2024.02.08. 18:19
Az új sportklub kiszolgálja a katonatelepi sportéletet – podcast
Dr. Fekete Gábor önkormányzati képviselő mesélt a kecskeméti Katonatelepen újonnan épülő sportklubról és a hétvégi hagyományőrző disznóvágásról a Rádió1 Gong Téma című műsorában.
Dr. Fekete Gábor
Forrás: Rádió 1 Gong
Dr. Fekete Gábor elárulta, hogy tavaly decemberben kezdődtek el az építkezési munkálatok. Bár még csak néhány hónap telt el azóta, szerencsére kifejezetten gyorsan halad a kivitelezés. A létesítmény hasznos alapterülete 350 négyzetméter, ahol többek között klubhelyiség és öltözők lesznek.
A beruházás költsége 210 millió forint, melyből 30 millió forint támogatást nyújt a város. A hatalmas létesítmény elsődleges célja, hogy kiszolgálja a katonatelepi sportéletet, azon belül is leginkább a focit, a csapatokba pedig folyamatosan várják az érdeklődő és sportkedvelő gyermekek jelentkezését.
Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy az épület létrejöttében hatalmas szerepet tölt be a Katonatelepi Sportegyesület, melyben segítséget nyújt a város, és dr. Fekete Gábor egyaránt, de kiemelte Balla Krisztián és Szentesi Zoltán munkáját is.
A beszélgetés alatt a képviselő mesélt a február 10-i, immáron hatodik alkalommal megrendezésre kerülő hagyományőrző disznóvágásról is. A programok reggel 7 órakor kezdődnek, amikor sült vérrel és pecsenyével kínálják majd a kilátogatókat. Később, az ebédidőhöz közeledve hagyományosan kolbásztöltő versennyel is készülnek, ami idén sem lesz másképp. A versenyen a csapatok maguk gondoskodnak a fűszerezésről, majd a kisült kolbászokat a zsűri kóstolás után pontozza. Este orjalevessel, hurkával, kolbásszal és töltött káposztával zárják a lakomát.
A képviselő örömmel osztotta meg, hogy idén terveik szerint készülnek majálisi forgataggal és sportnappal is, de ebben az évben szeretnék befejezni a 441-es főút felújítását és a katonatelepi Jegenyefa utcai járda kiépítését is.
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Komoly sikereket érnek el Kecskeméten a hidrogéntechnológiai kutatások során – podcast
- Pünkösdi szokások: a keresztény ünnep szorosan összefügg a tavasz ősi ünnepi hagyományaival – podcast
- Kecskemét főépítésze szerint fontosak a víziók a város fejlődéséhez – podcast
- Guinness rekordkísérlettel ünneplik a szamócát Lajosmizsén – podcast
- Erki Milán nagyon büszke a Röpke bajnoki címére – podcast