2020 legemlékezetesebb történetei kollégáink szemével

Gulyás Sándor

Kitartásuk, akaratuk példaértékű

Az idei esztendőben Guillain–Barré-szindrómából kigyógyulni akaró soltszentimrei Szücs Péter Lajos története volt a legemlékezetesebb számomra. A férfinél két éve diagnosztizálták a Guillain–Barré-szindrómát. A nyaktól lefelé teljesen lebénult Péter, azóta küzd azért, hogy újra teljes értékű ember legyen. Két éve találkoztam vele először, amikor barátai, a Solti Bikák kötélhúzó csapatának tagjai egy mosogatógéppel is megajándékozták karácsonykor. A tolószékből akkor egyedül még felállni sem tudó férfi tele volt önbizalommal, tervekkel. Az életbe vetett hite, kitartása mára meghozta gyümölcsét. Kezei funkcionálisan működnek, csak még gyengék. A nemrégiben megvásárolt aktív kerekes székből már csúszólap nélkül át tud ülni az ágyra, székre autóba. A rehabilitációs kezelések alatt párra is talált, akivel együtt dolgoznak azon, hogy teljes életet élhessenek és mielőbb visszatérhessenek a munka világába. Kitartásuk, akartuk példaértékű, ugyanúgy mint azoké az embereké, akik mellettük vannak és segítenek céljuk elérésében.

Elhivatottsága csodálatra méltó

A kultúra terén 2020-ban a legkiemelkedőbb számomra a kunszentmiklósi Tóth Péter Lóránt tevékenysége. A versvándor munkásságáért szeptemberben megkapta a Trefort Ágoston-díjat, a Bács-Kiskun Megye Kultúrájáért díjat, a Kunszentmiklósért emlékérmet, valamint a Gergely Alexandra-emlékdíjat. Az elhivatott fiatalember 2010 óta több tízezer anyaországi és határon túli magyarnak tolmácsolta József Attila, Radnóti Miklós, Arany János, Kányádi Sándor és Petőfi Sándor verseit Kassától Zágrábig, Beregszásztól Újvidékig, Csíkszeredától Budapestig. Irodalmi és történelmi előadásai a Kárpát-medencén túl Moszkvába, Szentpétervárra, Prágába, Párizsba, Szarajevóba és Kanadába is eljutottak. A versvándor eddigi legnagyobb vállalása tavaly volt. A Radnóti nyomában – a „Lélek útja” elnevezésű gyalogos vers-zarándoklat Szerbia, Horvátország és Magyarország száz települését érintette. Tóth Péter elhivatottsága csodálatra méltó.

A tettre kész emberek nélkül nehezebb lett volna

A koronavírus-járvány átalakította életünket, sokunknak okozott nehézséget a megváltozott helyzet. A tettre kész emberek nélkül nehezebb lett volna venni az akadályokat. Közülük is kiemelkedő Lázárné Kalamen Márta, aki létrehozta az „Együtt erősebben” Kerekegyháza elnevezésű Facebook-csoportot, mely megmozgatta az egész települést. A tájékoztatás céljával létrehozott internetes felületen minden hiteles forrásból származó hírt megosztott, vigyázva arra, hogy véletlenül se keltsen pánikot a lakosság körében. A csoporthoz nagyon sokan csatlakoztak. Első és legfontosabb céljuk az volt, hogy az információk eljussanak az idősekhez is, hogy ők is tájékozódni tudjanak a rendeletekről, szabályokról. Emellett több száz maszkot juttattak el a település orvosi rendelőibe, üzleteibe, az óvodába, az iskolába, a postán dolgozók és a lakosság számára. Lázárné Kalamen Márta kezdeményezését a város Kerekegyháza Közösségéért díjjal jutalmazta.

Hraskó István

Az egész év a Covidról szólt, valószínűleg a koronavírus volt a leggyakrabban használt szavunk idén, az én legemlékezetesebb történeteim, témáim viszont nem a vírushoz kötődtek.

Búcsú az Ancsáktól

Június 11-én a Magyar Honvédség öt An-26-os szállító repülőgépének utolsó üzemképes példánya emelkedett fel egy búcsúkörre a kecskeméti repülőbázison szervezett ünnepségen. A sokak által kedvelt Ancsákat – másik becenevükön az „ordító egereket” – 46 év után nyugdíjazták és kivonták a hadrendből. Egy kicsit én is megsirattam a légcsavaros gépeket, szép emlékek fűztek hozzájuk. Imádtam hallani a zúgásukat, ahogy a felszálláshoz készülnek. Négyszer volt szerencsém repülni An-26-ossal, életem egyik legizgalmasabb utazása is hozzájuk kötődik, amikor 2015-ben Litvániába repülhettem az egyik fedélzetén, és útközben még a navigátorülésbe is beülhettem. A búcsúztatáson pedig két Gripen csatlakozott mellénk.

Belógtunk a kutatóintézetbe

Kalandos volt a riport a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet néhány éve bezárt miklóstelepi kutatóállomásán is, hiszen Szarka Miklós okleveles építészmérnök úrral – nincs mit szépíteni – belógtunk a szebb napokat megélt, ma viszont már csak a vandálok és tolvajok által látogatott műemléki jellegű épületegyüttesbe és az azt körülvevő parkba. A régi kutatóállomás felújítva Kecskemét egyik gyöngyszeme lehetne, a jelek szerint mégis a pusztulás a sorsa, hacsak nem mentik meg, akiknek módjuk és lehetőségük van rá.

