labdarúgás

2018.07.27. 12:06

A rajt előtti utolsó előtti felkészülési meccsét játszotta a KTE

Szerda este a megyei első osztályú Dabas-Gyónt fogadta a jövő hét végén az NB III.-ban debütáló Kecskeméti TE.

Vincze Miklós

A meccs két hazai lehetőséggel indult, előbb Balog fejelt fölé, majd nem sokkal később újra a kapu elé került, de ekkor nem tudta jó lövéssel befejezni az akciót a védők szorításában. Innentől jórészt mezőnyjátékot láthatott a publikum. A félidő közepétől aztán újra aktívabb lett Szabó István csapata, Markó bombája centikkel ment fölé, majd Selyem csúsztatott mellé, végül szűk harminc perc elteltével megszerezték a vezetést a lila-fehérek. Egy formás jobb oldali akció végén Selyem volt önzetlen, az érkező Balognak már csak a kapuba kellett passzolnia a labdát, 1–0. Szünetig még egy vendég átlövés okozott némi veszélyt, majd Zámbori dolgoztatta meg a kapust, végül Bagónak kellett a gólvonalon mentenie egy sarokrúgás után.

A szünetben több cserét is meglépett Szabó Tibor, ez a lépés gyorsan meg is hozta a gyümölcsét, hiszen Vladul – már nem először – szinte első megmozdulásaként lépett ki egyedül, majd helyezett higgadtan a hálóba, 2–0. Az 55. percben Mazcelka is könnyen növelhette volna az előnyt, de ziccere kimaradt, a kontrából ráadásul szépítettek is a vendégek, 2–1) A második félidő ettől eltekintve kecskeméti fölényt hozott, ami helyzetekben is megnyilvánult. Maczelka és Vladul is könnyen betalálhatott volna, rajtuk kívül Zámbori is próbálkozott, így csak rajtunk múlt, hogy végül nem lett nagyobb a különbség.

Balog Marcell a Dabassal szemben is gólt ünnepelhetett
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

Kecskeméti TE – Dabas-Gyón 2-1 (1-0)

KTE: Ladányi (Mészáros 46.) – Bagó, Urbán, Zámbó, Farkas – Nádudvari – Selyem (Tóth 46.), Markó (Vladul 46.), Takács (Maczelka 46.), Zámbori – Balog (Szabó G. 76.).

Gólszerzők: Balog (29.), Vladul (48.) ill. Tóth A. (55.)

– Örülünk, hogy sikerült nyerni, jár a gratuláció a srácoknak – nyilatkozta a lefújás után Szabó Tibor, a KTE edzője. – Voltak hibáink helyzetkihasználásban és védekezésben egyaránt, de azon dolgozunk, hogy ebből a bajnokin már minél kevesebbet láthassanak a szurkolóink.

Ezek is érdekelhetik