labdarúgás / galériával

2021.09.25. 19:54

Egy dinamikus Akasztó ellen fordított otthon a Lajosmizse

Az öt forduló után négy meccsből hét szerzett ponttal az 5. helyen álló Lajosmizse az öt találkozóból tíz pontot gyűjtő Akasztót fogadta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság 6. fordulójában. Az előzmények szoros meccset sejtettek, a találkozó az is lett, és a remekül catenaccio-zó Lajosmizse nyerte.

Vincze Miklós

Fotó: Vincze Miklós

Nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe a csapatok, meglehetősen hamar határozott vendégfölény alakult ki. Nagy kedvvel mozgatták a labdát az akasztóiak, igyekezvén megbontani a hazai védelmet, ám noha a labdabirtoklás terén határozott volt a fölényük, Házi kapuja előtt helyzetet nem nagyon tudtak kidolgozni. A 16. percben is lövéssel veszélyeztettek. Akkor egy Szabó I. Szabolcs szögletet követően pattant ki a labda az ötösről, ezt Dobosi küldte kapásból fölé. Két percre rá aztán megjött az első vendégtalálat is.

Egy lendületes akasztói akció során Szabó Zsolt vágott ki nagy szólót a bal oldalról befelé, tökéletes labdával ugratta ki Juhászt, aki balról, 18 méterről helyezett a hazai kapuba, 0–1.

Maradt a vendégfölény, a mérkőzés ezen szakaszában aligha gondolta volna bárki is, hogy az első akasztói gól egyben az utolsó is lesz. A 27. percben aztán Borsoshoz pattant a labda félpályánál, ő habozás nélkül indította Treibert, aki nagy vágta után utolérte a labdát, és balról, 16 méterről a bal alsóba helyezett, 1–1, e pillanatban százszázalékosra alakítva a Lajosmizse helyzetkihasználási mutatóját. A 32. percben Szabó Zsolt végezhetett el szabadrúgást középről, 25 méterről, lövése nem sokkal a jobb alsó sarok mellett suhant el úgy, hogy a labdába előzőleg egy védő is beleért. Két percre rá Szabó I. Szabolcs adott be egy veszélyes szögletet, a kipattanót követően egy villámgyors kontrát vezettek a hazaiak, a Halasi–Kiss László–Halasi háromszögezés után végül egy becsúszó védő mentett nagyot Halasi elől. A 43. percben Kiss László adott remek ütemű labdát Treibernek, ő a bal oldalon kilépett, Németh Tamás azonban buktatta, a hazaiak piros lapot követeltek, de megúszta sárgával. Az első félidő utolsó tíz percének az volt az érdekessége, hogy megszűnt a vendégfölény.

Fotó: Vincze Miklós

Öt perccel az újrakezdés után Németh Tamás balról ravaszul betekert szögletét vetődve mentette a hosszú sarok előtt Házi. Újabb öt perc elteltével Németh Tamás adott előre egy remek ütemű indítást, Juhász kilépett, és jobbról a kapura tekert, a vendég kispadon már gólt ünnepeltek, a labda azonban kívülről mozgatta meg a bal felső saroknál az oldalhálót. Nagy helyzet volt. A 65. percben egy Kiss László szögletet követően kis híján a bal alsóba került a labda egy vendég lábról. Kisvártatva újra Kiss László ívelt be jobbról, a hosszú saroknál lefelé hulló labdát Rapi fejelte vissza az ötösre, és onnan Halasi remek helyzetfelismerésről tanúságot téve, szemfülesen a hálóba sarkazott, 2–1. Ezzel a góllal rövid időre ismét kivégezte a Lajosmizse a vendégfölényt. Aztán ahogy fogyott az idő, az Akasztó úgy igyekezett tömni a labdát a Lajosmizsei 16-osra, váltakozó sikerrel, eközben viszont a hazai ellencsapások legalább annyi veszélyt hordoztak magukban, mint a vendégkísérletek. Egyre nagyobb lett a vendégnyomás, helyzetekben azonban ez továbbra sem mutatkozott meg. A 87. percben aztán Kiss László indította Halasit, aki a bal oldalon kilépett, betört a 16-oson belülre, de végül az oldalhálóba talált. Parázs volt a véghajrá is, de kimondott ziccert ebben a szakaszban sem tudtak kidolgozni a vendégek, így végül otthon tartotta a dinamikus Akasztó ellen a taktikusan játszó, a helyzeteit remek arányban kihasználó Lajosmizse a három pontot.

Árva Zsolt: – Jólesett, hogy ezen a hétvégén itthon tudtuk tartani a három pontot, ugyanis én reménykedtem ugyan abban, hogy több sérültünk is felépül a hétvégére, de ez nem történt meg. És mégis, annak ellenére, hogy egy jó képességű Akasztó volt a vendégünk, amellyel rendre nagyon szoros meccseket szoktunk játszani, szombaton nagyot játszottak a srácok. A vendégvezetés után tologattam a játékosaimat, kerestük a megfelelő felállást, amellyel sikeresek tudunk lenni, és az, hogy sikerült egyenlítenünk, majd a vezetést is megszereznünk, azt mutatja, hogy ez sikerült. Sőt, a vezetést nem csak meg tudtuk szerezni, hanem meg is tudtuk tartani, és ez mindennél fontosabb. Nagyon örülünk, hogy sikerült három ponttal gazdagodnunk.

Judák László: – Nem tagadom, rettentően csalódottak vagyunk. Nagy nyomást gyakoroltunk a hazaiakra mindjárt a kezdés után, ennek logikus következménye volt a vezető gólunk. Azt azonban nem folytatás követte a részünkről, hiába birtokoltuk többet a labdát, hanem egy hazai egyenlítő gól. A második játékrészt is fölényben kezdtük, igaz, ez a fölény helyzetekben nem nyilvánult meg, sőt, a félidő derekán újra kihasznált egy védelmi megingást a hazai csapat, azt követően pedig hiába akartunk, hajtottunk, támadtunk, a nagy akarás görcsösségbe ment át, így aztán végül kénytelenek vagyunk pont nélkül hazautazni. Érzésem szerint nagyon peches volt szombaton a csapat, sajnáljuk, hogy így alakult, és sajnálom, hogy csalódást okoztunk azoknak a szurkolóinknak, akik Lajosmizsére is elkísértek bennünket.

Lajosmizsei VLC–Akasztó FC 2–1 (1–1)

Lajosmizse, 120 néző, vezette: Barta Norbert (Gera Ferenc, Migh Tamás)

Lajosmizse: Házi – Fekete A., Orlov, Borsos (Rigó 63.), Halasi (Árva 90.), Kiss L., Rapi, Bán, Dóka, Treiber, Menich (Ulicska 46.). Játékos-edző: Árva Zsolt.

Akasztó: Németh Zs. – Dobosi, Kapus (Csoba 75.), Szabó I. Sz. (Bajusz 75.), Kerekes (Vincze 60.), Szabó Zs. (Szabó II. Sz. 84.), Juhász, Németh T., Palla, Geiger (Bánszki 66.), Márki. Edző: Szrenkó István.

Gól: Treiber a 27., Halasi a 66., illetve Juhász a 18. percben.

Sárga lap: Németh T. 44., Palla 63.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában