Hírek

2008.03.22. 14:21

Massa indul az élről

A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa indulhat az élről a Forma-1-es világbajnokság idei második futamán, a vasárnapi Malajziai Nagydíjon.

BAMA

A szombati időmérőn csapattársa, a címvédő Kimi Raikkönen volt a második. Az eredetileg harmadik helyen záró szintén finn Heikki Kovalainent (McLaren-Mercedes) és márkatársát, a múlt heti ausztráliai idénynyitón diadalmaskodó, ezúttal a negyedik legjobb időt repesztő brit Lewis Hamiltont az ellenfelek akadályozása miatt a nyolcadik, illetve kilencedik rajtpozícióba sorolták vissza. "A mi világbajnokságunk csak most kezdődik, mert ami egy hete történt, az szörnyű volt. Itt, eddig nagyon jól dolgoztunk, és mindent megteszünk, hogy a vasárnapi futamon is legyen okunk örülni" - mondta Massa, aki tavaly szintén az első rajtkockából indult Szepangban, ám csak az ötödik lett.

Ra:ikkönen nem volt maradéktalanul elégedett a második helyével: „Az időmérő utolsó szakaszában nyújtott teljesítményem miatt nem vagyok boldog. Nem tudtam kihozni a maximumot a kocsiból. Kemény futamra számítok”. Az első híradások még azt közölték, hogy a két McLarenes az időmérőt követően figyelmeztetésben részesült, mert a záró etapban a gyorskörük után úgy lassítottak, hogy közben akadályozták a végül hetedikként záró német Nick Heidfeldet és a kilencedik spanyol Fernando Alonsót. A versenybíróság azonban ennyivel nem elégedett meg, öt hellyel hátrébb sorolta őket, így Kovalainen a nyolcadik, Hamilton pedig a kilencedik pozícióból startolhat.

A büntetés azt jelenti, hogy az olasz toyotás Jarno Trulli indul a harmadik, a lengyel Robert Kubica (BMW Sauber) a negyedik, Heidfeld az ötödik, az ausztrál Mark Webber (Red Bull) a hatodik, a volt világbajnok Alonso pedig a hetedik helyről. A japán Nakadzsima Kazuki sem úszta meg: még a melbourne-i versenyen elkövetett szabálysértése miatt a mezőny végére sorolták.

Ezek is érdekelhetik