Faragó István: A jó tájképbe bele kell fújjon a szél

Faragó István amatőr festő munkáiból nyílt kiállítás a minap a kerekegyházi Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubjában. A szentkirályi alkotó az utóbbi években szépen gyarapodó terméséből láthatott átfogó válogatást a közönség.

Gulyás Sándor

Természet szeretete határozza meg Faragó István művészetét

Fotó: Gulyás Sándor

Faragó István látásmódját a természet szűkebb hazájának bemutatása határozza meg. Az alkotó szívesen alkalmazza a festői kifejezésmódokhoz a régi mellett. Bár festői pályája mindössze tizenhárom évre nyúlik vissza jó érzékkel, biztos kézzel és szemmel teszi ezt.

– A katonaévek alatt kezdtem rajzolgatni. A tetoválásokhoz készítettem egyszerű, nonfiguratív mintákat. Az első komolyabb alkotásomat, egy tájképet, a páromnak rajzoltam színes ceruzával tizenhárom évvel ezelőtt. A sikeren felbuzdulva, akkor még segítség nélkül, autodidakta módon próbálkoztam megjeleníteni a természet szépségeit. A perspektivikus ábrázolás, vagyis a térbeliség, a tárgyak sík felületen való ábrázolása bizony feladta a leckét számomra. A szakmai előrelépést a kecskeméti Bruncsák András festőművésszel való találkozás hozta meg, aki a mai napig ellát tanácsokkal és egyengeti a pályámat – idézte fel a kezdeteket Faragó István.

A szentkirályi alkotó a ceruza után a temperával, az akrillal majd az olajjal próbálkozott. Bár még ma is használja a festési technikákat, legszívesebben olajjal dolgozik. Az idei évben a Kerekegyházán élő Ziegler Németh Ferenc festőművész szakkörében a pasztellel is megismerkedett Faragó István.

– Kiváló mestereimnek köszönhetően egyre biztosabb kézzel fogom meg az ecsetet és viszem a vászonra a témát. Legközelebb a természet áll hozzám, így leginkább csak tájképeket készítek. A tanyákat, a templomokat, a paraszti kultúrához köthető dolgokat örökítem meg. Az utóbbi időben a portrézással is megpróbálkoztam, modelljeimet ismerőseim közül válogatom. Termékeny alkotónak tartom magam. Leginkább a természetben szeretek dolgozni. Vallom, hogy a képbe bele kell fújjon a szél, bele kell, hogy csicseregjenek a madarak. Bele kell hunyorogni a napba, hogy átéljük az élményt, amit visszaadni, közvetíteni szeretnénk a nézők felé – fogalmazta meg festői hitvallását az alkotó.

Faragó István első alkalommal tíz éve lépett a nagyközönség elé Tiszakécskén. Nem sokkal később szűkebb hazájában, Szentkirályon mutatta be alkotásait, azóta rendszeres kiállítója a falunapnak. Legutóbb a kiskunfélegyházi szakmaközi művelődési házban volt tárlata. A festő jelenleg azon dolgozik, hogy megörökítse a jellegzetes szentkirályi tanyákat, a romostól kezdve a még álló hagyományos épületekig bezárólag.

– Rengeteg tanulnivaló van még, hogy elérjem célom. Olyan szintre szeretnék fejlődni, hogy bekerülhessek a kortárs alkotók sorába. Mentoraimnak köszönhetően úgy érzem jó úton járok

– tette hozzá a szentirályi amatőr festő.