Lázár Zsolt triplával köszönt el

Az Akasztó Csengőd elleni megye hármas bajnoki mérkőzése ünnepire sikerült, annak is szánták, hiszen ezután a meccs után került sor a Közép csoportban bajnokságot nyert hazai csapat számára az éremátadásra, ugyanakkor ezen mérkőzést követően búcsúzott el az aktív labdarúgó-pályafutástól a megyeszerte közismert csatár, Lázár Zsolt, aki a mérkőzésen egyáltalán nem mellesleg mesterhármast szerzett. 

Harminchat év után döntött úgy, hogy bajnoki mérkőzésen nem lép többé pályára. Lázár Zsolt a megyei bajnokság mindhárom osztályában ünnepelhetett gólkirályi címet. 2000-ben a megyei másodosztályban, 2003 és 2004-ben pedig a megyei első osztályban végzett a gólvadászok között az élen. Eközben tagja volt a 2000-ben megyei kupát nyert akasztói csapatnak. 2001-ben megyei másodosztályú bajnok volt, 2003-ban és 2006-ban pedig kétszer is bronzérmet szerzett az Akasztóval. Pályafutása során csak két csapatban, az Akasztóban és a Hartában szerepelt. 

A gólkirályi címeinek a sorát – és éremgyűjteményét – a mögöttünk álló idényben tette teljessé, hiszen negyvennégy találattal az élen végzett a megyei harmadosztályú bajnokság Közép csoportja góllövőinek a listáján. 

Adódik a kérdés, hogy szándékosan mostanra ütemezte-e a visszavonulását, amikor teljes lett a gyűjtemény, meglett a harmadosztályú gólkirályi cím is. – Nem. A búcsút én tavalyra terveztem. Akkor erősebb is volt a csapat, és már a tavasz elején azt gondoltam, hogy amikor megnyerjük a bajnokságot, az pont tökéletes pillanat lesz a visszavonulásra. Csakhogy annyian elmentek, illetve abbahagyták a tavalyi bajnokcsapatból – ha jól számoltam, tízen –, hogy túl kevesen maradtunk, és rábeszéltek arra, hogy még egy évig folytassam a csapat érdekben. 

Így utólag megmondom őszintén, nem is számoltam azzal, hogy meg tudjuk védeni a bajnoki címet, hiszen tudtam, hogy a Kecel II. és a Vadkert II. is együtt maradt, miközben mi jócskán meggyengültünk. 

Ennek fényében hagytam rábeszélni magam a plusz egy évre. Örülök, hogy ez lett a vége, vagyis még egy bajnoki cím és a megye hármas gólkirályi cím. Tavaly is már negyvenöt éves voltam, így aztán nem gondoltam volna, hogy sikerül még überelnünk a tavalyi teljesítményt. 

Nemcsak a csapat búcsúztatta, hanem élete párja is a mérkőzés után. – Megható búcsúztatást szervezett – amit félig-meddig sikerült titokban tartania, persze sejtettem én, hogy készül valami –, még külön serleget is vett nekem, sőt kettő picit is, hogy az ikreink, akik két hét múlva lesznek háromévesek, át tudják adni nekem. Persze ők ezt elmulasztották, mert érdekesebbnek találták a léggömböket. 

Gyermekei anyja viszonylagos türelemmel viselte a labdarúgói pályával járó kötelezettségeket. – Persze volt, amikor már sokallta, hogy mennyit vállalok, de azért viselte békével. Bár miután a kicsik megszülettek, azért már egyre kevesebb időt tudtam a futballra szánni. Megmondom őszintén, hogy ennek a bajnoki címnek az értékéhez részemről még az is hozzáad, hogy én az idei évben már nem tudtam edzésre járni. Nem kerültem én a pályát, de inkább csak akkor jártam arrafelé, amikor edzést tartottam a kis csapatomnak. 

Lázár Zsolt búcsúüzenetében külön a játékvezetőkhöz is intézett egy rövid szózatot. „Nagyon köszönöm a játékvezetőknek a sok sárga és piros lapot, bár a java része jogtalan volt. Gondolom, most nagy kő esett le a szívetekről” – tegezte le a sípmestereket. – Viccesnek szántam azt az elköszönést. Bár mindenki tudja, hogy a pályán szoktam morogni a játékvezetőre, sőt vitázni is velük, de bárkivel találkozok utána, mindenkivel nagyon jót el tudok beszélgetni.

Számomra amikor a lefújás után elhagytam az oldalvonalat, megváltozik a világ, nem vagyok többé haragban senkivel, tudomásom szerint játékos sincs olyan, akivel ne tudnék jól elbeszélgetni. 

