Közélet

2011.12.21. 18:15

Személyeskedésig fajuló viták a közmeghallgatáson

Közel ötven ember vett részt a város évi rendes, jelen esetben parázs vitákkal tarkított közmeghallgatásán a hétvégén Tompán.

Zsámbóki Dóra

Dr. Homoki-Szabó Róbert, Tompa polgármestere a közmeghallgatás elején röviden ismertette a város 2012-es költségvetési koncepcióját. Ennek során a polgármester kijelentette: nem kíván újabb adónemet bevezetni jövőre, viszont a jelenlegi adók emelkedésére számítani lehet. Mint azt a város első embere kifejtette, erre azért van szükség, hogy a várhatóan csökkenő állami normatívák mellett az egyre nehezebb helyzetbe kerülő önkormányzat biztonságosan tudja működtetni intézményit. 

A közmeghallgatás további részében a lakosok közérdekű kérdéseit, hozzászólásait várta a polgármester és a képviselő testület. A jelen lévő tompaiak főként a folyamatban lévő csatorna beruházásról, illetve a víziközmű-társulat működéséről érdeklődtek. Ezekre a kérdésekre Kovács Gábor képviselő, a helyi víziközmű-társulat vezetője igyekezett válaszolni.

Többször szóba került a városközpont tavaly tavasszal befejeződött, pályázati pénzből elvégzett rekonstrukciója is, mely a polgármester szakértői véleménnyel is alátámasztott meglátása szerint több területen is erőteljes kívánnivalót hagy maga után. A felszólalók nem kímélték a képviselőket: olykor személyeskedésig is elmenő hozzászólásokat hallhattak a jelenlévők.

Krizsán István felszólalásában arra volt kíváncsi, hogy valóban a korábban felvetett témák-e a legfontosabbak a város életében. – Hallom, hogy életveszélyes a szökőkút. Miért, oda beleugrálnak? Hát önök ezzel foglalkoznak, szakértőt jelölnek ki, hogy megállapítsa, hogy selejt? Közben a városban meg semmi nem történik – jelentette ki felszólalásában Krizsán István, aki kitért arra is, hogy véleménye szerint a polgármester és a testület folyamatosan egymásra mutogatnak, így csak az ellentétet szítják a városban. A tompai lakos hozzászólásában a fejlesztéseket hiányolta és arra is emlékezetett, hogy a választási kampányban a jelenlegi polgármester azt mondta, hogy az előzetesen kikalkulált összeg feléből is kihozható a tompai csatornahálózat kiépítése. Homoki-Szabó Róbert válaszában többek között ismertette a benyújtott csatorna pályázat jelenlegi állását, majd áttért a rekonstrukció problémáira. – Ha egy zászlótartó rúd eldől, mert elhúzza a zászló, azzal nem értem, hogy miért ne kellene foglalkozni – fogalmazott a polgármester. A feltett kérdésekre egyébként teljes körűen írásban válaszol majd az önkormányzat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!