2015.09.28. 13:52
Lezárult az embercsempészek ügye
A két magyar gyanúsított fejenként 100 eurót kért az illegális bevándorlóktól, hogy Budapestre szállítsák őket. Az M5-ös autópályán buktak le szeptember elején.
Embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. György 54 éves bajai és V. Sándor 45 éves kiskőrösi lakosok ellen nyomoztak a rendőrök. Szeptember 4-én 2 óra 10 perckor az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, a 71.800-as méterszelvénynél ellenőriztek az egyenruhások egy mikrobuszt és a benne utazó két magyar férfit. Kiderült, hogy a járműben további kilenc, korábban tiltott határátlépést elkövetett külföldi is tartózkodik.
A gyanúsítottak egy szegedi benzinkútról akarták – fejenként 100 euro ellenében – a magukat szír állampolgároknak valló illegális bevándorlókat Budapestre szállítani. A két magyar férfit a nyomozók kihallgatásukat követően őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.
A rendőrök az eljárást a napokban befejezték, a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték a Kecskeméti Járási Ügyészségnek.