Hírek

2014.09.30. 13:32

Hat és tizenegy évet kaptak a hajléktalant agyonverő fiatalok

Jogerősen hat, illetve tizenegy év szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Fővárosi Ítélőtábla azokat a fiatalokat, akik 2012 augusztusában agyonvertek egy hajléktalant Pilisszentiván külterületén.

MTI

A táblabíróság társtettesként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberülés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. Az ügyben kirendelés folytán eljáró Szegedi Ítélőtábla bíráinak döntése alapján a két, elkövetéskor 17 esztendős vádlottnak hatéves büntetését fiatalkorúak börtönében, két társuknak tizenegy éves szabadságvesztését börtönben kell letölteniük.
   

A négy 180 centiméternél magasabb, 90 kilónál nehezebb fiatal elsősorban hétvégenként együtt italozott a falu szélén. 2012. augusztus 24-én is alkoholt fogyasztottak, majd hajnali fél kettő körül hazaindultak, de egyikük javaslatára egy omladozó trafóház felé kerültek, ahol tudták, hogy egy hajléktalan húzza meg magát.   

A 61 éves, gyenge fizikumú férfit már ismerték, korábban többször odaadták neki megmaradt ételüket, italukat, de az eset előtt 2-3 héttel összeszólalkoztak vele. A trafóházba a két idősebb vádlott ment be, és kérdőre vonták a hajléktalant, akit bántalmazni is kezdtek. Az idős férfi kimenekült az épületből, de a vádlottak utána mentek az erdőbe, ahol már mind a négyen rátámadtak. A sértett megpróbált védekezni, de az őt több oldalról érő ütések és rúgások miatt nem tudott a földről felkelni.   

A végül magára hagyott hajléktalan a 15-20 percen keresztül tartó bántalmazás eredményeként 74 sérülést - többek között bordatöréseket, lapockacsonttörést és tüdősérüléseket - szenvedett el. Halála a kiterjedt bevérzések, a jobb oldali légmell és a jobb tüdő zúzódásai következtében, traumás sokk miatt állt be.   

A táblabíróság döntésével súlyosította a két felnőtt vádlottra első fokon kiszabott nyolcéves büntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a két idősebb vádlott volt a bűncselekmény kezdeményezője, ők kezdték el a sértett bántalmazását, vették üldözőbe menekülni próbáló áldozatukat, majd ők mérték rá először az újabb ütéseket is.

Ezek is érdekelhetik