Mercedes-gyár

2 hónapja
1213-an neveztek a kecskeméti Mercedes-Benz gyár hetedik futóversenyére, amelyet vasárnap rendeztek meg igazi futóidőben. A résztvevők idén teljes egészében a gyár területén futottak, egy rövid szakaszon a karosszériaüzemen belül is.
2 hónapja
Horváth Péter
Minden eddigi hazai rekordját megdöntötte tavaly a Mercedes kecskeméti gyára és a márka magyarországi forgalmazója is. A számok ismeretében még nagyobb bizakodással tekintenek a jövőbe.
2 hónapja
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly csaknem 190 ezer gépkocsit gyártott Kecskeméten, 3,8 százalékkal többet, mint 2015-ben és 3,4 milliárd euró, az előző évinél kissé magasabb árbevételre tett szert – jelentette be a vállalat Budapesten tartott évértékelő tájékoztatóján.
1

Legolvasottabb

1
Lassan fedezik fel a kórházba érkezők az új parkolót
2
Targoncával ütötték el a nőt
3
Kigyulladt egy autó motortere Kecskeméten
4
Új módszert alkalmaznak a méhsüllyedéses műtéteknél
5
Tápiósági lány fejére került a korona
portré
Fél évszázada hunyt el Kassák Lajos
Kecskemét / 8 órája
Bronzszobrok táncoltak Kodály zenéjére
Közös köztéri performanszt adott elő péntek este a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Kecskemét City Balett a Kodály Emlékmű tövében.
Gyász
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR JÓZSEF kunbaracsi lakos, 93 éves korában elhunyt. Temetése 2017. június 30-án, 15.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.

Kés a zajban / 8 órája
Disztópiában kapott szerepet a Hannibal sztárja
VB / 9 órája
13-7-re verte a franciákat a férfi vízilabda-válogatott
Hagyományőrzés / 12 órája
Történelmi emlékhely lett a vizsolyi templom
elhivatott / 12 órája
Cseh: Úszás közben semmit nem hallunk
Recept / 13 órája
Mutatós és egyszerű nyári egytálétel: paradicsomos rakott cukkini (videó)
Asztronauta / 13 órája
Lessen Ön is űrhajósokat!