Huszonhárom kígyómarás érte Both Zoltánt

A belőlük szervezett kiállításokkal folytatódott a pályája. Both Zoltánt egész életen átívelő gyűjtőszenvedélye országosan is ismertté tette. A dunapataji származású, ma már a fővárosban élő vadállatbefogó igazi szakértője azoknak a hüllő- és kétéltűfajoknak, amelyek nemhogy hazánkban, de Európában sem őshonosak, mégis megjelennek néha magyar ingatlanokban vagy köztereken. Az elszabadult, esetleg illegálisan tartott egzotikus állatokat az egész országban ő fogja be vagy kobozza el: idén már húsz éve, hogy nem kapcsolhatja ki a mobilját, mert a katasztrófavédelem 0–24-ben riaszthatja a 112-re érkezett segélyhívások miatt. Érdekes, de nem egy kiszállásnál szenvedte el élete legsúlyosabb sérülését, hanem otthon: a saját kobrája marta meg. Nem sokon múlt az élete.

– Dunapatajon töltöttem a gyerekkoromat: ott laktak a nagyszüleim, náluk voltam minden nyáron, és különben is: az egész rokonság dunapataji. Mindig a Szelidi-tónál voltunk, nagyon megszerettem azt a tavat; azóta is meghatározó az életemben. Ott fogtam meg az első siklóimat, a nádasban; akkor még jócskán volt nádas mindkét parton. Vittem őket, meg a békákat haza, büszkén mutogattam anyukámnak, de ő rettegett tőlük – mesélte nevetve Both Zoltán, aki aztán a hüllőknek és kétéltűeknek szentelte az egész életét, nemcsak gyűjtőként és szaporítóként, hanem természetvédő oktatóként is.

Utóbbi tevékenységét különösen fontosnak tartja, mivel meggyőződése, hogy az időben kezdett nevelés a helyes irányba terelgeti a kicsiket. – A természetvédelem az oktatással kezdődik, és a gyerekeknél kell kezdeni. Az, hogy valaki kitesz egy posztot a karosszékből, nagyon szép, de nem sokat segít vele az állatokon. Csak azzal segíthetünk, ha ténylegesen teszünk valamit, például elmagyarázzuk az embereknek, hogy hogyan kell viselkedni az erdőben, tóparton, állatok közelében. Azok a gyerekek, akik így nőnek fel, meg fogják menteni a teljes pusztulástól a beteg, haldokló Földet. Én ezt nagyon-nagyon hiszem – fogalmazott.

A hüllőszakértő leszögezte: az ismeretek hiánya vezet oda, hogy az emberek félnek bizonyos fajoktól, ráadásul ezen a popkultúrában megjelenő katasztrófa- és horrorfilmek sem sokat segítenek. Miattuk még most is sokan hiszik, hogy egy óriáskígyó szükségszerűen „megnő 30 méteresre, felfalja az egész családot, visszaöklendezi, és újra felfalja”, ironizált.

Hogyan kezdődött

– Engem a kutya, macska soha nem érdekelt: amíg mások őket babusgatták, én inkább a tóparton fogdostam össze a siklókat, mert ezek vonzottak. Elkezdtem gyűjtögetni az állatokat: 14-15 éves koromban, amikor anyukámtól mindig kaptam iskola előtt pénzt reggelire, inkább nem ettem, hanem összegyűjtögettem, és vettem egy nagyon szép, narancssárga, Amerikában őshonos gabonasiklót. Háromezer forint volt, a reggeli­pénzemből jött össze, ami akkoriban olyan 25–30 forint volt naponta – idézte fel. – Később tudtam venni egy kisebb méretű óriáskígyót is, ami tele volt tojással. Ezt a kereskedő persze nem tudta, mert akkor nyilván nem adja el. Pár hónapon belül lerakta a tojásokat, a kicsik kikeltek, én pedig további hüllőfajokra cserélgettem őket. Így kezdett el gyarapodni a gyűjtemény – mondta.

A különleges kollekcióval később kiegészítő programja lett díszállat-bemutatóknak, melyeket aztán önálló kiállítások követtek. A látványos kígyó-béka-gyík-pók show annyira népszerűvé vált, hogy egyre több újság, helyi tévécsatorna, rádió foglalkozott a szokatlan történettel, hiszen ez a fajta gyűjtőszenvedély hatalmas kuriózumnak számított, és lássuk be, számít a mai napig. A történet az akkoriban induló országos kereskedelmi tévécsatornákat is megfogta: Zoli volt az első vendége az RTL Klub legelső reggeli műsorának, ahová persze óriáskígyóval érkezett, megadva a módját a nagy bemutatkozásnak. Az ismertség aztán nem várt feladatot is elé sodort.

– Emlékszem, valamikor 2000-ben csörgött a telefonom: a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága Mentésszervezési Főosztályától hívtak. Azt mondták, hogy mivel Magyarországon is divat lett az egzotikus állatok tartása, vannak, amelyek megszöknek vagy kidobják őket, és az ezzel kapcsolatos segélyhívások mind a tűzoltóságokra futnak be. A tűzoltók meg nem hüllőszakértők, nem feltétlenül tudják megítélni, hogy csak siklóról vagy valamilyen emberre veszélyes állatról van-e szó. Szerződést kötöttek velem, azóta vagyok „vadállatbefogó”. Ezt a nevet egyébként a média ragasztotta rám, mert ilyen szakma nálunk nincs. Valójában egzotikusállat-­szakértő vagyok – magyarázta.Amikor a 112-re egzotikus állat miatt érkezik hívás, engem értesítenek.

A katasztrófavédelem 0-24-ben riaszthatja a 112-re érkezett segélyhívások miatt

– Amikor a 112-re egzotikus állat miatt érkezik hívás, engem értesítenek, ezért folyamatosan be van kapcsolva a telefonom, most már húsz éve. Mindig megmondják, mi a cím, és addig, amíg ki nem érkezem, a rendőrök biztosítják a helyszínt, vagy ha sürgős az eset, akkor autót küldenek értem, és szirénázva megyünk – részletezte.

A vadállatbefogó elárulta: persze nem minden helyszínen indokolt a jelenléte, ugyanakkor a telefonos bejelentők, illetve a rendőrök sem tudhatják biztosan egy számukra ismeretlen példányról, hogy veszélyes-e vagy sem, ezért gyakran rá is szükség van. Hozzáfűzte: bár a megszökött, esetleg kidobott egzotikus állatok riadalmat keltenek, a bejelentéseknek kb. csak a tíz százalékáról mondható el, hogy tényleg „éles helyzet”, vagyis olyasmit talált valaki, ami veszélyes lehet az emberéletre vagy a testi épségre. Az indokolatlan bejelentésekről (keresztespók, közönséges sikló stb.) szólva elmondta: a hazánkban őshonos állatokat mindenkinek el kellene fogadnia: „nem ők jöttek a mi területünkre, hanem mi építkeztünk az övékére”. A maga részéről ellentmondásosnak tartja, ha zöldövezetekbe építkező emberek jól rácsodálkoznak, hogy vaddisznó, róka, nyest vagy sikló keveredik az udvarba, hiszen valójában nem utóbbiak a betolakodók.

– A magángyűjtőktől megszökött egzotikus, leggyakrabban afrikai vagy ázsiai fajok helyzete más: nyilván semmi keresnivalójuk sincs közterületen. Ezeknek a nem szabályos állatkereskedésekben kapható állatoknak a tartásához engedély kell, amit csak szakirányú képesítéssel lehet megszerezni: állatorvosként, állatkerti gondozóként vagy például biológusként. Ha ez megvan, csak akkor kérhetünk engedélyt a területen illetékes nemzeti parktól. Törvény szabályozza, hogy milyen állatoknál van szükség erre: fel is vannak sorolva azok a fajok, amelyeket lehet tartani, és azok is, amelyeket nem – ismertette Both Zoltán.

– Szabályozva van, hogy milyen biztonsági előírásoknak kell megfelelnie a terráriumnak, például egy csörgőkígyónál: törhetetlen üvegből kell állnia, kulcsra zárhatónak kell lennie, ahogy annak a helyiségnek is, ahol van. Emellett köteles vagy saját magadnak, a saját pénzedből ellenszérumot vásárolni és otthon tartani, ugyanis a magyarországi kórházakban nincs rendelkezésre álló gyógyszer csörgőkígyómarásra, hisz nem őshonos állat, és nem költenek rá az adófizetők pénzéből. Egy ampulla 1,6 millió forintba kerül, míg egy csörgőkígyót a külföldi börzéken 20–30 ezer forintért lehet megvásárolni. Ehhez nem is kell olyan messzire menni, Bécsben, Prágában, Pozsonyban például meg lehet venni, és mivel nincsen határellenőrzés, gond nélkül be is lehet hozni – vezette le. Hozzátette: szabálykövetéssel nem okoznának gondot az ilyen házi kedvencek, hiszen a tartásuk feltételeit nemcsak a vásárlás előtt, hanem azt követően is, negyedévente-félévente visszajárva ellenőrzik a nemzeti parkok.

A veszélyes állatok tartása engedélyhez kötött

A veszélyes állatok tartását hivatalosan csak néhány magánszemély vívta ki itthon: Both Zoltán úgy véli, egy kezén meg tudná számolni, hányan vannak, ám ez nem jelenti törvényszerűen azt, hogy kevesen nevelnek nem őshonos lényeket, hiszen a veszélytelennek minősítettekből jócskán lehet válogatni a boltokban: a statisztikák szerint minden hatodik háztartásban van egzotikus állat, és valószínűleg nem mindegyik szabályosan. A divattá lett kígyótartás különösen problémás, vallja a szakértő, aki szerint a laikusok csak addig tartják szórakoztatónak a hüllőt, amíg az – valamilyen rajta kívül álló okból – meg nem marja őket. Mivel az állat „ilyenkor már nem is annyira cuki”, gyakran sorsukra hagyják őket, közterületen, ahonnan már nem lehet visszanyomozni, hogy ki az eredeti tulajdonos. Az egyik legérdekesebb ilyen esettel a fővárosban volt dolga: egy kutyáját sétáltató hölgy hívta a rendőrséget azzal, hogy hatalmas kígyót lát a közeli templomkertben. Zoltánért szirénázó rendőrautó ment, hogy mihamarabb odaérjen a helyszínre. Nem kis megdöbbenésére egy háromméteres tigrispitont talált, ami már „éppen szemezett a plébános úr macskájával”. A hüllőt sikerrel befogta, majd a Budapesti Állat- és Növénykertbe szállította.

Komoly sérüléseim is voltak

– Ahogy egy asztalosnak sem mindig van meg az összes ujja, az én foglalkozásomnak is megvan a maga a veszélye. Történt már velem baleset, de hangsúlyoznom kell, hogy soha nem olyan példány mart meg, amit a munkám során, közterületen vagy máshol fogtam be, hanem mindig a saját gyűjteményemből származó állat volt. Néhány éve elszenvedtem egy nagyon komoly egyiptomikobra-marást, ami után újra kellett éleszteni és nyolc ampulla ellenszérumot kaptam – foglalta össze, megjegyezve: tudomása szerint ő az egyetlen Európában, aki ilyen súlyos kobratámadás után életben maradt. – Fáradt voltam, úgy nyúltam be a terráriumba, hogy kivegyem a rágcsálót, amit korábban betettem neki, de nem evett meg. Figyelmeztetett, hogy most nincs kedve hozzá, hogy benyúlkáljak, de nem vettem elég komolyan és azt hittem gyorsabb is vagyok. Hát nem voltam. Az állat a szabad természetben elmenekült volna előlem, mert fél az embertől, de egy terráriumban sarokba szorítva érzi magát. Ezzel együtt összesen 23 kígyómarás ért, de a többi nem volt olyan súlyos, legfeljebb pár nap kórházi ellátást igényelt – árulta el.

Nem hagyott fel a hivatásával

A kobrakaland után, ami majdnem az életébe került, csak lassan épült fel, de soha eszébe sem jutott, hogy felhagyjon a hivatásával, igaz, azért lazábbra fogta a gyeplőt: leépített például a gyűjteményéből minden méreggel ölő állatot, mert megnősült, családot szeretne, és így már „nem akarja kihívni maga ellen a sorsot”. Elégedett azzal, amit az évtizedek során átélt: minden olyan állatot tartott már, amit tanulmányozni akart, így elégedetten hódolhat kedvenc elfoglaltságának, az oktatásnak, hogy bemutathassa „a rettegett állatok igazi arcát”. Az óvodásokat és iskolásokat veszélytelen házi kedvencei segítségével neveli természetvédelemre: az óráira egy legfeljebb 150 centisre növő királypitont (ez a legkisebb óriáskígyó), egy több tízmillió éve változatlan, ezért őslénynek számító gyíkfajból származó szakállasagámát és egy afrikai törpesünt szokott magával vinni.