Ország-világ

2021.07.24. 12:43

Sorosék alkalmazást telepíttetnének a mobiljainkra

Bárki számára elérhetővé tette az Amnesty International azt az alkalmazást, mellyel megvizsgálhatjuk, járt-e a telefonunkon a Pegasus nevű izraeli kémprogram. A Soros-szervezet a jelek szerint ezzel az alkalmazással vizsgálta meg Panyi Szabolcsék telefonjait is, akik ezek után a magyar kormány érintettségét kész tényként állították be.

Nemcsak annak a pontos módszertanát osztjuk meg önökkel, hogyan működik a Pegasus, hanem hosszú évek kutatásai során kifejlesztett eszközeinket is, amelyekkel észlelni lehet, hogy beavatkozott-e a program az eszközeinken – írta holnapján az Amnesty International.

A Soros-szervezet azt is jelzi, hogy egy bárki által telepíthető mobilos applikáció a letöltése után ki tudja mutatni, hogy járt-e a készülékünkön a csúcstechnológiát képviselő izraeli kémprogram. Az Mobile Verication Toolkit nevű programról azt írják, egy moduláris eszköz, amely leegyszerűsíti az Android-eszközökről származó adatok megszerzésének és elemzésének folyamatát, valamint az iOS-mentésekből és a fájlrendszer-kiírásokból származó rekordok elemzését, és ezzel azonosítja az esetleges behatolások nyomait. Az Amnesty szerint az alkalmazás a telefonok titkosított mentéseit is képes visszafejteni, és a rosszindulatú nyomokat naplószerűen össze tudja gyűjteni – írja a Magyar Nemzet.

Minden bizonnyal ezzel az applikációval vagy hasonló módszerrel bizonyosodtak meg német kollégái a hazai Pegasus-ügyet kirobbantó Panyi Szabolcs telefonját ért behatolásról is. Panyi ugyanis az osztrák Die Pressének adott interjúban pontról pontra az Amnesty International által bemutatott módon vezette le, hogyan fedezték fel mobilján a behatolás nyomait.

Úgy tűnik, a most bemutatott apphoz eddig csak a „célszemélyek listáján” szereplők férhettek hozzá, (így hivatkozott az ügyet kirobbantó Direkt36 az állítólagosan megfigyeltekre) azonban az izraeli kémprogramot a Soros-szervezet állítása szerint már bárki le tudja buktatni, ehhez csak az Amnesty International által kifejlesztett alkalmazást kell telepítenie a telefonjára.

A Soros-szervezet egyébként hosszan bemutatja, hogyan működik a Pegasus program. Az izraeli szoftverre következetesen úgy hivatkoznak, mint a szaúdi Dzsamal Hasogdzsi újságíró meggyilkolásánál is használt kémprogram, a baloldal által felkapott állítólagos magyar szálat pedig meg sem említik, pedig korábban még nagy nyugati balliberális lapok, mint például a Washington Post is külön cikket szenteltek neki.

Ismert, a Pegasus-üggyel a baloldali média a magyar kormányt vette össztűz alá, azt állították, hogy az izraeli kémprogrammal a kormány (egyenesen Orbán Viktor) figyel meg ellenzéki közszereplőket. A sokat idézett ötvenezer nevet tartalmazó listáról (állításuk szerint ebből háromszázan magyarországiak) a Direkt36 munkatársai a mai napig csak tíz nevet hoztak nyilvánosságra. Ennyi is elég volt azonban ahhoz, hogy a történet gyanússá váljon, ugyanis kiderült például, hogy a baloldali oknyomozók által beharangozott, állítólagosan megfigyelt városvezető Gémesi György, Gödöllő polgármestere, aki legutóbb 2018-ban vállalt szerepet az országos politikában, azzal, hogy csatlakozott az LMP-hez, majd a párt listáján parlamenti helyet is nyert, amit visszaadott. Az állítólagosan megfigyelt újságírók közül pedig legtöbben épp a sztorit szállító Direkt36 munkatársai voltak. A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, akinek a telefonszáma a cikk szerint szintén szerepelt a célszemélyek listáján, pedig arról beszélt, hogy nincs abban semmi különös, hogy nemzetbiztonsági szervek céljához kötődően lehet alkalmazni titkos lehallgatásokat.

Bánáti János az ATV-ben a kormány felelősségét firtató kérdésre azt válaszolta, minden ország saját törvénye dönt ezen eszközök használatáról, és Magyarországon a jogszabályok lehetőséget adnak erre. „A nemleges bizonyítás nem annyira egyszerű, előtte valakinek valamit le kellene tennie az asztalra, és akkor lehetne már erről beszélgetni” – húzta alá Bánáti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában