2023.09.10. 16:30
Bíró-Kisjuhász Petra családon belül is tuti edzői tippeket kap – podcast
Az NB II.-ben kezdi meg szereplését ebben a szezonban a Kecskeméti NKSE női kézilabda csapata, melyet az együttes korábbi játékosa, Bíró-Kisjuhász Petra irányít ettől a nyártól kezdve. Az új tréner igen izgatott, de párjára, a Gyöngyös NB I.-es férfi csapatát irányító, dr. Bíró Balázs tanácsaira is számíthat.
Bíró-Kisjuhász Petra
Fotó: Bús Csaba
A KNKSE a kiesés után már előre tekint, Bíró-Kisjuhász Petra pedig izgatottan várja az új kihívást, amire nem is számított.
– Veress Zsuzsa klubelnök nyár elején keresett, hogy igyunk meg egy kávét, de ennek tulajdonítottam nagy jelentőséget, hiszen nem is olyan régen még a csapat játékosa voltam. Úgy gondoltam, hogy az utánpótlásban számít rám, meglepetésként ért, hogy más céljai vannak velem – mondta az új tréner.
Az új trénernek játékosként feljutást is sikerült ünnepelnie a csapattal az NB II-ben. A mostani gárda sok fiatalból, illetve néhány rutinos kézisből áll, akik egyelőre jól megtalálják az összhangot is. A keretben Jámbor-Herczeg Réka és Suncica Vuletic is nagy visszatérő, ők lehetnek a csapat igazi vezérei.
– Az első két hetet az ifivel kezdtem el, utána csatlakoztak be a felnőttek, igyekeztem minél több labdás gyakorlatot beépíteni a munkába. Sok a fiatal, illetve elég sok rutinos játékos is van a keretben, de jól alkalmazkodnak a lányok. Az idősebbek kicsit tyúkanyó szerepet betöltve segítenek a fiataloknak, de ha kell odapirítanak, ha kell, akkor lelkesítenek is. Elfogadják azt, amit szeretnék megvalósítani támadásban és védekezésben – mondta Bíró-Kisjuhász Petra.
Bíró-Kisjuhász Petra elmondta, férj is hatalmas segítséget ad neki, hiszen kölcsönösen meg tudják egymással osztani tapasztalatukat.
– Hatalmas segítség, hogy van még egy edző a családban. Én elsősorban utánpótlás edzőnek tartom magam, míg Balázs mindig tudta, hogy felnőtt csapatnál akar dolgozni, mert imádja a kézilabda taktikai szépségét. Én imádok gyerekekkel foglalkozni, technikázni velük, de Balázs már az elején azt mondta, ezt el kell vállalnom. Nélküle biztosan nem tettem volna meg. Oda-vissza segítünk, ha valami vicces játékot akar edzésekre kitalálni, mindig engem kérdez, én pedig taktikai téren kapok tőle mankót azzal, hogy mindig kikéri a véleményemet, mit hogyan gondolok – zárta gondolatait a KNKSE trénere.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Horányi Juli: Ez életem egyik legizgalmasabb kihívása – podcast
- A pollenszezon még tart, sajnos keresztreakciók is előfordulhatnak – podcast
- A kecskeméti Életrevalók! program komplex támogatást nyújt a fiataloknak – podcast
- Télen már ismét helyben mehetnek postára a Vacsiköz lakói – podcast
- Szeptember végére elkészülhetnek a Vízmű utcai csomópont munkálatai Kecskeméten – podcast