Kecskemét

2018.06.26. 20:04

Többször találkozhattak Kodály Zoltánnal is az öregdiákok

Megtartotta ötvenéves érettségi találkozóját a Kodály iskola első gimnáziumi osztálya.

Sebestyén Hajnalka

Az öregdiákok 1964–1968-ig tanultak a Kodály Zoltán Gimnáziumban, melynek fél évszázada még egy Czollner téri épület adott otthont. Csikainé Kastyják Erzsébet szervező elmondta: a legtöbben a Kodály Általános Iskolából kerültek a gimnáziumba, mely akkor indult el. Az iskolai ünnepségeken többször is találkozhattak a névadóval.

– Életre szóló élmény volt, hogy találkozhattunk Kodály Zoltánnal. Felnéztünk rá, hatalmas tisztelettel voltunk iránta. Sokunkra ösztönzőleg hatott munkássága, személye – mesélte Csikainé.

Az ötvenéves érettségi találkozó alkalmából először a Kodály iskola mai épületében megkoszorúzták Nemes­szeghy Lajosné igazgatónő és az elhunyt tanáraik emléktábláját. Közösen megnézték az egykori tablójukat, mely az iskola kiemelt helyén látható. Mint első érettségiző osztály, tablójukat a bejárathoz közel, a tanári folyóson helyezték el.

A nosztalgikus percekben előkerültek régi érettségi tételek, kották és persze sok-sok fénykép. Az öregdiákokat messze vitte az élet. Van, aki maradt a zenei pályán, például karmester lett Kanadában. Többen lettek orvosok, tanárok, akad közöttük színész, matematikus is. Két osztályfőnökük volt, André Lászlóné és Farkas Balázsné.

Ötven éve a Kodály iskola első érettségiző gimnazistái voltak
Fotó: Sebestyén Hajnalka / Petőfi Népe

Az öregdiákok a mai napig összetartanak, immár huszadik alkalommal találkoztak. A kezdetektől Csikainé szervezi a találkozókat. 1968-ban érettségiztek, azt követően mindenkit lefoglalt a család­alapítás, a munka. 1984-től azonban rendszeresek az össze­jövetelek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában