Egész életében a kecskeméti ökölvívást szolgálja

Előbb sportolóként, majd edzőként szolgálta az ökölvívást, mindig is a kecskeméti egyesület színeiben. Hogy hol, az attól függően változott, hogy éppen hol működött az ökölvívó szakosztály. 1987 óta egészen mindmáig Osi bácsinak a Bóbis Gyula sportcsarnok a második otthona. Azt megelőzően a kecskeméti ökölvívó szakosztály sokáig a KTE pályán, azaz a Városi pályán működött, még korábban pedig, abban a korszakban, amely ma már szinte a legendák korába vész, a Fémmunkás ebédlőjében.

– A Fémmunkás ebédlőben volt a legjobb helyünk – tekint vissza a mester. – Az én gyerekkoromban ott voltak a meccsek is. Hatalmas tömeg jött el a bunyó meccsekre, be se fértek, akkora volt a vonzereje akkoriban az ökölvívásnak. – A rendszerváltás után is igyekeztem továbbra is alázattal szolgálni ezt a sportágat, amelyet annyira szeretek. A rendszerváltás táján összeomlott a cég, a Fémmunkás, de én azt követően is igyekeztem olyan helyeken elhelyezkedni, ahol a munkám mellett a sportot a korábbi intenzitással tudtam művelni. Ha majd egyszer eljön az ideje annak – még jó darabig nem jön el, az egészségem hálistennek bírja –, hogy végleg becsukjam magam mögött az edzőterem ajtaját, akkor tudom ezt majd nyugodt lélekkel megtenni, ha az utódomat addigra kineveltem. Nem félek, hogy nem sikerülne, hiszen hála istennek van több remek szakember is, aki majd átveheti tőlem a stafétabotot.

Asztalos Józsi bácsi Kecskeméten nősült, itt alapított családot, két gyermeke van, és három unokája. – A két gyerekemet sajnos inkább a feleségem nevelte föl, mert engem, amikor még kicsik voltak, alig láttak itthon. A 80-as és a 90-es években is rengeteget utaztunk, sőt, még a 2000-es években is rendszeresen jártunk a Bundesligába is bunyózni. Ennek ellenére ragyogó két gyermekem van, és három olyan unokám, akikre büszke vagyok. Sportolnak mindannyian, nem is akármilyen szinten, ökölvívó azonban senkiből nem lett.

Arra a kérdésre, hogy a jó négy évtized után hány ifjú, kezdő bunyós fordult meg a keze alatt, tanácstalanul tárja szét a kezét. – Rengeteg. Számot nem is tudok mondani, ugyanakkor nem is lenne jogom a magam érdemének elkönyvelni azt a rengeteg fiatalt, akiből bunyós lett, hiszen nem csak az én érdemem, ha megmaradtak ökölvívónak, hiszen ez is csapatmunka.

Van több száz, vagy akár több ezer gyerek, akikről annyit jelenthetek ki biztosan, hogy az én kezem alatt is megfordult. Sőt, nem hogy a tanítványaim számát nem tudom még megbecsülni sem, de azt sem tudnám megmondani, hogy különböző korosztályokban például hány bajnoki címet szereztek. Mert rengeteget. De számot ne is merek mondani, és ismétlem, az mind nem csak az én érdemem, én csak részt vállaltam a sikereikből. Egy biztos, volt olyan év is, hogy nyolc volt tanítványom is bajnoki címet szerzett.

Köze azonban szinte minden kecskeméti ökölvívóhoz van.

– Nálam kezdte Kincses György, a Pulai testvérek, Károly és Mihály, Csikós Ábel, a Kecskeméti SC jelenlegi vezetőedzője, Kozák János, a két Szakállas testvér, Ferenc és Tamás, a Lakatos gyerekek, Róbert és István. A két mai edzőkollégám, Németh János és Németh Ottó, akik szintén komoly versenyzők voltak, szintén nálam szedték össze az alapokat. A Sárközi testvérek is, aki anno többszörös magyar bajnokok voltak. Aztán Lakatos Zoltán, aki nem keverendő a két testvérrel. De mindenkit meg se próbálok felsorolni.

Osi bácsi büszke arra az állami kitüntetésre, amit Szakállas Ferenc amatőr Európa-bajnoki győzelem után kapott. A megannyi volt versenyző nem csak emléknek szép, de az utánpótlás-bázis nem kis részét is ők szállítják.

– Ma azért vagyok könnyű helyzetben, mert sok olyan gyerek jön, akinek már a nagyapjának is én voltam az edzője. Gyakran fordul elő, hogy bejön a kissrác, bemutatkozik, én pedig pillanatok alatt behatárolom, hogy melyik ismert bunyós-családból is jött.

Toborozni manapság sem nehéz, igazi ökölvívót kinevelni azonban egyre nehezebb.

– Régen nem kellett sokáig győzködni a gyerekeket, de manapság ahogy emelkedik az életszínvonal, úgy kerül a nehéz atlétika egyre nehezebb helyzetbe, mert senki nem hajlandó, pontosabban nagyon kevesen hajlandóak elvégezni azt az iszonyatos mennyiségű munkát, amit igényel. Márpedig az ökölvívást műkedvelőként művelni nem sok értelme van. Ezért utánpótlás edzőként az a legfontosabb feladatom, hogy megszerettessem a gyerekekkel ezt a sportágat, hogy a bunyó iránti szeretet miatt hajlandó legyen arra, hogy alázattal, természetesen a tanulást kivéve minden mást félretéve, háttérbe szorítva erre áldozza a fiatalságát. Ha ezt nem teszi meg, akkor ahogy mondtam, marad műkedvelő bokszoló, aminek sok értelme nincs. Ebben a sportágban csak fanatikus kitartással, hosszú évek kegyetlen munkájával lehet csak feljutni a csúcsra. Ráadásul manapság nehezebb is a helyzetünk. A 70-es 80-as években egzisztenciális előnyt is élvezett az, aki sportoló, manapság ez már csak a csúcson levőkről mondható el. Ma viszont csak akkor marad meg valaki egy-egy sportágban, ha valóban sikerül vele annyira megszerettetni, hogy hajlandó legyen lemondani a megannyi más lehetőségről, amit ez a mai világ az idő szórakoztató eltöltésére kínál.

Szerencsére ma is vannak ígéretes tehetségek, akik hajlandóak a lemondásra. És bár a koronavírus miatti intézkedések miatt az ökölvívó edzések is szünetelnek, az, aki komolyan műveli a sportágat, akinek van esélye magasabb szintre is eljutni, az egyetlen pillanatra sem állhat le.

– Itt hétfőn állt le az élet. És mit mondja, máris hiányzik, és tudom, hogy egy-két nap múlva még jobban fog hiányozni az edzőterem levegője, lesznek bőven megvonási tünetei. Az elmúlt héten, amikor már látszott, hogy nagy a baj, vasárnap még szabadtéri edzéseket tartottunk, arra gondoltam, hogy fizikálisan meghajtom a gyerekeket, ugyanis éppen most toboroztam egy rakás srácot, hétfőn azonban leállt az élet. Azokkal, akik a válogatott keret közelében vannak, a serdülő válogatottakkal a kényszerszünet idején is folyamatosan tartom és fogom is tartani a kapcsolatot, nekik komoly egyéni munkát adok ki. Általában szerencsére a szülőkkel is jó kapcsolatot ápolok, és partnerek abban, hogy számon kérik a gyerekükön a kiadott munka elvégzését. Ugyanis nagyon fontos, hogy a megfelelő intenzitással végezzék el. Főleg azok esetében, akikről tudom, hogy ott lehetnek a spiccen. Nekik ugyanis a felfüggesztés lejárta után, amikor újra beindul az élet, nem lesz idejük bemelegedni, nekik akkor is azonnal a spiccen kell folytatni, így legalább a fizikális munkát addig is folyamatosan el kell végezni, az állóképességből nem lehet kiesni. Még a legkisebbek esetében is évek munkája fekszik abban, ahova mostanra eljutottak, óriási vétek lenne több hetes kihagyással mindazt elpocsékolni. Mert a tudás ugyan megmarad, de a fizikai állóképességért naponta meg kell dolgozni. Az ígéretes fiatalok közül név szerint most csak Gyapjas Márkót említeném, aki tavaly serdülő magyar bajnok volt. Ő most másodéves serdülő, és ő az egyik, akitől nagyon sokat várok. A klubnál vannak más ígéretes fiatalok is, csak ők már nem az én kezem alatt vannak, feljebb adtam őket – zárta szavait az edző, akinek mentalitásán, hozzáállásán meg sem látszik a kor, majd nagyot sóhajtva bezárta maga mögött a Bóbis Gyula edzőtermet.