Jó ma kiskőrösi kapusnak lenni

Az izsáki illetőségű Ámann Márk pályafutása a labdarúgás tekintetében meglehetősen változatos. Utánpótláskorú labdarúgóként ifjúsági válogatott is volt, ugyanakkor a kiskőrösi kapuséveit megelőzően mezőnyben is focizott, nem is rosszul.

– A Kecskeméti LC-nél, Karakas Feri bácsinál kezdtem focizni, ott nevelkedtem. Onnan később visszamentem Izsákra, ahonnan bekerültem az U16-os korosztályos magyar válogatottba. Mindmáig hálás vagyok Gréczy Gábornak és Ungor Pali bácsinak azért, hogy felhívták a szövetségi kapitány figyelmét rám.

Egy edzőtáborban, egy szobában voltunk a ma felnőtt válogatott Gulácsival

– mesélte Ámann Márk.

– Utánpótlás-focistaként voltam a Bács-Kiskun megyei válogatott kapusa is. Az izsáki évek után Duna­újvárosban voltam fél évet, onnan hazajöttem Bács-Kiskun megyébe, akkor Kecskeméten védtem, aztán pedig Izsákon játszottam, az NB III.-as csapatban szerepeltem ifiként, tartalékkapusként. Ez eddig mind az ifjúsági szereplésem. Ekkoriban adódott volna egy igen komoly lehetőségem, hiszen U16-os válogatottként több helyen is felfigyeltek rám. Már azt mérlegeltem, hogy a Dunaújváros, a Győr vagy a Ferencváros edzőtáborát válasszam-e, ugyanis mind a háromban szerettek volna megtekinteni, kipróbálni, ám az utolsó vasárnapon játszottunk egy edzőmérkőzést. Arra még beszálltam, de bár ne tettem volna. Sípcsont- és szárkapocscsonttörést szenvedtem, annyira súlyos volt a sérülés, hogy hosszú időn át az is benne volt a pakliban, hogy teljesen felhagyok a futballal. Ebben az elkeseredett helyzetben

Ungor Pali bácsi tartotta bennem a lelket,

rendszeresen hívott, többször meg is látogatott, hogy ne hagyjam abba. Jó másfél évig tartott, amíg felépültem, és akkorra már leszámoltam a szép reményekkel is, de ahogy mondtam, majdnem a futballal is. Végül aztán elkerültem Akasztóra, a megyei első osztályú csapatba, az ő hívásukra azért is bólintottam rá, mert akkor kezdhettem először kezdőként felnőtt­csapatban játszani. Azt tudtam, hogy Izsákon úgysem fogok tudni beférni a felnőttkeretbe, hiszen Házi Imre volt a kapus, és kirobbanthatatlan volt az izsáki háló elől, tehát mellette évekig csak kispadozás várt volna rám. De akkor már tizenkilenc éves voltam, és frissen felépülve éreztem magamban annyit, hogy végre egy felnőttcsapat kapujába álljak be. Elmentem tehát Akasztóra, történt ez 2007-ben, és ott kezdtem meg a felnőtt éveimet. Aztán onnan édesapám szülőfalujába, Császártöltésre igazoltam, jó kis csapat volt az is, azzal a gárdával a megye kettőben bajnokok lettünk, ott

a csapattársam volt az a Filus Gábor, akivel most ismét csapattársak vagyunk,

hiszen ő a mai Kiskőrös egyik erőssége. Onnan aztán hazaigazoltam Izsákra, a megyei első osztályú gárdához, csakhogy ott, miután a bajnokságban a harmadik helyen zártunk, lényegében megszűnt a foci. Onnan eligazoltam Csépára, ahol pontosan két és fél mérkőzést játszottam, mivel elálltak a megállapodásban előzőleg foglaltaktól, így a harmadik mérkőzés félidejében fogtam magam és hazajöttem. Utána fél évig sehova nem tudtam igazolni, aztán Izsákon újra beindult a foci, a megye háromban, és akkor lett belőlem mezőnyjátékos, a megyei harmadosztályú csapatban. Izsákon megnyertük a megye hármas bajnokságot, abban az évben huszonöt mérkőzésen húsz gólt rúgtam, följutottunk a megye kettőbe, ott pedig húsz mérkőzésen tizennyolc alkalommal találtam be mezőnyjátékosként a korábbi kollégáim kapuiba.

Az egyes mezben korábban nyújtott teljesítményéről azonban egy korábbi barát nem feledkezett el, így érkezett meg a hívás Kiskőrösre. – Még Izsákon fociztam, továbbra is mezőnyjátékosként. Emlékszem, éppen Orgoványra mentünk egy edzőmérkőzésre, amikor

felhívott Kiskőrösről Somlyai Péter, aki korábban a csapattársam volt Izsákon,

és ő mondta, hogy nagy szükségük lenne egy kapusra. Én nem akartam nekik zsákbamacskát árulni, elmondtam, hogy már három éve nem védtem, csak hébe-hóba, és már le is tettem arról, hogy kapus legyek. Ő azonban kifejtette, hogy maximálisan bízik bennem, hiszen ismeri a képességeimet, és ezek alapján Kiskőrösön mindenképpen számítanának rám. Lejátszottam az orgoványi edzőmeccset, és némi mérlegelés után visszahívtam Pétert, hogy rendben van, próbáljuk meg – mesélte Ámann Márk.

– Elkezdtem a kapusedzésekre járni, és így kerültem vissza a kapuba, illetve így is kerültem Kiskőrösre 2017-ben, és azóta is ott játszom. Megszerettek, sikerült bizonyítanom, ma már én vagyok a csapatkapitány. Bíznak bennem, és úgy kezelnek, mintha kiskőrösi lennék, nagyon szeretek ott lenni. És nem is csak most, amikor egy igazán remek ősz áll mögöttünk.

Az ősz kapcsán óhatatlanul adódik a kérdés, hogy volt-e már ilyen helyzetben, hogy az aktuális csapata tíz forduló után tíz győzelmet számlál, hiszen a Kiskőrösi LC szempontjából ez volt a helyzet a kalocsai rangadó előtt.

– Ilyen nem volt még, hogy tízből tíz­meccses sorozat álljon mögöttem, ráadásul olyan, amelyik a rajtnál kezdődött. Öt- vagy hatmeccses sorozatom volt még Izsákon, amikor ott még kapusként szerepeltem. Volt olyan is, hogy öt meccsen át nem kaptam gólt sem, volt hat győztes meccs zsinórban, de ez, hogy tízből tíz a rajttól számítva, ilyet még nem pipáltam. Mit mondjak, remek érzés, ajánlom mindenkinek, és remélem, hogy nekem is lesz még ilyenben részem többször is.

Novemberben két negatív dolog történt a kőrösi labdarúgók számára,

odalett a százszázalékos sorozat és félbeszakadt a bajnokság. Tulajdonképpen nem félbeszakadt, de a csapatok számára már nem volt kötelező játszani, és majdnem minden klub a halasztásra, azaz a korai évzárásra voksolt.

– Azt sajnáltam, hogy a szép sorozatunk véget ér, de tudtuk, hogy ez benne van a pakliban, egyetlen sorozat sem tarthat örökké – felelte arra a kérdésre, hogy melyik érintette negatívabban. – Az viszont jóval rosszabbul érintette a társaságot és engem is, hogy a bajnokság is félbemaradt. Arról nem is beszélve, hogy éppen egy járvány, egy világjárvány miatt.

A folytatással kapcsolatban elmondta, hogy már megkapták az értesítést, hogy a bajnokság január 30-án kezdődik. Ez azonban nem érte meglepetésként őket. – Már a tervezettnél korábbi záráskor leültünk a srácokkal, és elkezdtük számolgatni, hogyha május 31-ére be kell fejezni a bajnokságot – márpedig be kell, az NB III.-as osztályozók kitűzött időpontja miatt –, akkor nagyon korán lesz itt kezdés, elég volt a naptárt elővenni és látszott, hogy bizony január végére tehető a rajt. Azóta már az értesítést is megkapták a klubok. Tehát már november elején úgy váltunk el, hogy már az ünnepek után el kell kezdeni a felkészülést, amikor azonban hivatalossá is vált a január végi dátum, onnantól már meg is kaptuk az egyéni felkészülési programot, hogy rögtön január elején már labdás edzésekkel és előkészületi mérkőzésekkel készülhessünk fel a korai rajtra. Ami valóban meglehetősen korai, de ezen fölösleges lenne füstölögni, ez van, ezt adta ebben a 2020-as esztendő miatt rendhagyóan induló 2021-es évben az élet. Ami pedig az elszántságunkat illeti, arra nem lehet panasz – részletezte a kapus.

