Összefoglaló

2023.08.07. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. augusztus 7.

Összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Fotó: Honvédelemsport.hu

Varga Zoltán „Zoli Baba” és barátai állandó fellépői a kerekegyházi Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubja rendezvényeinek. Azt viszont kevesen tudják, hogy a kecskeméti zenész emellett három zenekar oszlopos tagja, valamint koordinátora a Horizont Zenei Körnek.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség rablás súlyosabban minősülő esete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki idén márciusban tartozása visszafizetésének ígéretével a kapuba csalta, majd kirabolta 83 éves ismerősét.

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárásának köszönhetően megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat hétfőtől Bács-Kiskun, Csongrád–Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben.

Meghalt a sofőr, amikor fának csapódott autójával egy autóversenyen Szentgál külterületén vasárnap. A helyszínen tartózkodó mentők azonnal az autóban ülő két férfi segítségére siettek, ám a 47 éves Nemes Csaba olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni a szakemberek, az ütközés pillanatában szörnyethalt. 

A miniszterelnök és a kormány nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja vegyianyag-elosztó létesítését, és így nem épül ilyen Magyarországon. Minden más csak rémhírkeltés és hírlapi kacsa – szögezte le közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Az Origo hétfői cikkében emlékeztet, hogy az üzem megépítéséről különböző híreket és hazugságokat terjesztett a baloldal az elmúlt hónapokban, most azonban a KTK világosan üzent azoknak, akik rémhírekkel riogatják a lakosságot.

A traktorozás alapvetően egy férfias elfoglaltság, de ezen a területen is egyre több a női képviselő. Cikkünkben két traktoroslány osztja meg élményeit, tapasztalatait.

A Kalocsai Járási Ügyészség minősített gyermekpornográfia és személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy fiatalkorúval szemben, aki a 11 éves lányismerőséről kapott pornográf videót megosztotta a lány osztálycsoportjában.

Élményekkel, aktív programokkal telik a nyári szünidő a halasi Dékáni Árpád Technikum kadét és rendész tanulóinak. A Magyar Honvédség búvár- és vitorlázó tábora után a nyár alatti utolsó egyhetes tábort kezdték el az Országos Polgárőr Szövetség berkein belül – számolt be a Dékáni Rendészet-Honvédelem-Közszolgálat tagozat a közösségi oldalán.

Az idei Garai Népművészeti Tábort a helyi művelődési központban tartják augusztus 7-11 között, ahova több mint száz gyermek és felnőtt táborozó érkezett.

Hivatásos buszsofőr a kalocsai halálos baleset áldozata.

Jákob Zoli Isztambulba utazott, hogy a könyvírásra koncentrálhasson.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában