Extrém ironman távot teljesített a kecskeméti triatlonista – galériával

Csak hogy érzékeltessük milyen feladat várt az indulókra. Szeptember elsején hajnali öt órakor, sötétben volt a rajt Livignoban (Olaszország). A 3800 méter úszást Lago de Gallo tóban bonyolították le. A rajt időpontjában a víz 12.5, a levegő 2 fokos volt. Kerékpáron 195 kilométert kellett tekerni, ahol 4800 méter volt a szintkülönbség. Öt hágón át: Forcola 2315 méter, Bernina 2323 méter, Fuorn 2149 méter, utána 48 hajtűkanyaron át a Stelviora, ami Európa második legmagasabb hágója, 2757 méter magas, hogy aztán a Foscagno-hágón fejezzék be 2291 méteren. A 42 kilométer futás sem volt egyszerű, mert 1700 méter volt a szintkülönbség és 2800 méter magasan fejezték be, már aki célba ért.

Adódik a kérdés, egy ilyen versenyre hogyan lehet felkészülni? 

– Cseh Gábor az edzőm, aki előírta nekem a heti edzésterveket – mondja Gergő. – Az elmúlt év január végén kezdtem el az edzéseket, akkor még nem is nagyon tudtam úszni, mert a 25 méteres medence végén már eléggé kivoltam. Az elmúlt év májusában már egy középtávot (2 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpár, 21 kilométer futás) megcsináltam. Utána novemberben pedig egy teljes távú (3,8 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpár, 42 kilométer futás) ironmant Portugáliában. Gyakorlatilag háromnegyed év alatt jutottam el odáig, hogy bevállaljak egy ilyen feladatot. Az idén tavasszal szintén indultam egy féltávon Szent Pöltenben májusban, amit felkészülésnek szántam. A portugáliai verseny után gondolkodtam azon, hogy milyen különleges versenyre lenne érdemes benevezni. Az a verseny kinyitott egy olyan kaput, ami azt jelentette számomra, hogy akár extrémebb dolgokba is belevághatok. Ez az olaszországi tűnt a legkalandosabbnak.

Lovas Gergő az elmúlt év decemberében kezdte a felkészülést erre a versenyre. A leggyengébb távja a három közül az úszás volt, de most már nem, mert a 250 induló közül 39.-nek jött ki a vízből. Úgy érzi, hogy most a futásban a leggyengébb, pedig korábban azt gondolta, hogy azzal nem lesz semmi problémája. Ebből adódik, hogy kerékpáron a legjobb. Hat órákat görgőzött, nem pedig a szabadban kerékpározott. Nyáron azért a feleségével kimentek Livignoba, hogy megnézzék mi vár majd rá. A felkészülése olyan volt, hogy érezte, meg tudja majd csinálni. Bízott magában és az edzőjében. Legjobban az úszástól tartott, hogy milyen lesz majd sötétben, hideg vízben úszni. A szervezők azonban gondoskodtak arról, hogy lámpák legyenek a bójákon és minden úszó is húzott maga után egy fénylő bóját. Tájékozódni könnyebb volt, mint nappal, mert a lámpák világítottak. Mivel telihold volt a hegyek sziluettjét lehetett látni. Úszásnál kötelező volt a neoprén ruha, kesztyű, sapka, a zokni ajánlott volt, de természetesen az is neoprén. Még sötétben indult ki kerékpározni, akkor még kellett lámpát használni. Ott csak a lámpa volt kötelező, meg a működő fék.

Futni is rövidnadrágban és pólóban lehetett. Én egyébként jobban szeretem a meleget, mint a hideget. A hágókra nem volt egyszerű feltekerni, de a lejtőkön 75 kilométer/órával is tudtam haladni. Kerékpárnál minden versenyzőnek volt egy suport autója, akik mentek velünk, de ez nem okozott fennakadást, mert közelről nem lehetett követni. Mindenki kísérője előre ment, leparkolt és úgy találkoztak. A segítők mindenhol adhattak fel frissítőt, csak annyi volt a követelmény, hogy meg kellett állniuk. A futásnál kissé szeles volt az idő, de nem volt vészes, csak este kilenc órakor vettem fel egy hosszú ujjú pólót, mert a célban 2800 méter magasan már hideg volt. Az utolsó négy kilométeren hétszáz méter volt a szintkülönbség. Konkrétan egy sípályán kellett felmenni. Az egész távból 12 kilométer lehetett aszfaltos út, a többi ösvényen haladt. Itt kötelező volt a fejlámpa. Harminc kilométer után pedig olyan esőkabát, ami tízezer milliméterig vízálló, elálló nadrágot, kesztyűt és sapkát is kellett vinni.

Összesen 250-en indultak, ebből 96-an értek fel a csúcsra Lovas Gergő a 72. lett, 18 óra 18 perccel. 58 percet úszott, a kerékpár 10 óra 8 percig, a futása meg valamivel több, mint hat óráig tartott. Elmondása szerint, az egész verseny alatt jól érezte magát, csak azt nem tudta belőni, hogy az egyes távokon milyen eredményt fog elérni. Természetesen neki is voltak holtpontjai, főleg a futás alatt, amikor nem nagyon tudott enni. Reggel zabkását fogyasztott juharsziruppal, úszás előtt meg betermelt egy zselét. Kerékpározás közben az első hágónál egy pizza szeletet evett, majd a következőnél még egyet. Mellette még zseléket és energia szeleteket fogyasztott. Az egyik kulacsában sós izó volt, a másikban pedig vízben feloldott speciális port használt. Vizet keveset fogyasztott, de olyan nyolc kilenc liter folyadékot megivott a verseny alatt.

– Szép volt, meg jó volt, de nem lettem más ember – vélekedett Gergő. – Ez a verseny csak a megkoronázása volt az edzésnek. Kihajtottam maga, meg el is fáradtam, de nem voltam megzuhanva, és nem volt izomlázam sem. Az egyedüli problémám, az volt, hogy a két lábam kisujján vízhólyag keletkezett. Természetesen pulzusmérővel mentem, de az edzőmmel megegyeztünk abban, hogy 160 fölé ne menjek. Ezt sikerült is betartanom. A szüleim segítettek, meg egy volt osztálytársam, Wigner Bence, ő tanított meg úszni, valamint Fehér Mihály tájfutó. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert nélkülük nem tudtam volna célba érni.

Lovas Gergő most egy pár hetet pihen, aztán meglátja, hogy mi lesz a folytatás, a következő évben mi lesz a cél. Korábban falmászással foglalkozott, de most már beleszeretett a triatlonba. Rövid távon nem valószínű, hogy indulni fog, mert annyira nem gyors. Az viszont megmozgatja a fantáziáját, ha hosszú, és különleges távon kell rajthoz állnia.