uniós projekt

2020.06.01. 20:03

Sikert hozott az öt megyei település együttműködése

Kiskőrös vezetésével öt település fogott össze, hogy egy olyan uniós projektet valósítson meg, amelynek segítségével a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok lecsúszása megállítható, valamint nagyobb esély nyílik a humán közszolgáltatásokhoz történő hozzáféréshez.

Barta Zsolt

A járási székhely mellett Soltvadkert, Akasztó, Csengőd és Tázlár is a pályázat résztvevője. A tervek megvalósítására csaknem 500 millió forintot szánt a pályázat kiírója. A projekt indítója csütörtök délután volt, amikor is a települések polgármesterei a kiskőrösi városházán alá­írták a részvételi dokumen­tumokat.

Domonyi László kiskőrösi polgármester tájékoztatójában elmondta: a humán közszolgáltatásban elhelyezkedő szakemberek számának növelése, a család- és gyermekjóléti szolgálatok prevenciós szerepének megerősítése kiemelt feladat. Emellett az alulképzett személyek munkába állítása a válság idején fontos teendő, csakúgy, mint a közösségi egészségnevelési programok megvalósítása. Támogatják a fiatalok közösségépítését, valamint a projekt keretében ösztönzik a 18-30 éves korosztály helyben maradását.

A tervekkel kapcsolatban Temerini Ferenc, Soltvadkert polgármestere szerkesztőségünknek elmondta, hogy Soltvadkert 48 millió forintot költhet a szociális intézményük felújítására, munkaügyi átképzésekre, a szüreti fesztivál támogatására és egy idősek számára indított klub költségeire.

Pivarcsi Csaba, Csengőd polgármestere 38 millió forintos összegről számolt be. Ennek keretében egyebek mellett három fő harminc hónapos alkalmazására is lehetőség nyílik. Szociális gondozót, könyvtárost és mentálhigiénés szakembert vesznek fel. Több intézmény, így a művelődési ház felújítására is jut a keretből. Tázláron 21 millió forintot költhetnek el. Ebből az összegből családsegítőt, dajkát, mentort alkalmaznak majd, valamint egy klubot alakítanak ki a fiatalok számára a művelődési házban.

A települések polgármesterei aláírták a részvételi dokumentumokat
Fotó: PN

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában