Sok idős ember él szinte remeteként

A nővérek – sokszor méltatlan körülmények között – generációkat tanítottak meg írni, olvasni, számolni, keresztet vetni. Ellátták a betegeket, összefogták és közösségé formálták az elszórtan élő és egymástól elszigetelődött embereket. A kommunista rendszer alatt megvonták ugyan a szerzet működési engedélyét, de 1989 után a nővérek maroknyi csapatát visszahozta a hűség a gyökerekhez, hogy folytassák a megkezdett munkát. A régi feladat – mai paphiányos társadalmunkban – különösen aktuális –  fogalmazott vendéglátónk Sinkó Ágnes perjelnő, akivel a kolostor életéről beszélgettünk. 

– Mennyiben változott meg az bencés nővérek feladata?
– Mások a körülmények, mások az emberek. Az alapítás idején nagyon sokan étek a tanyavilágban, nagycsaládokban. Most gyakorlatilag alig laknak a tanyán, és még kevesebben családban, nagycsaládban. Inkább egyedül. A rend alapításakor kevesebb ismeretszerzési lehetőségük volt az embereknek. Nagyobb volt az éhség a szellemi, lelki táplálékra, a közösségi életre. Ugyanakkor jobban összetartott a közösség. Most másfajta ínség van. Inkább arra kell megtanítani az embereket, hogy igényesen válogassanak a rájuk zúduló információkból. Hogy megtalálják az igazi értékeket, melyek által helyesen alakíthatják az életüket. Hogy a munka és a szórakozás helyett az Isten és a család kerüljön az első helyre.

– Hogyan tudják megszólítani az embereket?
– Vannak, akik nagyon várnak bennünket és örülnek a látogatásainknak, mert nagyon magányosak. Sok idős ember él szinte remeteként. Ki vannak éhezve a jó szóra, vágynak a személyes találkozásokra. De mivel kevesen, csupán tizenheten vagyunk –  közülünk is többen vannak az idősek, a támogatásra szorulók – nehezen tudunk eleget tenni minden feladatnak. És itthon a zárdában is sok a teendő. 
Tanító testvéreink nap, mint nap találkoznak a gyerekekkel és azok szüleivel. Ketten Tiszaalpáron tanítanak, egyikük pedig Félegyházán. És a templomi szolgálatok és az elődadások is lehetőséget adnak az emberekkel való találkozásra. De, nem csak a helyiekkel és a közvetlen szomszédságunkban lévő településeken élőkkel vagyunk kapcsolatban. Érkeznek hozzánk az ország számos pontjáról is, főként lelkigyakorlatokra.

– Hogyan telik az élet a zárdában a hétköznapokban?
– Úgy élünk együtt, mint egy nagy család, ahol mindenkinek meg van a feladta. Nekünk is ugyan úgy oda kell figyelnünk egymásra, mint egy családban. Megosztjuk a házimunkát. De, nagyobb házban, a munka is több. Viszonylag állandók a munkakörök. Marianna testvér szokott főzni, mert szakács végzettségű. Meg van, hogy ki ügyködik a takarításban, ki a mosásban, ki végzi a vasalást. Kemény fizikai munkával tartjuk fent a zárdát, kertészkedünk, állatokat nevelnünk, igyekszünk fenntartani magunkat úgy, hogy másoknak is adhassunk. Közben pedig ápoljuk és gondozzuk idős, beteg testvéreinket. És a mellettünk lévő szociális otthonban is igénylik a jelenlétünket, segítségünket.

– Kívülállóként nagyon szigorúnak tűnik a zárda élete.
– Ahhoz, hogy tizenhét ember összehangoltan tudjon élni, el kell fogadni bizonyos szabályokat. A szerzetes közösségnek van egy napirendje, de ez egy családban is így van. Nálunk az imádságok határozzák meg ezt a napirendet. Ezekre a szabályokra elköteleztük magunkat. De ezt mindannyian szabadon vállaltuk föl. Szent Benedek 1500 évvel ezelőtt olyan szabályokat írt, melyek élhetők most is. Imádkozzál és dolgozzál. Ehhez még hozzá szoktuk tenni, hogy olvassál. A másik fontos rész a Regulából, ami szerint élünk, hogy az Isten szeretetének elébe semmit ne tégy. De úgy gondolom, hogy ez nem csak számunkra, hanem az egész társadalom számára is aktuális. Mert csak így kerül a helyére minden. Így maradnak egybe a családok. A gyerekek gyerekek lesznek, a házastársak pedig házastársak egymás számára. Mi is így tudunk igazán testvérek lenni, ha Istenben szeretjük egymást. Ha Krisztust látjuk a másikban.

– Ahol sok nő van együtt, mint például egy munkahelyen, óhatatlanul is vannak súrlódások. A zárdában is előfordul? 
– Mi is emberek vagyunk, és az a legnagyobb művészet, hogy ezeket a súrlódásukat rendbe tudjuk tenni. Tudjunk kiengesztelődni, ha összecsattantunk egymással. Különböző helyekről származunk, különböző élettörténettel a hátunk mögött léptünk be a rendbe és természetünk is különféle. Ezt kell összehangolnunk. Önmagunkon is dolgoznunk kell, hogy szeretetteljes kapcsolatot éljünk meg a másikkal.

– Mi van akkor, ha valaki imádkozás helyett reggel még aludni szeretne?
– Olyan is előfordul. Ha valaki fáradt, akkor szól előre, hogy tovább szeretne aludni. Megbeszéljük és a szolgálatát ilyenkor átveszi más. Ahhoz, hogy normálisan jelen tudjunk lenni a közösségi életbe, pihenni is muszáj.

– A bencés nővérek szórakozni is szoktak? 
– Természetesen. Van televíziónk a társalgóban. A testvérek rendszeresen nézték például a Virtuózokat. Ha van olyan műsor, amit érdemes megnézi, akkor bekapcsoljuk a tévét. Persze az arra érdemes műsorokat közösen előre kiválogatjuk. Egyébként is korlátozott az az időkeret, amikor tévézhetünk. De szoktunk együtt kirándulni is.

– Hogyan készülnek a karácsonyra?
– Egyrészt van egy lelki készület, imádsággal, ájtatossággal. De nálunk is vannak materiális dolgok. Rendbe tesszük, szépítgetjük a zárdát, ajándékot készítünk egymásnak és a PAX otthon lakóinak. De, nekünk is tudatosan oda kell figyelni arra, hogy ne a materiális készülődésen legyen a hangsúly, hanem az elcsendesedésen. Hogy szenteste valóban ott legyünk az ünnepen, és ne csak fizikailag. A lelkünk is odaérjen. Ez számunkra is kihívás. Szenteste közösen imádkozunk, közösen fogyasztjuk el az ünnepi vacsorát, és utána megajándékozzuk egymást. Két ünnep között pedig meglátogatjuk a családjainkat, szüleinket, testvéreinket.

– Mi a karácsony üzenete a mai ember számára?
– A karácsony világi megfogalmazásban is a szeretet ünnepe. A szentírás szerint Isten maga szeretet. Gyakorlatilag tehát a Jóisten kihagyhatatlan a karácsonyból. Lehet fenyőünnepről beszélni, de nem erről szól a karácsony. A legcsodálatosabb ajándék, hogy Isten emberré, pici törékeny gyermekké lett. Egy lett közülünk, hogy felemeljen minket. Isten hatalmas ajándékot adott a világnak, saját Fiát. Úgy tudjuk igazán megélni a karácsonyt, ha mi is ajándékba tudjuk adni önmagunkat a másiknak.