2021.08.19. 12:53
Enervált volt Dabason a KTE-Piroska szörp
Előkészületi mérkőzést vívott Dabason az NB I.-es rajtra készülő Kecskeméti TE Piroska szörp. A találkozót 26–23 arányban a Dabas nyerte.

KTE-Piroska Szörp - Pick Szeged U22 NB I./B Keleti csoport 21. forduló Messzi István Sportcsarnok
Fotó: archív felvétel
A bő három órával a Kecskeméten tartott sajtótájékoztató után, amelyen bejelentették a csapat régi új szponzorát és bemutatták az új keretét, már pályára is lépett a KTE-Piroska szörp Dabason, előkészületi mérkőzésen. A mérkőzést 15–13-s első félidő után 26–23-ra a Dabas nyerte.
– Szerdán egy enervált csapatot láttam a pályán – elemzett a mérkőzést követően Bencze József, a kecskemétiek vezetőedzője. – Elképzelés nélkül, akarat gyengén, elfogadhatatlanul játszottunk. Nagyon jókor jött ez a vereség, ebből tanulnunk kell. Sok játékos hozzáállása és pályán mutatott játéka szerdán nem ütötte meg azt a szintet, amire készülünk. Helyre kell tennünk ezt magunkban; csupán rövid periódusokban játszottunk úgy, ahogy kell és ahogy tudunk.
A csapat a jövő héten pénteken már az első bajnoki mérkőzését vívja meg, egy előrehozott találkozót, a Pick Szeged vendégeként, 16 óra 30 perces kezdettel.
Borítóképünk archív felvétel.