A pincétől a padlásig bejártuk a városházát

Augusztusban közelről nézhettük meg, hogyan dolgoznak a kőművesek, festők, ácsok, bádogosok, restaurátorok a kecskeméti városházán. Jártunk az alagsorban és a padláson, az elzárt munkaterületeken és az állványokon is. Az épület tetejére már nem mertem felmenni, az állványokba görcsösen kapaszkodva bámultam, ahogy a festők a legnagyobb nyugalommal pingálják a díszeket.

Ilyet nem tapasztal minden nap az ember

Már az év elején olyan nemes gesztussal találkozhattam, ami azóta is, ha eszembe jut, mosolyt csal az arcomra. Januárban egy balotaszállási házaspárnál jártam, akik kisboltjuk udvarán felállítottak egy élelmiszerszekrényt, amibe naponta friss, ingyen elvihető pékárukat és tartós élelmiszereket tesznek. A férj, Falubíró Gábor szavai a mai napig fülemben csengenek:

„Tudja, nem kell ehhez más csak szeretet”.

Őszinte tisztelettel hallgattam a házaspárt, ahogy ötletük megszületéséről és megvalósításáról meséltek. Olyan kedvesség áradt belőlük, engem is olyan szeretettel fogadtak, amit nem tapasztal minden nap az ember.

Sajátjaik mellett hat gyermeket nevelnek

Meghatározó élmény volt nekem ebben az évben a Mészárosné Franzer Hajnalkával készített interjúm. Amikor megérkeztünk a kelebiai nevelőszülőhöz, gyerekzsivajtól volt hangos a ház, az egyévestől a kamaszokig minden korosztályból sürögtek-forogtak fiatalok körülöttünk. Hajnalkának és férjének három saját gyermeke született, ketten már felnőttek, a lányuk még otthon él, és jelenleg hat nevelt gyermekük is van. Miközben beszélgettünk az édesanyával arra gondoltam, milyen fontos szakasza a gyerekek életének az itt tölti idő, hisz elfogadó, szeretetteljes, de a szükséges kereteket megadó közegben cseperedhetnek.

A legmeghatározóbb visszajelzés

A 2020-as év legemlékezetesebb interjúja számomra egyértelműen a koronavírus-fertőzésen átesett dr. Frei Norberttel készült, aki Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Covid Intenzív Osztályának megbízott osztályvezető főorvosa. Elementáris erővel hatott rám a beszélgetés. Ott ült velem szemben, a nálam csupán pár évvel idősebb orvos és belém hasított a felismerés, hogy tényleg senki sincs biztonságban, tényleg óvatosnak kell lennünk. Ez az anyag hozta el számomra a legmeghatóbb visszaigazolását annak, hogy újságíróként is tehetünk az emberekért. Egy idős úr hívott fel telefonon a cikk megjelenése után, hogy megköszönje, amiért elkészült ez a cikk a doktor úrral, ugyanis a világjárvány ideje alatt most először értette meg igazán, miért is olyan veszélyes ez a vírus, és mennyire fontos, hogy betartsuk az óvintézkedéseket. Sosem felejtem el ezt a telefonhívást, ahogy az interjú élménye is örökre velem marad.

Hatalmas kitartás, akaraterő és összefogás

Az elmúlt évben is több olyan embert megismerhettem és bemutathattam, akik életükkel, munkájukkal, kitartásukkal példaként állhatnak előttünk. Nehéz hármat kiemelni közülük, de ha választani kell, akkor az egyik számomra legmeghatározóbb élmény a hétéves Csányi Pankával és szüleivel folytatott beszélgetés volt. Panka éppen hogy megkezdte az iskolát, amikor leukémiát diagnosztizáltak nála. Kilenchónapos kórházi kezelés után nyáron engedték haza. A gátéri kislány gyógyulásának története hatalmas kitartásról, akaraterőről és összefogásról szól. A családot ugyanis nagyon sokan támogatták, hiszen a gyógykezelés jelentősen megnehezítette az életüket. Történetük arra is bizonyíték számomra, hogy nem veszett ki a jó szándék az emberekből.

Bátran kitartottak az álmuk mellett

Nem hagyhatom ki az emlékezetes interjúk közül azt sem, amit Nagy Péterrel és fiával, Simonnal készítettem. Nemcsak azért érintett meg a két borász története, mert szülőfalumban, Móricgáton próbálnak meg boldogulni és értéket teremteni, hanem azért is, mert bátran kitartottak az álmuk mellett és létrehoztak egy hazánkban egyedülálló borgazdaságot, ahol amfora alakú cserépedényekben, azaz kvevriben érlelik a bort. A különleges borkészítési módszerről szívesen meséltek lapunknak, de gazdaságuk nyitott mindenki előtt. Legyenek a vendégeik!

Különös békesség

A legfrissebb és legkedvesebb interjúélmény a petőfiszállási Bakos család körében ért. A nyolcgyermekes házaspárnál a napokban jártam és arról kérdeztem őket, hogyan készülnek a karácsonyra. Szokatlan és meglepő volt az a szeretet, amivel fogadtak, és az a közvetlenség, ahogyan az életükről meséltek. A beszélgetés alatt végig különös békesség, harmónia és nyugalom áradt belőlük. Ez a kellemes élmény sokáig a hatása alatt tartott. Hazafelé menet az fogalmazódott meg bennem, hogy ilyen szeretetteljes békesség lehetett egykor a betlehemi istállóban is, mint a Bakos család otthonában.

Összefoglalónk első részét itt olvashatja.

https://www.baon.hu/kozelet/helyi-kozelet/2020-legemlekezetesebb-legerdekesebb-tortenetei-kollegaink-szemevel-3491779/