Galériával

2022.07.21. 11:49

Egymilliárd euróból bővítik a Mercedes kecskeméti gyárát 2025-ig

2022 és 2026 közötti üzleti tervének keretében egymilliárd eurós, azaz 400 milliárd forintos beruházással bővítik a kecskeméti Mercedes-gyárat 2025-ig, amivel 2024-től új magasabb kategóriájú – entry luxury, majd core luxury szintű - tisztán elektromos meghajtású kompakt modelleket gyártanak a megyeszékhelyen. A beruházás keretében új összeszerelő és karosszériagyártó sor is épül. Ezzel új munkahelyeket is teremt a kecskeméti gyár – jelentette be Jörg Burzer, a Mercedes AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja a gyárban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a kormány 14 milliárd forinttal támogatja a beruházást és a hozzá tartozó képzést.

Horváth Péter

Balról: Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Jörg Burzer, a Mercedes AG termelésért és ellátási láncért felelős igazgatósági tagja, valamint Christian Wolff gyárigazgató írta alá az együttműködési szándéknyilatkozatot

Fotó: Bús Csaba

Kecskemét gazdasági életét hosszútávon meghatározó bejelentést tett tegnapi sajtótájékoztatóján a kecskeméti Mercedes-gyár és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetőjének köszöntője után Jörg Burzer tette meg bejelentését: 2025-ig egymilliárd eurós beruházással bővítik a kecskeméti gyárat, ahol új összesezserelő és karosszériagyártó sor is épül és 2024-től új, magasan pozicionált, tisztán elektromos hajtású kompakt modellek gyártása kezdődik, kétféle platformon több típusé. 2024-től az újrapozícionált MMA platform járművei gördülnek majd le itt a gyártósorokról, amely platform tisztán elektromos és hagyományos változatokat egyaránt kínál majd, és újraértelmezi a vállalat kompakt Entry Luxury (vagyis belépő szintű luxustermékek) szegmensét. 

Az évtized közepétől a magasabb, Core Luxury szegmensbe tartozó, tisztán elektromos MB.EA platform egyik modellje is csatlakozik majd a gyár termékportfóliójához. Az új egység természetesen a meglévőhöz hasonlóan rugalmas gyártást tesz lehetővé. Mint fogalmazott, a beruházás része annak, hogy felkészítik a globális termelési hálózatot a tisztán elektromos hajtású luxusautók gyártására és a gyár célja, hogy 2030-ra tisztán elektromos autókat gyártsanak – ahol a piaci feltételek ezt lehetővé teszik. 

Hangsúlyozta, hogy az EQB 2021-es sorozatgyártásának sikeres megkezdésével Kecskemét egyértelműen bizonyította rugalmasságát és szakértelmét a tisztán elektromos járművek gyártásának területén.

Az új egységben prioritás a fenntarthatóság, ezért csak zöld árammal működnek az új gyártósorok, amihez a csarnokok tetejére telepített fotovoltaikus napelemrendszer biztosítja az energiát, a fényezésben pedig kerülik a fosszilis alapanyagokat.

Jörg Burzer hangsúlyozta, hogy a beruházás biztosítja 4500 munkatársuk biztosítását és középtávon új munkahelyeket teremtenek. Ez is bizonyítja, hogy Kecskemét a globális termelési hálózat fontos része, valamint a kormány, a város és a gyár egymás iránti kölcsönös megbecsülésének bizonyítéka is.

A kapacitásbővítéshez a kormány 14 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít – jelentette be a sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki sikertörténetként határozta meg a gyár 14 éves történetét, ami nem csak a márkának, hanem Magyarországnak is komoly sikereket hozott. A 400 milliárd forintos beruházás az idei év eddig bejelentett legnagyobb fejlesztése. 

Mint fogalmazott, a Mercedesnek komoly szerepe volt abban, hogy az elmúlt évekbe szárnyalt a hazai autóipar: az iparág termelési értéke 3600 milliárd forint volt, tavaly pedig 9400 milliárd forint, ami több mint két és félszeres növekedés.

Az idei év első öt hónapjában az autóipar termelési értéke 4500 milliárd forintot ért, el, ami valaha mért legnagyobb öthavi adat. Ez megerősíti az idei csúcsdöntés reményét, akár elérve a 10 ezer milliárdos termelési értéket. A miniszter szerint az iparág versenyképességét mutatja, hogy 90 százalékos exporthányaddal dolgozik. A lakosságszám tekintetében csak a 95. helyen vagyunk a világon, mégis az autóipari export ranglistájának 20. helyén állunk. Ezért jár a köszönet annak a 155 ezer embernek, akik a magyar autóiparban tevékenykednek.

A miniszter elmondta, hogy az elmúlt két és fél évben kétszer fordult ki a világ a sarkaiból, először a járvány, majd a háború miatt, ami rendkívüli módon megviseli a világgazdaság minden szereplőjét. De ez sem akasztotta meg a világ autóiparának forradalmi megújulását, az elektromobilitásra áttérést, ami a világgazdaság egyik legmeghatározóbb folyamata. - A mostani rendkívül nehéz helyzetből azok az országok tudnak legjobban kijönni, melyek a legnagyobb autóipari vállalatok elektromobilitási stratégiájának helyszíneivé képesek válni – mondta a miniszter, kiemelve, hogy sokat dolgoztak azon, hogy hazánk az elektromobilitási stratégia világviszonylatban kiemelt helye legyen. 

Ezt az is mutatja, hogy a világ legnagyobb akkumulátorgyártó vállalatai itt hozták létre az egyik legnagyobb gyártási kapacitását, amiben már harmadikak vagyunk világszinten.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Kecskemét nagyot nyer a beruházással a létrejövő munkahelyekkel,  és térség fejlődésére gyakorolt hatásával, valamint Magyarország és Németország gazdasági együttműködése tovább erősödik.

A bejelentést követően Szijjártó Péter, Jörg Burzer, Chirstian Wolff és Szemereyné Pataki Klaudia aláírta bővítésről szóló egyetértési megállapodást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában