Az összetartás volt a sváb leszármazottak túlélésének záloga

A település a hazai német identitás megőrzésében egyre fontosabb szerepet játszik. A napokban második alkalommal rendezték meg a Sváb Ételek Fesztiválját, ahol 13 német ajkú település mutatkozott be. Takácsné Stalter Judit polgármester terve az, hogy a jövőben a hazai németség egyik kulturális központját hozzák létre a településen. Ehhez az ingatlant már megvásárolták a kormány támogatásával. A múlt, a hagyományok megőrzésének a folyamata az elmúlt években erősödött meg a töltésiek körében, ennek érdekében egyre többet is tesznek. Történészek több kötetben megírták a falu történetét, megalkották a sváb szótárt, a régi, 280 éves nyelv szavait gyűjtötték össze, és írták le egy könyvben. A sváb konyha receptjeit is összegyűjtötték, ennek a munkának a során döntöttek úgy, hogy meg kellene rendezni a fesztivált. 

Helyreállították a falu 100 éves emeletes házát, amely egy gazdag családé volt, itt a Módos Töltés című kiállítás látható. Ez a múlt, de milyen a jelen? – erre a kérdésre válaszolt Hidasné Márin Magdolna, Gyurákovics Andrea és Schuszter Istvánné. Hidasné Márin Magdolna azt mondja, hogy jól dolgozik a nemzetiségi önkormányzat a faluban, felügyeli az iskola és az óvoda működését. 

Az iskolában heti öt órában oktatják az irodalmi német nyelvet, egy órában pedig népismeretet tanítanak. Nyaranta a tanulók olyan táborokban vesznek részt, ahol táncolni tanulnak, népszokásokat elevenítenek fel, megismerik a sváb konyhát, a régi énekeket. 

Az óvodások már kisgyermekkorban mondókákat, alapszavakat és dalokat tanulnak. Emellett működik egy fúvószenekar, amely repertoárja tele van német dalokkal. A faluban pedig a Fuchs kórus lép fel jól ismert dalokkal egy-egy rendezvényen. 

Hidasné Márin Magdolna elmondta, hogy a németek sem másmilyenek, mint a többi nemzetiség az országban. Ugyanakkor a svábokra általában jellemző a gyakorlatiasság, a takarékos gazdálkodás, a hosszú távú tervezés, sosem költekeznek ki, mindig van tartalékuk. 

Gyurákovics Andrea, aki töltési származású, de már egy ideje Budapesten él, azt mondja: ha valamit tesznek, akkor az A terv mellett ott kell lennie egy B tervnek is. A rokonsági kapcsolatokat ápolják, ő maga is minden rendezvényre hazamegy. A nagymama egyik fényképe alapján a nagyszülő nemzetiségi ruháját varratta meg, és ünnepi alkalmak idején azt viseli. 

Schuszter Istvánné azt mondja, hogy a töltési nép, főleg az asszonyok, igen összetartóak. Ha van valami rendezvény, akkor már jönnek is segíteni, akár 20–30-an is. 

Hogy honnan ez az összetartó erő? Talán onnan, hogy a történelemben volt egy olyan korszak, amelyet nemhogy egy falu, de egy ország is alig képes túlélni. A II. világháborúban a férfiak egy része meghalt a csatákban, aki nem, az hadifogoly lett. Aki hazaszökött vagy itthon maradt, azt az oroszok elhurcolták a málenkij robotra, férfiakat, nőket vegyesen. Ha túlélte és hazajött, lehet, hogy nem találta meg a családját, mert azokat 1946–47-ben kitelepítették. A családi gazdaságot pedig odaadták betelepítetteknek. Ha mégis maradt valamijük, egy kis föld, ló vagy tehén, azt meg a kommunisták kolhozosították előbb-utóbb. 
A faluban a szörnyűségekről is csak ritkán, zárt ajtók, elhúzott függönyök mögött beszéltek. Németül is csak odahaza szóltak egymáshoz sok éven át. 

A rendszerváltás után fellazultak a régi történelmi félelmek. Ehhez közel fél évszázadnak kellett eltelnie. Ma már szabadon elmondhatja bárki a maga családi történetét, csak az a baj, hogy alig maradt azokból, akik még a régi világról tudnak mesélni.