Labdarúgás

2022.09.23. 16:00

Győzelemmel hangolt a Ferencváros ellen a Kecskeméti TE

A hétvégén nem rendeznek fordulót az OTP Bank Ligában, így a Kecskeméti TE pénteken az NB III.-as Ceglédet fogadta edzőmeccsen. A hazaiak érvényesítették a papírformát.

Nyitray András

A kecskemétiek az NB III.-as Ceglédet fogadták edzőmeccsen

Fotós: Nyitray András

Az első perctől kezdve lila-fehér mezőnyfölény jellemezte a találkozót, és a negyedik lehetőségből meg is született a vezető gólt. A 25. percben Nagy ugratta ki a jobb oldalon Katonát, aki lapos beadásával a kitűnő ütemben érkező Banó-Szabót találta meg, aki a kapuba passzolt (1-0). Nem kell sokat várni a következő találatra sem, alig három perccel később Tóth Barna vette be a vendég kaput (2-0). A második játékrészben sem változott a játék képe, de érezhető volt, hogy a hazaiak kicsit fáradnak, így egyre többet is hibáznak védekezésben. A 60. percben Sági beadását Nagy pöckölte el még a védő szorításában, pont Djuranovics elé, aki fordulásból be is vette a ceglédi kaput öt méterről (3-0). A folytatásban több hazai ziccer is adódott, ezek közül egyet újra Djuranovics váltott gólra, aki Sági megpattanó beadását vágta a kapuba 10 méterről (4-0).

A Kecskeméti TE legközelebb október 2-án, vasárnap 16 óra 30 perckor a Ferencvárost fogadja az NB I.-ben, és a nagy érdeklődést jól mutatja, hogy már csütörtökön minden jegyet eladtak a hazai szektorokba, így lehetőségekhez mérten telt ház lesz a Széktói Stadionban. 

Kecskeméti TE–Ceglédi VSE 4-0 (2-0)
Edzőmeccs, Széktói Stadion.
KTE: Varga B. – Katona M., Szabó A., Belényesi, Szalai, Zeke – Vágó, Nagy K., Banó-Szabó – Tóth B., Szuhodovszki.
Csere: Varga Á., Pejovics, Sági, Djuranovics, Grünvald.
Gól: Djuranovics 2, Banó-Szabó, Tóth B.

Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője: – Volt egy elképzelésünk erre a kéthetes ciklusra, aminek része volt egy alkalmazott taktikai is a Ferencváros ellen. Ezt úgymond élesben nem tudtuk kipróbálni, mert a végén annak is örülhettünk, hogy egyáltalán a Cegléddel játszhattunk, amit ezúton is köszönünk ellenfelünknek. Természetesen egy NB III-as csapat ellen nem állhatunk be védekezni, így felmentünk magas presszingbe, próbáltunk labdát szerezni, törekedtünk arra, hogy minél több támadást vezessünk, sok helyzetet alakítsunk ki. A srácok az összes edzésen, illetve ezen a mérkőzésen is bebizonyították, hogy nagyon komolyan készülnek az előttünk álló feladatokra. Cél volt, hogy a legtöbb játékosnak teljes meccs legyen a lábában, többen pedig majd az NB III-as csapatban is tudnak játszani vasárnap, így a terhelést meg tudtuk adni. Elégedett vagyok a heti munkával, mely szombaton egy regeneráló nappal zárul majd, következő héten aztán már készülünk a Ferencvárosra, illetve az év hátralévő meccseire.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában