2024.01.18. 06:50
Polgármesteri javaslat: áprilistól utazzanak ingyen a diákok és a nyugdíjasok a kecskeméti buszokon – podcast
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere volt a Rádió1 Gong Téma című műsorának. A polgármester arról beszélt, hogy lezárult egy nagy projekt, múlt héten átadták a Lánchíd Utcai Óvodát, és egy bölcsőde is megújult, de idén idén is folytatódik az intézmények korszerűsítését. A polgármester arról is beszélt, hogy a februári közgyűlésen azt javasolja, hogy ingyen utazzanak a helyi buszokon a diákok és a nyugdíjasok, és bevezetnék a dolgozói bérleteket is.
Szemereyné Pataki Klaudia kecskeméti polgármester
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel
Nagyívű fejlesztési projekt keretében újulnak meg a kecskeméti önkormányzati intézmények, ezen belül a bölcsődék, óvodák és az általános iskolák. A polgármester elmondta, hogy az összes megújulásra váró intézményt előkészítették, és folyamatosan készülnek a műszaki dokumentációk, amivel egyrészt pályázhatnak, másrészt látják azt, hogy mely intézmények szorulnak rá igazán a felújításra, így sorrendet is felállítanak köztük.
Vannak intézmények, melyek kifejezetten jó állapotban vannak, és vannak régi óvodák, melyek összetettebb problémákkal küzdenek. A polgármester elmondta, hogy ebben az évben négy óvodával folytatják a felújítási programot. A Forradalom utcai bölcsőde és óvoda a következő, majd a Hunyadiváros következik, a Ceglédi úti óvoda és az Ifjúság úti óvoda is megújul.
A polgármester elmondta, hogy javasolja majd, hogy áprilistól váljon ingyenessé a helyi tömegközlekedés a nyugdíjasok és a diákok számára.
Mint elmondta, teljesen megreformálták a városban a tömegközlekedés rendszerét, bővítették a hálózatát, buszflotta teljesen kicserélődött, így modern, kényelmes, nagyon magas színvonalú Mercedes buszokkal utazhatnak a kecskemétiek. Már tavaly népszerűsíteni a városi tömegközlekedést, és minél több embert buzdítani arra, hogy az autót letegye le és váltson a helyi tömegközlekedés használatára. Tavaly vezették be az ezer forintos tanulóbérletet, ami nagyon szép eredményeket hozott, hiszen 55 százalékkal növekedett a tanuló utazók száma.
Ebből kifolyólag akkor a polgármester azt javasolja majd a februári közgyűlésen, hogy a tanulóknak és a nyugdíjasoknak április 1-től teljesen ingyenessé tegyék a tömegközlekedéssel való utazását.
Emellett országos szinten is egyedülálló módon a dolgozói bérletek megváltását is szeretné ösztönözni az önkormányzat: arra tesz javaslatot a polgármester, hogy 3500 forintért válthassák meg a havi bérletet a Kecskemét Kártyával rendelkező dolgozók. – Azok a munkavállalók, akik Kecskeméten munkahellyel rendelkeznek, legyen pedagógus, szociális dolgozó, vagy éppen a különböző ipari területeken dolgozó munkavállaló, tehát mindenki, aki munkába jár Kecskeméten, 3500 forintért tudjon havi bérletet venni – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.
Ennek érdekében felveszik a kapcsolatot a vállalkozókkal, hogy segítsék a folyamatot, és támogassák a dolgozókat, hogy inkább a tömegközlekedést válasszák, minthogy autóval terheljék tovább Kecskemét útjait.
A polgármester megjegyezte, hogy a város a hidrogénhajtású buszok irányába szeretne elköteleződni.
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Komoly sikereket érnek el Kecskeméten a hidrogéntechnológiai kutatások során – podcast
- Pünkösdi szokások: a keresztény ünnep szorosan összefügg a tavasz ősi ünnepi hagyományaival – podcast
- Kecskemét főépítésze szerint fontosak a víziók a város fejlődéséhez – podcast
- Guinness rekordkísérlettel ünneplik a szamócát Lajosmizsén – podcast
- Erki Milán nagyon büszke a Röpke bajnoki címére – podcast