– Az ősz egyébként is arról szólt, hogy hihetetlenül összeállt a társaság, nemcsak mint labdarúgócsapat, hanem mint baráti társaság is. Ahogy jöttek az eredmények, úgy nőtt a társaság, és a csapatot körülvevők lelkesedése. Az őszi idény idő előtti félbeszakadása miatt a lelkesedés mit sem csökkent, tehát a magam és a játékostársaim nevében ki merem jelenteni, hogy nagyon szeretnénk megnyerni a bajnokságot. Természetesen furcsa is lenne, ha nem ezt mondanám így, hogy a tabella elején kezdjük az új évet, de nem csak a mundér becsülete mondatja ezt velem, képesnek tartom ezt a társaságot arra, hogy a bajnoki címet megszerezze, és tudom, hogy a többiek is így vannak ezzel.

Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy rögtön a rajt sem lesz könnyű.

Hiszen csak az utolsó két, őszről elmaradt fordulóból is két pokolian nehéz mérkőzésünk maradt hátra, no meg a Kiskunfélegyháza elleni idegenbeli rangadó. Utóbbit minden valószínűség szerint áprilisban fogjuk lejátszani, hétközi fordulóban, így aztán a tavaszt két erős, déli csapat ellen kezdjük. Január 31-én a Jánoshalmát fogadjuk, a következő hazai mérkőzésünkön pedig a Bácsalmást. A felkészülés során mind az edzéseken, mind az előkészületi mérkőzéseken azon fogunk dolgozni, hogy ezeket a mérkőzéseket már csúcsformában játsszuk, és ez a két meccs megadhatja a kellő lendületet ahhoz, hogy a céljainkat képesek legyünk valóra váltani – zárta gondolatait Ámann Márk.

A kapust egyre többen tizenegyesölőként emlegetik

Büntetőt természetesen lehetséges értékesíteni Ámann Márk ellen, azt azonban az ellen­felek is jól tudják, hogy meglehetősen jó arányban hárít­ja a 11-eseket.

– Újabban megkaptam a tizenegyesölő jelzőt, hogy aztán ez igaz vagy nem, azt nem tudom, hiszen nem az én dolgom saját magamat megítélni, azt viszont aligha kell részleteznem, hogy mennyire jólesik az embernek, ha kapusként megkapja ezt a jelzőt. Hogy mi lehet a titkom? Így, a krisztusi kor felé közeledve – januárban leszek harminchárom éves –, minden bizonnyal a rutin is közrejátszik abban, hogy sok büntetőt hárítok, de igazából nem lehet megmondani, hogy ki hogyan és miért védi az átlagnál jobban a büntetőket, nincs ennek receptje. Én talán megérzem, hogy ki hova rúgja. Van olyan kapuskolléga is, aki nagyon jó, de 11-est nem tud védeni. Nekem viszont bejönnek a megérzéseim – fejtette ki a kapus.

– Bár az igaz, hogy volt két alkalom, amikor nagyon fontos lett volna megnyerni a büntetőpárbajt, mégsem sikerült. Az egyik az volt, amikor Franciaországban szerepeltünk az U16-os Euró­pa-bajnokságon, és Olaszországgal játszottuk a döntőt. Tizenegyesekkel kaptunk ki az olaszoktól, no ott sajnos nem jött össze egy védésem sem. A másik emlékezetes tizenegyespárbaj a tavalyi, Kecskemét elleni hazai kupameccsünk, amikor negyvenkét büntetősre kerekedett a sorozat – állítólag csak néhány büntetővel maradtunk el a Guinness-rekordok mögött –, és bár hárítottam néhányat, sőt, be is rúgtam egyet, mégis a Kecskemét jutott tovább. De amúgy a megyeiben tényleg meglehetősen jó százalékkal hárítom a büntetőket, amikor Akasztóra kerültem, szerintem akkor is vagy hat tizenegyest megfogtam. Az biztos, hogy ezen a téren sokat köszönhetek az édesanyámnak is, akitől megkapom a szükséges lelki tartalékot a mérkőzések előtt, és ezt ezúton is szeretném neki meg­köszönni.