Most, amikor elbúcsúztam, meg is lepett, hogy milyen sokan, nem csak akasztóiak és hartaiak köszöntöttek. Tudomásom szerint nincs tehát haragosom sem a játékvezetők, sem a játékosok között. 

Az adatbank által jegyzett 369 mérkőzésén – 216 szerzett gól mellett – 108 sárga és 15 piros lapot gyűjtött be. – A nagy részét szövegelésért kaptam. Szerintem a lapok kilencven százalékát. Elrúgtam a labdát mérgemben sípszó után, nem bírtam tartani a számat se a spori, se az ellenféllel szemben. Szóval szövegelés miatt van a nagy része, nem durvaság. Amúgy is elöl játszottam, nem az volt a dolgom, hogy megállítsam a támadásokat. Ritkán kaptam tehát azért lapot, mert felrúgtam valaki, de persze nem tagadom, volt olyan is. 

A pályafutását illetően nem legszebb évet, inkább időszakot emelt ki, amire a legszívesebben tekint vissza.

 – Egyértelműen 2000–2004 tájéka. Abban az időszakban két megyei kupadöntőt is játszottunk, a másodikat meg is nyertük, aztán akkoriban lettem kétszer gólkirály a megyei első osztályban, tehát egyértelmű, hogy számomra az volt a pályafutásom csúcsa. 

Legszebb rúgott gól helyett inkább a legemlékezetesebb, mert a legszemfülesebb találatát idézi föl. – Egy megye kettes meccsen, még a régi pályán, a kispadok környékéről kaptam egy keresztlabdát. A partjelző fölemelte a zászlóját, hogy lesen vagyok, kijött a kapus, kézzel lehúzta a labdát, a játékvezető pedig jelezte az asszisztensnek, hogy látta a jelzését, és intett, hogy a játék mehet tovább, de nem sípolt. A kapus vagy nem értette a döntést, vagy nem tűnt fel neki, hogy sípszó nem volt, így aztán kidobta maga elé olyan négy-öt méterre a labdát, és elindult hátrafelé, hogy elvégezze a les miatt – szerinte – megítélt szabadrúgást. Igen ám, csakhogy nem volt sípszó, így játékban volt a labda, én pedig szépen odasétáltam, és begurítottam a labdát az üres kapuba. Ráadásul nem is egy sokgólos bulimeccsen, ez ugyanis a 70. percben történt, egy nagyon szoros meccsen, 0–0-ás állásnál. 

Lázár Zsolt arra a kérdésre, hogy van-e jellegzetes Lá­zár-gól, elmondta, hogy elsősorban a kapu előtt találta föl magát. – Sose voltam az a fajta, aki a félpályától megindul, kicselez mindenkit, végigviszi a pályán, úgy rúgja be. Az erényem inkább a jó ütemben való kapu elé érkezés, és hogy feltalálom magam a 16-oson belül. A góljaimat inkább a kapu elé beadásokra érkezve szereztem. A mögöttünk álló szezonban is tucatnyi gólt fejeltem, szögletekből, beadásokból. Néha rúgtam szabadrúgásgólt is, de elsősorban a kapu előtt találtam mindig föl magam. 

A labdarúgástól természetesen nem szakad el. – A fociból nem akarnék, nem is tudnék kiesni. Játékvezető nem akarnék lenni soha, azt nem nekem találták ki, viszont az edzői szakma tetszik, ahhoz van kedvem. Már ki is próbáltam magam, hiszen jelenleg is van két csapatom, az Akasztó U14-es és az U13-as csapata. Nyáron indulok edzői tanfolyamon is. Így természetesen a klubtól, az Akasztótól sem fogok elszakadni. 

De Hartán egyébként ugyanúgy otthon vagyok, hiszen ott nevelkedtem labdarúgóként, ott vált belőlem megye kettes játékos, és az Akasztóra érkezésem előtt Hartán lettem megyeszerte ismertebb játékos, tehát nekem a Harta is mindig a szívem csücske marad az Akasztóval együtt, de az otthonom már Akasztó minden tekintetben. 

Ugyanakkor szerintem civilben is lehet velem találkozni majd meccseken. Nem mondom, hogy ki tudok menni az összes megye egyes és megye hármas meccsre Akasztón, de nem egyszer, nem kétszer fognak engem ott idényenként látni. Nincs messze a pálya a házunktól, akár kerékpáron is kitekerhetek, bár mivel a szakmám sofőr, én az a fajta vérbeli sofőr vagyok, aki a kiskapuig is kocsival megy.