Kultúra

2015.05.04. 19:52

Nemzetközi kiállítás közel száz résztvevővel

Második alkalommal rendezték meg a Tiszalpáron Idea-Expo kiállítást, melynek az általános iskola tornaterme adott otthont. Az ötletek, újdonságok, találmányok nemzetközi kiállításán és vásárán száz kiállító vett részt többek között Szerbiából és Horvátországból.

Szentirmay Tamás

Természetesen a külföldi és a magyar alkotókon, feltalálókon kívül helyiek is bemutatkoztak. Örvendetes dolog, hogy nem csak felnőttek, de fiatalok is kiállítottak. A legfiatalabb mindössze tizenhat éves volt. A megnyitón dr. Vancsura István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki örömmel nyugtázta, hogy Tiszaalpár már második alkalommal vállalta azt, hogy otthont ad az exponak. A kétnapos rendezvényen nem csak a kiállított termékeket lehetett megnézni, egyes részüket megvásárolni, de előadások is elhangzottak több témakörben.

Az első napon főleg Szerbiából érkezett vendégek tartottak előadásokat. Rade Milutinovic az árvízvédelmi berendezéseket ismertette és mutatta be, Kovacic Sasa a gumispirál egyenes irányító futószalagok tisztításáról beszélt, Mato Zubec pedig az illatos brikettek és pelettek méhek füstöléséről tartott előadást. A nagykőrösi dr. Csernák Károly a Ciklikátor mozgásszemléltető eszközt, és a Konstellátor geometriai animációt mutatta be videón keresztül. Vasárnap az első magyar nyelvű biblia A vizsolyi biblia nyomtatásának XVI. századi története címmel hallhattak előadást az érdeklődők. Bemutatták az eredeti nyomtató berendezést is. A kiállítás zárásaként szakemberek értékeltek a két napos rendezvényen látottakat, tapasztalatokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!