Zsoldos László újra játékra kész

Zsoldos Lászlónak, a megyei első osztályú Kecskeméti LC fiatal játékosának hosszadalmas sérülésből sikerült felépülnie az idei ősz idényre. Vele beszélgettünk a pályafutásáról, és a maródi állapot miatti tehetetlenség lélektanáról.

Vincze Miklós

Zsoldos László (kékben) a Kiskőrös elleni kupamérkőzésen

Forrás: Pozsgai Ákos

– Azt beszélik rólatok, hogy sportos család vagytok. A szüleidtől sem áll távol a sport világa. Ez a szóbeszéd igaz?

– Így van, mindkét szülőm aktívan sportolt. Édesanyám, dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet kézilabdázott, méghozzá kapusként, legtöbbet itt a kecskeméti csapatban szerepelt –, manapság viszont, mi tagadás, kissé partvonalon kívülre csúszott, és utánpótlásedzőként tevékenykedik. Édesapámhoz lehet kötni a focit, ő kispályás berkekben mozgott sokat, ott viszont kevés ember van, aki őt nem ismerné, vagy akit ő ne ismerne itt Kecskeméten.

– Követik a te pályafutásodat?

– Igen. Édesapámról elmondható, hogy az egyik, ha nem a legnagyobb szurkolóm, nagyon ritkán hagyott ki mérkőzésemet. Már kiskorom óta szinte minden meccsemen jelen volt, az édesanyámról ez már kevésbé mondható el, de ő is megnézte néhány meccsemet.

– Az egész pályafutásod a hírös városhoz kötődik. Voltak-e edzőid, akikre jó szívvel tekintesz vissza?

– Rólam nem mondható el, hogy vándormadár lennék, amióta rúgom a pöttyöst, azóta én csak kecskeméti csapatban játszottam. Az UFC-ben kezdtemhétévesen, kisiskolásként a focit, ahol Vrabély Győző volt végig az edzőm, egészen a válogatóig, ahol felvettek az akadémiára, és ahol Koós Károly kezei alatt fociztam. Azt követően néhány hónapig Csima Gyula is volt edzőm, ezután két évig a jelenlegi tréner, Nagy Lajos következett a sorban. Az U-16-os korosztályban Virágh Ferenc, azaz Kuksi bá’ volt az edzőm, abban az időszakban én ráadásként még néhány csapattársammal együtt többször is lejátszottam a Márton Tibor irányította megyei korosztályos csapatba. Az U-17-ben Márton Pál volt az edzőm, és ezután majdnem abbahagytam a futballt, hogy a tanulásra és atlétikára jobban tudjak fókuszálni, de ekkor alakult meg a mostani, ma már a megye egyben szereplő Kecskeméti LC, a már említett Márton Tibor vezetésével – akinek a személye jelentős szerepet játszott abban, hogy folytassam a focit –, az akkor megye 3-as felnőtt alakulat. Márton Tibor után már csak két további edzőm zárja a sort, az egyik Bende Csaba, illetve a mostani trénerem, Nagy Lajos.

– Milyen a hangulat a Kecskeméti LC-nél?

– A hangulat, az kitűnő a csapatnál. Egy egészen fiatal, összetartó és baráti társaság jött össze nálunk már évekkel ezelőtt, így aztán nem ritka, hogy a pályán kívül is összefutunk egymással, építve a csapategységet. Így persze az edzések is jó hangulatban telnek, veszekedések nélkül, sőt, még a meccsek is, és a hazai találkozók utáni közös vacsorák is általában nem az össznépi szomorkodásról szólnak.

– Nehéz időszak van mögötted, hiszen sokáig maródi voltál. Mikor sérültél meg, és mi volt az a sérülés?

– Még 2020 augusztusában történt a sérülésem, egészen pontosan 8-án a Kecel elleni megyei kupa meccsen. Az elülső keresztszalagom szakadt el és a porcom is megsérült.

– Meddig tartott a folyamat? A lábadozás, a gyógyulás?

– Mit ne mondjak, gyötrelmesen hosszúra nyúlt, egyrészt amiatt is, mert az elején nem sikerült diagnosztizálni a pontos sérülésemet, sokkal enyhébbnek hitték.

De aztán én éreztem, hogy egy adott pont után nem történt semmilyen javulás, és nemhogy száz-, de még hetven százalékos állapotban sem voltam.

