futsal

2019.05.08. 12:40

Osztályozót vív az NB II.-ért a Kelebia

A kecskeméti Score­Goal nyomába eredne a Kelebia.

Vincze Miklós

A Kelebia KNSK magabiztosan nyerte a Csongrád megyei harmadosztályú regionális bajnokságot, és miután több fordulóval a zárás előtt bebiztosították a bajnoki címüket, nem volt más dolguk, mint várni, hogy vajon ki lesz az ellenfél az NB II. Keleti csoportjába jutásért vívandó osztályozón.

A sorsolást a múlt héten készítette el a Magyar Labdarúgó-szövetség, és a Kelebia Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális bajnokságból kapott ellenfelet, mégpedig a Miskolci Egyetem csapatát. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évek óta jól működő és jól szervezett bajnokságban az idén óriási csatában végül a Mád nyakába került az aranyérem, a Miskolci Egyetem csapata pedig a második helyre futott be.

Az első mérkőzést május 13-án, hétfőn este vívják Kelebián, 20 órai kezdettel, a visszavágóra pedig május 20-án kerítenek sort.

Ezek is érdekelhetik