A bajai kosárlabda legendás évtizedét mutatja be a kötet − galériával

A Honpolgár Alapítvány elnöke, Dr. Péterfi Tamás köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az egykori bajai kosarasok életpályája példaként szolgál a mai ember számára, korra, nemre való tekintet nélkül. 

− A bajai kosárlabdasport 1980-tól 1990-ig terjedő teljes évtizede városunk fontos kulturális értéke − fogalmazott. 

Likár László saját emlékeiből szemezgetett és elismerően szólt a könyvről, továbbá visszaemlékezett korábbi történetekre. Arra, hogy gyermekkorában nem akart kosaras lenni, de Hosszú Istvánnal közös utcában született, ez valahogy determinálta az életét. A nyolcvanas évek Bajájáról elmondta, hogy akkor még nem volt internet, közösségi oldal, a fiatalok inkább sportoltak, dzsúdóztak, eveztek, számára a kosárlabda volt az egyetlen opció. − Jó volt kosarasnak lenni. Kivételezett emberek voltunk. Nem annyira anyagilag, Baján nem ez volt sosem a legfontosabb, hanem hogy bajaiak voltunk − emlékezett vissza a kosaras. 

Büszkén emlékezett arra is, hogy a nyolcvanas években volt olyan középiskolás kosárlabda döntő Zalaegerszegen amit a bajai III. Béla Gimnázium és az akkori Tóth Kálmán középiskola (jelenleg Szent László ÁMK) tanulói játszottak egymással. Erre nem valószínű, hogy volt még példa a magyar kosárlabda történetben. Kiemelte, hogy 2003-2004-ben 13 kosárlabda csapat indult a bajai városi bajnokságban, amelynek szervezője volt.

Gulyás László sportriporter beszédében kittért arra is, hogy Likár László a fent említett ominózus mérkőzésen megmentette az újságírót, amikor elszabadultak az indulatok. − A kijáratnál egy zöld Skoda állt négy kiszúrt gumival, a játékvezető autója volt. Amint olvastam a könyvet, azt mondtam magamban, hogy miért nem csinálnak mindenhol ilyet. Nemcsak azért mert honpolgár, hanem azért mert ez egy városnak, egy régiónak lehet a büszkesége. Hiszen múlt nélkül nem lehet a jelent és a jövőt építeni − mondta. 

Összehozta az embereket a kosárlabda

Elhangzott, hogy ez a könyv egy nagyon nagy érték, nem csak a városnak, nem csak a kosárlabdának, a magyar sportnak jelentett nagyon sokat. A szerzők és a szerkesztők nevében Mayer János szólt a könyv létrejöttéről. A szerkesztő hangsúlyozta, hogy a kiadvány nem jöhetett volna létre, ha nincsenek azok a nagyszerű eredmények, azok a magasztos, máskor tragikus élmények, amelyekkel az 1980-as években a bajai kosaras fiúk megajándékozták a közönséget. Ezek emléke nélkül ma már senki nem lenne kíváncsi a régmúlt korszak krónikájára.

 − fogalmazott Mayer János.

Hozzátette, hogy gimnazista koráig soha nem járt kosármeccsen, de miután a III. Béla Gimnázium tanulója lett beszippantotta a kosárláz, amely akkoriban az egész várost megfertőzte. − A kosárlabda olyan összetartozási élményt, helyi közösségi tudatot teremtett munkás és értelmiségi, vállalatvezető és alkalmazott, ellenzéki és pártfunkcionárius, szegény és gazdag között, amilyenre a végletekig megosztott mai világban alig-alig találunk példát. A sikerek, az élmények olyan embereket sodortak egymás közelébe, akik talán semmi másban nem értettek egyet, mint abban abban, hogy a Bajai SK, a Bácska az ország legjobb, vagy legalábbis legszerethetőbb csapata. Mindezt úgy érte el a gárda, hogy éveken át csak helyi fiatalokkal erősítették a csapatot egy olyan korszakban, amikor nem budapesti csapatoknak nem sok babér termett. Baja pedig abban az időben arról is nevezetes volt az idegenek számára, hogy a halászlé mellett kiváló kosarasok is teremnek ott − tette hozzá a szerkesztő.

A könyv megírása Mayer János ötlete volt, a kötet munkálataiban szerzőként Zalavári László részt vett, mint egykori kosárlabda meccs tudósító és szurkoló, valamint Horváth Máté és Sipos János. A grafikai ábrázolások Sipos Lóránd festőművész munkáját dicsérik, a kötet olvasószerkesztője Sándor Boglárka, a Honpolgár lap munkatársa. Három éven keresztül zajlottak a beszélgetések sora az egykori játékosokkal, vezetőkkel, családtagokkal.