Novemberig ment a huzavona, mire végre MR vizsgálat alapján rájöttek, hogy elszakadt a szalagom, ezután már nem Kecskeméten, hanem egy ajánlás és segítség révén Székesfehérvárra mentünk egy orvoshoz, név szerint Dr Abkarovits Gézához. Végül is 2020. december 22-én meg is műtöttek. 2021. február elején állhattam ismét először két lábra, addig maximum mankóval ugráltam, ezután pedig következett a 6-7 hónapnyi lassú rehabilitáció, aztán 2021 nyarán, augusztusban kezdhettem el ismét teljes munkát végezni, így nagyjából egy év volt ez a folyamat.

– Milyen a sérült élete? Hiányzik a foci? Majd megőrül a foci hiánya miatt? Vannak elvonási tünetei?

– Ha röviden akarok válaszolni: nem jó, ha picivel hosszabban akarom kifejteni, akkor nagyon nem jó. Főleg a műtét utáni kezdeti szakasz volt a legrosszabb, mivel másfél hónapig nem állhattam lábra, így az égvilágon szinte semmit nem tudtam csinálni a fekvésen kívül, ami nem igazán izgalmas program. Természetesen hiányzott a foci, de nem csak a foci, hanem maga a mozgás. Rólam, aki addig szinte mindennap akár többször is mozogtam, futottam, csináltam valamit, el lehet mondani, hogy kicsit meg is őrültem ebben az időszakban.

– Jártál ki a társak meccseire? Akár sajgó szívvel?

– Igen, jártam ki a meccseinkre, miután végre ismét tudtam legalább járni, de csak a hazai összecsapásokra, és őket jó volt látni, de az a tudat retteneges volt, hogy én még legalább fél évig biztosan nem fogok tudni játszani.

– Ma, amikor te már tudsz játszani, tudod biztatni a most sérülteket, akik hasonló cipőben járnak, mint te korábban? Most is van vagy három nálatok.

– Igen, sajnálatos módon nem kerülték el a csapatunkat mostanság az enyémhez hasonló komolyabb sérülések. Hatalmas biztatással nem tudok szolgálni számukra, de annyit tanácsot tudok nekik adni, hogy türelmesnek és kitartónak kell lenni, ebből a nehezebb időszakból is fel lehet épülni, csak nem szabad siettetni a dolgok lefolyását.

– Zsoldos László a civil életben mit csinál?

– Most igyekszem befejezni az alapszakos tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakján, amelyből már csak az utolsó lépés van hátra, a szakdolgozatom megvédése, amire most januárban fog sor kerülni. Ehhez a szakhoz kapcsolódóan, pénzügyi területen lassan már egy éve állandó munkahelyen dolgozom itthon Kecskeméten. Emellett igazából világraszóló dolgokat nem igazán csinálok, el szoktam pluszban járni még edzeni, a szabadidőmben a barátnőmet boldogítom, a barátaimmal találkozom, meccseket nézünk, eljárunk például dartsozni, szórakozni, röviden tömören ennyi.

– Mire tartod képesnek tavasszal a fiatal kecskeméti csapatot?

– Az őszi szezonban sok pontot hullajtottunk el. Sokkal több pontot is szerezhettünk volna, játékban ugyanis közelebb kerültünk az élmezőnyhöz, de a balszerencse, a hektikusság volt ránk jellemző, emellett az otthoni, illetve az idegenbeli pontszerzési hatékonyságunk meglehetősen elég eltérő képet mutat. A tavaszi idény tekintetében bizakodó vagyok, az ősszel 12 pontot kapirgáltunk össze, tavasszal pedig egy optimista 18-20 pont összegyűjtését tippelném, ha marad a jó otthoni teljesítményünk és javul az idegenbeli mérlegünk.

– Az újságíró gyakran nem megfelelően tájékozott, felületes, ennek jegyében jelent meg egyszer rólatok, hogy ha van csapat, amelyre illik az a spanyol név a megyei első osztályban, hogy Estudiantes, azaz diákok, az ti vagytok. Egyetértesz ezzel?

– Ez a kérdés gondolom arra irányul, hogy a keret túlnyomó többsége fiatal, még tanuló, még egyetemista, vagy továbbtanult emberekből áll, és ha erre, akkor teljes mértékben együtt tudok érteni az állítással, mert mi éppen egy ilyen csapat vagyunk.