Szórakozás

2024.06.16. 21:26

Sikeres volt a Kecskeméti Apák Napja – galériával

Június harmadik vasárnapján az apukákat ünnepelték Kecskeméten. A KAN (Kecskeméti Apák Napja) idei fővédnöke Balogh Levente üzletember, befektető, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa volt.

Orosz Fanni Flóra

A Kecskeméti Apák Napja délelőtt 10 órakor kezdődött. Köszöntőt mondott Szabóné Kis Éva szervező, a Hírös Családmentor Egyesület (HÍRCSE) elnöke. Éva hangsúlyozta az esemény célját: az apák családban betöltött szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet és egy játékos, vidám, élményekben gazdag délelőtt eltöltésére hívták az apákat gyermekeikkel együtt.

Balogh Levente, Kecskeméti Apák Napja
Balogh Levente üzletember, befektető, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosa is részt vett a Kecskeméti Apák Napján
Fotó: Bús Csaba

Balogh Levente megtalálta a munka és a család közötti egyensúlyt

Szabóné Kis Éva szervező az esemény fővédnökét, Balogh Levente üzletembert kérdezte a karrier-család összeegyeztetéséről. Balogh Levente elárulta: még a legelfoglaltabb üzletember is képes lehet megteremteni a család és a munka közötti harmóniát, ha szigorú szabályokat állít magának. Ő maga is így tesz, hiszen a nap végén és hétvégén minden idejét lányaival és kisfiával tölti. Hangsúlyozta, hogy a gyerekeket hagyni kell kibontakozni és segíteni kell őket a saját útjuk megtalálásában, anélkül hogy a szülők bármit erőltetnének. Szerinte ez a boldog gyermekkor, és a későbbi sikeres felnőtt élet kulcsa.

Az apák, akár csak a szuperhősök megállíthatatlanok, amit be is bizonyíthattak a rendezvényen, ugyanis pontgyűjtő állomásokon versenyezhettek egymással, ahol nem csak az erő, de az ügyesség és pontosság is számított. Voltak izzasztó pályák, vizes feladatok, kreatív állomások, gólkirályság, babafürdetés, és nyakkendő kötés is. A program értékes nyereményekben részesülhettek azok, akik minimum nyolc pecsétet összegyűjtöttek.

Az airsoftosok is csatlakoztak

A 2016 óta működő Alföldi Regionális Airsoft Egyesület (ARA HSE) is részt vett az apák napi rendezvényen. Az egyesület fegyverkiállítással készült, valamint a lövést is kipróbálhatták kicsik és nagyok egyaránt.

 airsoft-egyesület
Az airsoft-egyesület is részt vett az apák napján
Fotó: Beküldött fotó

Az airsoft-egyesület is bekapcsolódott a rendezvény során a pontgyűjtésbe, a tíz állomás közül ők voltak az egyik. Igen nagy volt az érdeklődés irántuk – több szervező mellett az airsoftosok is helyt álltak a pontgyűjtésben –, így a lövésnél hosszú sor állt, hogy mindannyian sorra kerülhessenek.

– Egy közhasznú egyesület vagyunk, 2016 óta igyekszünk népszerűsíteni ezt a remek szabadidősportot az Alföldön. Rendszeresen szervezünk nyilvános és privát játékokat, ahol biztonságos környezetben, szakértők felügyelete mellett próbálhatják ki az airsoftot az érdeklődők. Ezen felül meghatározó tevékenységünk a jótékonysági rendezvények aktív támogatása – mondták el a baon.hu-nak az egyesület tagjai.

 airsoft-egyesület
Fotó: Beküldött fotó

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában