Benkó Zoltán Szabadidő Központ

2024.05.07. 06:50

Több százan ünnepelték a magyar sport napját Kecskeméten – galériával, videóval

A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án, Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC), ennek emlékére a kormány határozata alapján 2000 óta ünnepeljük a magyar sport napját.

Horváth Péter

Hétfő délután sok száz sportoló és sportbarát látogatott ki a kecskeméti Benkó Zoltán Szabadidő Központba, a sportnapi rendezvényre. A nagyszabású sportesemény megvalósulását mások mellett a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. támogatta, és utóbbi Mozdulj Meg Senior junior Programjával ösztönözte mozgásra edzőiket és dolgozóikat.

sport, mozgás, Kecskemét
Kiss Virág világ- és Európa-bajnok fitnesznagykövet tartott bemelegítést az eseményen részt vevő sportszeretőknek
Fotó: Bús Csaba

A verseny januártól márciusig tartott, mialatt naplózták, hogy mennyi időt töltenek edzéssel a résztvevők. A verseny ideje alatt összesen több mint 85 ezer sportperc gyűlt össze. Hat szakosztály indult a versenyen, a birkózók, a kézilabdások, a kosárlabdások, a röplabdások, az úszók és a vízilabdások. A legtöbbet edzéssel töltött percet a kosárlabdázók gyűjtötték, ők 28 300 percet sportoltak.

Az abszolút győztes egyéni sportolókat is elismerték. Az ajándékokat Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Sportiskola (KESI) vezetője és Fritz Ágnes, a KESI szakmai vezetője adta át. Ezután Kiss Virág világ- és Európa-bajnok fitnesznagykövet tartott bemelegítést az eseményen részt vevő sportszeretőknek, akik ezután 18 aktív ponton próbálhatták ki az egyes sportágakat, katonai akadálypályán tehették próbára ügyességüket, de a szenior örömtáncba is belekóstolhattak, és tombolasorsolás is színesítette a programot. 

 

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában