Gyászhírek

2020. Július 28. 100593103
"Feledni Téged nem lehet, Csak meg kell tanulni élni Nélküled." VRAVUSKA MIHÁLY halálának első évfordulóján. Soha el nem múló szeretettel gondolunk rád: szerető családod és a Keménymag.
2020. Július 27. 100599442
16. SÁRKÖZY MISI 1977.04.04-2004.07.27.
2020. Július 27. 100600148
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet, csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Ezúton tudatjuk mindenkivel, aki szerette és tisztelte, hogy GALAMB ISTVÁN nyugalmazott alezredes nagy türelemmel viselt, hosszú betegség után, 2020. július 11-én, életének 86. évében, csendesen, örökre elaludt. Felejthetetlen, drága halottunk hamvait 2020. július 31-én, 11.45 órakor katonai tiszteletadás mellett helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Szerető családja.
2020. Július 25. 100597372
"Ó ne sirass, halálom örökélet, Te azt hiszed szemeim lezártam, pedig kitárult az örök fénynek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy MUCSI ISTVÁN kecskeméti lakos, életének 80. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. július 29-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
2020. Július 25. 100600555
Köszönjük a szervezeteknek, munkatársaknak, barátoknak és ismerősöknek, hogy LACZKÓ JÁNOST elkísérték utolsó útjára és egy szál virággal kifejezték tiszteletüket, együttérzésüket, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
2020. Július 24. 100598950
"Adhat az Isten márványból palotát, csak egyet nem adhat még egyszer drága jó Édesanyát." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTHNÉ FARAGÓ MÁRIA kecskeméti lakos, 73 éves korában, 2020. július 16-án elhunyt. Temetése 2020. július 27-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
2020. Július 24. 100599679
"Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit igazán szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY LÁSZLÓ ELEK kecskeméti lakos, életének 77. évében, 2020. július 19-én elhunyt. Utolsó útjára 2020. július 28-án, 11.45 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét megőrizzük míg a szívünk dobog. A gyászoló család.
2020. Július 24. 100600159
,, Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH FERENCNÉ Polyák Terézia lakiteleki lakos, 70 éves korában, türelemmel viselt hosszú betegségben elhunyt. Utolsó útjára 2020. június 28-án, 9.00 órakor kísérjük a lakiteleki Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton megköszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
2020. Július 23. 100597867
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még, Hiszen hazánk nekünk a végtelenség." /Juhász Gyula/ Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy FEHÉR BÉLA a volt BRG műszaki igazgatója életének 90. esztendejében 2020. július 16-án örökre itt hagyott Bennünket. Utolsó földi útjára 2020. július 27-én, 15.00 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
2020. Július 23. 100598977
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY BOLDIZSÁRNÉ Könyves Éva kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 27-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Ökológiai vészhelyzet
Megállították az üzemanyag szivárgását a Mauritiuson zátonyra futott hajón
labdarúgás / 1 perce
Szerdán hazai pályán meccsel a Kécske és a KTE is
Mindkét Bács-Kiskun megyei NB III.-as klub hazai pályán játszik szerdán, a Tiszakécske a Füzesgyarmatot, a KTE HUFBAU a Paks II.-t fogadja.
Gyász
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te soha nem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DORCSÁK LÁSZLÓ fülöpházi lakos, 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, 10.00 órakor lesz a fülöpházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Ismertem boldogságot és kínt, Mindent, mit egy ember kibír. Fáradt testem most pihenni tér, De rátok hagyom szívem szeretetét. Várnak most az égi csillagok, De tudjátok, hogy veletek vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSÁMBOKI SÁNDOR kecskeméti lakos, életének 87. évében szíve megszűnt dobogni. Utolsó útjára 2020. augusztus 17-én, 15.00 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem NAGY IMRÉNÉ Szőgyi Mária kecskeméti lakos, életének 70. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 14-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet a Margaréta Otthon dolgozóinak odaadó, lelkiismeretes munkájukért. A gyászoló család.
"Megállunk némán a sírod felett, s fájón őrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy CZEGLÉDI IMRÉNÉ Győri Anna kecskeméti lakos, életének 95. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. augusztus 14-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Legyen sírodon a béke, aludd csendesen álmodat, Tisztelőid kegyelettel, Állják körül sírodat." Mély fájdalommal tudtjuk, hogy Dr. Nánási László PhD volt főügyész, jogtörténész életének 60. évében 2020. augusztus 2-án elhunyt. Drága halottunk temetése 2020. augusztus 14-én, 10.00 órakor lesz a kiskunfélegyházi Alsótemetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. Lelki üdvéért az engesztelő szentmisét, 2020. augusztus 14-én, 11.30 órakor Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Sarlós Boldogasszony templomban mutatja be. Soha el nem múló szeretetünk őrködik drága halottunk nyugalma felett! Búcsúztatja a gyászoló család. Tisztelettel kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését! Távíratcím: 6000 Kecskemét, Kard u. 2.
"Szerettem volna élni köztetek, de a sors másképp rendelkezett, Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a drága feleség, anya, nagymama, gyermek, rokon és barát SZABÓ ZOLTÁN ERNŐNÉ Kusztos Ibolya életének 58. évében, 2020. július 30-án elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2020. augusztus 12-én. 14.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. A gyaszoló család.
"A szív sajog, a fájdalom nő, Nem hoz enyhülést a múló idő. Szomorú az út, mely sírodhoz vezet, Hol megpihenni tért jóságos szíved. Másképp lenne minden, ha velünk lennél. Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jó várni, Hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR TIBOR méhész lajosmizsei lakos, 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 12-én 10.30 órakor lesz a lajosmizsei temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem felejtjük el." Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik GALAMB ISTVÁN nyugalmazott alezredes temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Édesanyánk TÖRTELI LÁSZLÓNÉ Bódog Mária Ilona kecskeméti lakos, 81 éves korában hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. augusztus 10-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Elment egy lélek ma ismét a Földről kit szívünk többé el sosem feled..." Mély fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy LUGOSI ZOLTÁN ISTVÁN 2020. július 30-án, életének 89. esztendejében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2020. augusztus 7-én, 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben a római katolikus vallás szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. A gyászmise augusztus 12-én, 18.00 órakor a kecskeméti Nagytemplomban lesz. A gyászoló család.
"A szív egyet dobbant, s megállt, távozásod sosem lesz emlék csupán. Bennünk örökké élsz egy életen át, s odafentről vigyázol reánk." Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, tanítványokkal, hogy id. KOCSIS SÁNDOR nyugalmazott hetényegyházi iskolaigazgató hetényegyházi lakos, 86. életévében 2020. július 31-én hirtelen elhunyt. Temetése 2020. augusztus 6-án, 10.45 órakor lesz a hetényegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmukban osztoznak.
"Aki szeretteink szívében él, Az nem hal meg, csak távol van." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUTYORA ISTVÁNNÉ Hegedűs Terézia Erzsébet kecskeméti lakos, életének 92. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 7-én, pénteken 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÖRÖG ROLAND "Elek" kecskeméti lakos, 46 éves korában, 2020. július 24-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. augusztus 7-én, pénteken 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Köszönjük neked, Uram, hogy Ő a miénk volt és az is marad mindörökre, mert nekünk Ő nem halt meg, csak távol van... Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. NEUWALD JENŐNÉ született LAZICS ANITA MÁRIA Örkény Város díszpolgára újságíró, festőművész elhunyt. Felejthetetlen halottunktól folyó év augusztus hó 07. hapján 15.00 órakor a dabasi Halász Móricz- kúriában (2373 Dabas, Kossuth Lajos út 7.) refomátus vallás szertartása szerint búcsúzunk. DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÉL! A gyászoló család.
"Nyugodj békében, jó anyánk a gyászos hant alatt, ne zavarja semmi meg síri nyugalmadat. Lelked pedig körítse nagy égi jutalom, vegyen az angyalokhoz az örök irgalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DABI ISTVÁNNÉ Kása Rózsa ballószögi lakos, 98. életévében elhunyt. Temetése 2020. augusztus 11-én, 10.30 órakor lesz a ballószögi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Tudom, kinek hittem" (2Tim 1,12) Megtört szívvel tudatjuk, hogy FAZEKAS PIROSKA életének 81. évében elhunyt. Szerettei körében búcsút vettünk Tőle 2020. július 28-án a kecskeméti Köztemetőben. Szerettei.
Ma 15 éve dobbant utoljára a szíved... HERCZEG ISTVÁN 1947-2005 Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerettelek(...) Minden mindenütt veled ostromol, 15 éve mindig feljajdul a halk sikoly: a sok Mindenütt mindenütt Sehol! /Szabó Lőrinc-Mindenütt ott vagy/ Örökké szeretünk, örökké hiányzol ... feleséged, lányaid, unokáid.
"Lelked remélem békére talált. S Te már a mennyből vigyázol Ránk! Soha nem felejtünk, szívünkben szeretünk, Rád örökkön-örökké emlékezünk!" özv. MAJOR JÓZSEFNÉ Szabó Ilona halálának második évfordulójára. Szerető fiai, menyei, unokái, dédunokái.
"Amikor Isten látta, hogy az út túl hosszú, a domb túl meredek, a lélegzés túl nehéz lett, átölelt és mondta: Gyere haza." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSORBA BÉLA kerekegyházi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 4-én, 9.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Egy könnycsepp az arcomon, Nehéz tőled búcsúznom..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy szeretett édesanyánk SZEKÉR ISTVÁNNÉ Acsai Zsuzsanna volt máriahegyi lakos, 2020. július 29-én, életének 87. évében, csendesen elment égi családjához. Temetése 2020. augusztus 5-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
galériával és videóval / 35 perce
A kecskeméti anyukák nem mindennapi villámcsődületet tartottak
Morva Daniella
magyar válogatott / 37 perce
Rossi: kőkeményen harcolunk, hogy elérjük mindannyiunk közös álmát
újdonság / 40 perce
Jön az első aquatlon ob
nemzeti konzultáció / 43 perce
A bajai vállalkozó szerint mindennapi életünkről szólnak a kérdések
Márton Anna
Gólyahír / 1 órája
Ed Sheeran apa lesz
Vitatott bővítés / 1 órája
Úgy néz ki, két évtized után megépül az Uffizi képtár új, ultramodern kijárata