Futsal

2024.05.27. 11:02

A ScoreGoal Kecskemét hétfő este vívja a döntő negyedik mérkőzését

A ScoreGoal Kecskemét Futsal hétfő este vívja meg – hazai pályán - a férfi futsal NB I. döntőjének a negyedik mérkőzését. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a Haladás VSE 2-1-re vezet, az ötödik meccsért harcol tehát a hírös városi gárda.

Vincze Miklós

A kék oroszlánok erőn felül teljesítettek az utóbbi hónapokban, ennek gyümölcseként vívták ki a jogot, hogy az egyesület történetében először bajnoki döntőt játszhassanak. A meglepetéseket a felshőházi rájátszás után is tovább tudták szállítani, hiszen a bajnoki döntő első ütközetét megnyerték Szombathelyen, majd újabb két szoros mérkőzést tudtak vívni a hosszabb kispaddal bíró Haladással. A hétfő este 20 órakor kezdődő mérkőzésen az a kérdés, hogy a Messzi István Sportcsarnokban avatják újra bajnokká a zöld-fehéreket, vagy pedig Dávid még egyszer képes legyőzni Góliátot.

 ScoreGoal Kecskemét
A ScoreGoal Kecskemét játékosa, Suscsák Máté (fekete mezben) a döntő második mérkőzésén
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

– A napokban egy kicsivel több időt fordítottunk a regenerációra, mert sok problémával küszködünk a bajnokság hajrájában ebben a felfokozott tempóban – jelentette ki Marko Gavrilovic, a kecskemétiek sportigazgatója. – Mindannyian hiszünk abban, hogy ki tudunk egyenlíteni a párharcban, és az ötödik meccsen fog majd eldőlni a bajnoki cím sorsa. Sok szegmensével elégedett vagyok a játékunknak, de a védekezéssel nem, a leginkább ezt akartuk a helyére tenni ma estig. Az utóbbi mérkőzések rávilágítottak arra is, hogy a játékvezetők engedni fogják az indokolatlanul agresszív játékot, ehhez is alkalmazkodnunk kell. A koncentrációt végig fent kell tartanunk, csak akkor lehet esélyünk, ha nem zökkenünk ki. Büszke vagyok a fiúkra, mert sok mindenen átmentek ebben a szezonban, és megmutatták, hogy milyen kiváló, karakteres sportemberek. A kecskeméti sportbarátok szeretetére, támogatására most is különösen számítunk, hiszen csak együtt lehetünk sikeresek most és hosszabb távon egyaránt.

A mérkőzés hétfőn 20 órakor kezdődik a Messzi István Sportcsarnokban. Az egyik csapat három győzelméig tartó párharc állása 2-1 a Haladás VSE javára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában