2018.08.06. 19:17
Két megyei fürdő is az esélyesek között van
Utolsó hónapjához érkezett a fürdők legnagyobb hazai megmérettetése, Az Év Fürdője közönségszavazás.
A Kerekdombi Termálfürdő
A szervezők nyilvánosságra hozták a verseny három kategóriájának első tíz helyezettjét. A legtöbb szavazatot kapott fürdők között két Bács-Kiskun megyei is van.
Idén nyáron már negyedik éve, hogy közel 200 magyarországi fürdő csap össze egymással. Az Év Fürdője versenyben most is a fürdőbe járó közönség dönti el, ki legyen a három kategória győztese: Az Év Fürdője, Az Év Feltörekvő Fürdője, és A Helyiek Kedvenc Fürdője. A különböző kategóriákat a fürdők mérete és ismertsége alapján hozták létre.
A verseny szervezője elárulta, hogy július 31-ig, melyik 10-10 fürdő kapta a legtöbb szavazatot saját kategóriájában. Itt látható, pillanatnyilag kik a legnépszerűbbek.

A megyéből 12 fürdő versenyez, a július végi állás alapján közülük kettő is TOP 10-es: a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdő és a Kerekdombi Termálfürdő, melyek már a korábbi években is mindig az élmezőnyben végeztek. Bár jelenleg nincs a legjobb 10 között, de a Dávodi Strandfürdő is jól szokott szerepelni, bizakodásra adhat okot az is, hogy a szavazatok túlnyomó része jellemzően augusztusban érkezik.
