kosárlabda

2019.01.06. 09:52

Green jól érzi magát a KTE-nél

Juan’ya Green augusztus óta erősíti a KTE-Duna Aszfalt első osztályú kosárlabdacsapatának a keretét. A klub szakmai stábja ezúttal is remek érzékkel igazolt posztra idegenlégióst, Green hamarosan a kecskeméti közönség egyik kedvencévé vált, annál is inkább, mivel egypontos meccseket nyert meg a KTE az utolsó pillanatokban leadott bátor dobásainak köszönhetően. J.-jel a ZTE elleni hazai mérkőzés előtt beszélgettünk.

Vincze Miklós

 

– Hogyan töltötted a karácsonyt és a szilvesztert?

– Amikor otthon vagyok, olyankor természetesen én is családi körben ünnepelek, a szokásos nagy ünnepi vacsorával. De azóta, hogy Európában játszom, általában a csapattársaimmal töltöm az ünnepeket, velük szervezünk valamilyen programot, ilyenkor ők az én családom. Az idén karácsonykor nem volt semmiféle különösebb programom, tévézgettem, teázgattam, lazítottam.

– Honvágy gyötört az ünnepek táján?

– Nem. Elég gyorsan hozzászoktam, hogy profi játékosként nem tudom otthon tölteni az ünnepeket. A családom persze folyamatosan csal haza az ünnepekre, de engem nem gyötört meg különösebben, hogy nem tudok hazautazni. Az az érzésem, inkább nekik rosszabb, hogy nem tudunk együtt ünnepelni. Eleinte nagyon akarták, hogy hazamenjek, de most már megértették, hogy nekem ez a megélhetésem, vagyis az, hogy profi kosárlabdázó vagyok, az ezzel jár.

– Az Egyesült Államokban hova valósi vagy?

– A pennsylvaniai Philadelphiában születtem, ott is éltem egész életemben.

– Hogyan kezdtél el kosarazni? A tiéd is egy tipikus amerikai kosaras karrier, hogy amint megtanultál járni, folyton a kosárlabdát dobáltad grundokon, iskolaudvarokon?

– Nem. Eleinte fociztam, az volt a kedvenc sportágam. Nem az európai, hanem az amerikai foci. Azt szerettem, a barátaimmal állandóan azt játszottuk. Aztán a nagybátyám volt az, aki belevitt a kosárlabdába. Ő soha nem volt profi játékos, de állandóan kosarazott a szabad idejében. Eleinte csak elnéztem, ahogy játszanak a barátaival, aztán engem is bevettek. Kemény volt felnőttek között boldogulni, nem voltak tekintettel arra, hogy kicsi vagyok, de ez nem is ártott. Aztán annyira megszerettem a kosárlabdát, hogy meg is maradtam kosarasnak.

– Hogyan kerültél Kecskemétre?

– A kecskemétieknek nagy szükségük volt egy irányítóra, és kapcsolatba kerültek az ügynökömmel. Megnézték a rólam elérhető felvételeket, az ügynököm pedig elmondta: meggyőződése, hogy ezzel, ha Kecskemétre igazolok, a klub is jól jár és én is. Próbajáték nem volt, a felvételek alapján is megbíztak bennem, úgyhogy ide igazoltam. Nem is bántam meg a döntésemet.

– Hogy teszik Kecskemét?

– Kisváros, Philadelphiához képest mindenképpen, de tavaly, Finnországban is kisvárosban éltem. Ennek ellenére kedvelem, mindenhez tudok alkalmazkodni, egyébként pedig nem is vagyok nagyzoló típus, inkább visszahúzódó. Jó kedélyű, jókedvű, de nem hiányzik az állandó zsongás, nem vágyom a nagyvárosi élet sűrűjébe. Nekem tökéletesen megfelel, még a klíma sem zavar, mert az hasonló, mint ahol élek, tehát élvezem, hogy itt lehetek, és nagyon szeretek itt.

– Vannak barátaid a csapatban?

– A srácok mindannyian a barátaim. Remekül kijövök velük, ahogy korábban már mondtam is, most a csapat a családom. Minél jobban megismerem őket, az egyéniségüket, annál jobb a kapcsolatunk. Ráadásul már a megérkezésemkor is nagyon jól fogadtak, tárt karokkal vártak, és a viszonyunk azóta csak javult.

– Mi a véleményed erről a bajnokságról, amelybe augusztusban belecsöppentél?

– Rendre kemény, hajtós meccseket játszunk, és én ezt nagyon élvezem. Jó, hogy kiegyensúlyozott ez a liga, aminek köszönhetően éles a versengés. Egyetlen meccsen senki ellen sem lehet biztosra menni. Minden egyes mérkőzésen minden ellenfél ellen mindent bele kell adni. Ez tetszik nekem benne a legjobban, hogy nincsenek sima, lefutott meccsek. Mindig meg kell szenvedni a sikerért.

– Boldogulsz már az ellenfelek nevének a kiejtésével? Elmondanád egy-két csapat nevét?

– Falco. A többit inkább nem merném felsorolni, a nevekkel hadilábon állok, főleg a magyar helységnevek kiejtésével.

Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Melyik volt az eddigi legemlékezetesebb meccs?

– A Szolnok elleni presztízsmérkőzés. Bár azt elveszítettük, de az egy szenzációs hangulatú mérkőzés volt. Ahogy hallottam, örökrangadó, meg is látszott rajta. Bár egy ponttal elveszítettük, tehát bosszankodni is volt okunk utána, de az a meccs szenzációs volt. Becsülettel edzettünk, nagyon készültünk ellenük, hiszen ők az éllovasok, nekünk pedig nagyon kellett volna a győzelem, és engem feldobnak az ilyen kiélezett helyzetek. A végén sajnos elkövettünk egy-két hibát, úgyhogy egy ponttal ők nyertek, de szenzációs volt a meccs is, és a csarnokban a hangulat is.

– Mi az a cél, amit reálisnak tartasz a csapatod számára ebben a bajnokságban?

– Itt inkább többes szám első személyben válaszolnék. Konkrét, kitűzött távlati cél nincsen, mi mindig a következő feladatra koncentrálunk. Mindig a következő feladatot próbáljuk kielégítően teljesíteni. Az azért nem titok, hogy a rájátszásba szeretnénk bekerülni. Az fontos, hogy ez a részfeladat sikerüljön, a többit pedig majd meglátjuk, próbálunk minél többet kihozni az idényből.

Juan’ya Green névjegye

Beceneve: J. (Ejtsd: dzséj)

Életkor: 26

Születési hely: Philadelphia, Pennsylvania

Nemzetiség: amerikai

Magasság: 188 cm

Testsúly: 88 kg

Poszt: irányító, kettes pozíció

Száma: 5

Eddigi klubjai: 2011–2013:

Niagara (New York),

2014–2016: Hofstra (New York),

2017–2018: Tampereen Pyrintö (finn)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában