül teszi meg a távot. Persze ő is gondosan kiadagol mindent magának előre, grammra pontosan, és előre küldd csomagokat a frissítőállomásokra. Ez azonban rizikós és időigényes, ugyanis ha bármi probléma adódik, nem nagyon van C és D tervre lehetőség. Valamint ha egy 60–70 pontos versenyen egy-egy percet elvakaródzik valaki, máris több mint egy órát összeszed. Egyébként pedig nem is minden versenyen megengedett a kísérés. Van, ahol csak bizonyos pontokon szabad találkozni, különben leveszik a rajtszámot. Addig a futó kint van egyedül a terepen és vagy érkezik majd, vagy nem.

– A mai korban, amikor általában az embereknek elsősorban idejük nincs, nem kis alázatot érzek abban, hogy van, aki hajlandó egy egész hétvégét rászánni arra, hogy valakinek a kísérője legyen futóversenyen. Persze nyilván oda-vissza működik a dolog, aki vállal egy kísérést, az tudja, hogy ő is számíthat majd kísérőre. Mégsem egyértelmű a mai világban, hogy valaki mondjuk szól, hogy június 15-én ultrafutás, légyszi, gyere. Egyrészt természetesen rámegy egy egész hétvége, másrészt valahol megtiszteltetés is, bizalom is. Összehangoljátok ezeket előre?

– Ismerjük egymást, tudjuk, hogy ki és mikor lesz versenyen, mi ugyanis futó­naptárak szerint élünk. Egy-egy felkérés tekintetében előre egyeztetünk természetesen, hiszen egy teljes hétvégés programot kell előre megtervezni, ráadásul legtöbb esetben még szabadságot is ki kell venni a munkahelyen. De éppen az a lényeg futó és kísérő kapcsolatában, hogy hihetetlen bizalom áll fönn közöttünk és nagyon jól ismerjük egymást. Kísérőként látom a futó mozgásából, látom a tekintetéből, hogy mi a probléma, mire van szüksége. Saját bőrömön tapasztalva tudom, hogy miből mekkora adagot kapjon és mikor. Tudjuk, hogy mik a várható problémák, mik azoknak a tünetei és hogy hogyan lehet azokat megelőzni, vagy épp orvosolni. De ezek az emberi kapcsolatok éppen ezen tényezők miatt a legkiváltságosabb kapcsolatok. Szavak nélkül értjük egymást.

– Mi az a táv, amit már – talán nem is úgy mondanám, hogy nem szabad, hanem inkább hogy felelőtlenség, vagy képtelenség kísérő nélkül bevállalni?

– Nincs ilyen. Én egyébként szeretem a kísérőt, mert szeretem a társaságot. Van, hogy beszélgetünk, énekelünk menet közben. Én egy hatórás körözős versenyen is szeretem, ha az asztalom mellett áll a segítőm és ő adagolja nekem a frissítőt. Nekem csak futni kell, cserébe minden körben kapok valamit és egy mosolyt. De az ellenkezőjére is van példa. Volt egy kolléga, aki Budapestről letekert a Balatonra, majd körbefutotta és hazabicajozott. Mindezt kísérő nélkül. Ugyanakkor vannak instant versenyek is, ez azt jelenti, hogy versenyen kívül akkor és úgy tesszük meg a kijelölt távot amikor akarjuk. QR-kódokkal lehet csekkolni és igazolni, hogy ki mennyit teljesített. Ezt kísérő nélkül szokás teljesíteni. A variációk száma e tekintetben tágas.

– Egy kísérő mit csinál tulajdonképpen egy verseny alatt amellett, hogy kerékpáron a futó mellett halad. Vegyünk egy Ultrabalatont, ami nettó 24 óra. A kísérő alszik éjjel? Eszik? Közben kommunikál a versenyzővel?

–A kísérő folyamatosan koncentráltan dolgozik. És persze amellett, hogy eteti, itatja, futásban tartja a társát, közben saját magáról is gondoskodnia kell, vagy talán pontosabb az a fogalmazás, hogy kellene. Alvásra, rövid pihenőre a legkevésbé sincs idő. És egyébként nagyon komoly kihívás a kísérő számára ilyen lassú tempóban bicajon maradni. Emiatt én jobban szeretem a kombinált megoldást, azaz kettő kísérővel haladni. Egy kísérő autóval halad pontról pontra, és utántáplálja a kerékpárost, a másik viszont a kerékpáron a futó mellett gurul.

– A kísérőnek a verseny előtt is van már feladata? Az nyilván alapvető, hogy legyen nála minden kiegészítő eszköz, ami a versenyhez szükséges. Ezen felül összehangoltok valamiféle taktikát? Mikor mit kell adni, készíteni?

– Előre pontosan le van beszélve a frissítési stratégia. Ezt előre ki kell dolgozni, meg kell beszélni, és ameddig csak lehet, ragaszkodni kell az eredeti tervhez. Majd amikor jönnek a problémák – mert azok jönnek, mindent kiszámítani előre nem lehet –, akkor reagálni kell rájuk, és pillanatok alatt át kell tervezni, de addig a megbeszéltek mellett kell maradni. A kísérő feladata is, hogy előre vizionálja, hogy mikor mi lesz, például, hogy hol lesz kút, ahonnan mindenképp fel kell tankolja a kulacsokat. És ott van a célba érkezés. Mennyivel magasztosabb, könnyekkel küszködő érzés, amikor együtt érünk célba, mint csak úgy egyedül beesni.

– Verseny közben tehát segít, ellát, egyebek. Lelki segítséget is ad?

– Abszolút. Egyik legfontosabb feladat. A futó agya ugyanis egy idő után megállítaná a testét. Mi, futók tudjuk, hogy ez egy hamis érzés, és bizonyos trükkökkel ki lehet billenteni az agyat ebből a szándékából. Ekkor jön a szórakoztatás, figyelemelterelés, például egy kis nóta. Volt, amikor az éjszaka közepén, amikor már nagyon kényelmetlen volt a nyereg, a futó, akit kísértem, már szólni sem nagyon tudott és főleg nem is akart, jött az ötlet: hát akkor most bulizzunk egyet, és kapcsoljuk be a zenéinket. Remek ötletnek bizonyult a rögtönzött megoldás, emlékezetesek lettek azok a kilométerek, amikor tőlünk zengett az út.

– Többször is szóba került, hogy te voltál már többször is mindkét oldalon. Egy táv sikeres teljesítése után a siker persze száz százalékig a futóé, de mekkora szerepet tulajdonítasz, vagy a sikerért járó képletes tortából mekkora szeletet adnál a kísérőnek egy sikeres futás után?

– Minél hosszabb a táv, annál nagyobb szeletet. Megkockáztatom, hogy fele torta a kísérőé egy Ultrabalaton esetén.

– A kívülálló szemével merésznek tűnik ez a válasz. Nem gondolod, hogy lesz olyan futótársad, vagy a futótársadalom akár egy része, aki felzúdul emiatt? Hogy nagy jelentőséget tulajdonítasz a segítőnek? Vagy pedig mindenki pontosan tudja ezt, mert mindenki volt már a ló mind a két oldalán?

– A magam nevében nyilatkozok, de azt sejtem, hogy a legtöbb, kísérővel induló futó egyetért velem. Sok ilyen futó kiszállna idő előtt a versenyből segítő nélkül. Természetesen vannak futótársak, akik nem is kérnek segítséget, ők száz százalékban maguknak tulajdoníthatják a sikert.