Honvédelmi Országfutás

2020.05.21. 14:43

Kecskeméten is futottak a katonák a magyarok egészségéért

A kecskeméti repülőbázistól tizenkettő, a Légijármű Javítóüzemtől pedig két katona vett részt a szerdai, Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért elnevezésű rendezvényen. A katonák 8,5 kilométert futottak.

Hraskó István

Fotó: BUS CSABA

A kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis és a Légijármű Javítóüzem is csatlakozott szerdán a Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért (HOME) rendezvényhez. Ezt azzal a céllal szervezték meg, hogy hangsúlyozzák a honvédség társadalmi szerepvállalását, erősítsék a katonák magas szintű felkészültségéről és elhivatottságáról alkotott képet, és hogy toborzási szándékkal a sportot kedvelő fiatalok figyelmét felhívják a honvédségi pályára.

Minkó Ottó alezredes, a bázis kiképzési főnöke elmondta: állományukból katonák és honvédelmi alkalmazottak is jelentkeztek a bázis és a Benkó Zoltán Szabadidőközpont között 8,5 kilométeres távra, köztük négyen hölgyek. A résztvevők elfutottak a rendőrség, a tűzoltóság, a városháza, a honvédkórház, a megyei kórház és a mentőállomás előtt is. Heten a reptértől indultak a városba, heten pedig épp fordítva, a szabadidőközponttól a bázishoz. Könnyítésként nem egyenruhában és bakancsban, hanem sportruházatban teljesíthették a távot. – Arra szerettük volna felhívni a kecskeméti állampolgárok figyelmét, hogy a kialakult járványhelyzetben is számíthatnak a katonákra – mondta az alezredes. A futókat a Nyíri út bejárat előtt Söröli Róbert őrnagy, kórházparancsnok és az intézmény munkatársai is biztatták.

A bázison természetesen a veszélyhelyzet alatt sem állt meg az élet, folytatták a katonai és repülőkiképzéseket, és továbbra is részt vesznek a Közös akarat elnevezésű határvédelmi feladat ellátásásában. Minkó Ottó hozzátette: az éves honvédségi felmérések során 3200 métert kell teljesíteni, de a bázis katonái között sokan vannak, akik a civil életben ennél sokkal hosszabb távokat, félmaratonokat, maratonokat futnak, úgyhogy gyorsan összejött a meghatározott tizennégy fős keret a szerdai demonstratív megmozdulásra.

Futópályán is rótták a köröket

A Kecskeméti Repülőkórház és a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Kecskeméti Irodájának munkatársai is hozzájárultak a tegnapi jótékony kezdeményezéshez. A sportos honvédek eltérő időpontokban két és tíz kilométer közötti távot teljesítettek a kórház futópályáján, mindenki a maga választása és erőnléte szerint, természetesen a védőtávolság szigorú betartása mellett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában