Rangos állami kitüntetéssel ismerték el a nagykőrösi kötődésű zenészt

– Mit jelent önnek az elismerés?

– Meghatott, már csak koromnál fogva is, hiszen akik Magyar Arany Érdemkeresztet kapnak, azoknak általában 60–70 esztendősen ítélik oda a kitüntetést, egy életművet elismerve, én pedig a 44. évemben járok. Megtisztelő, hogy rám ennél fiatalabban is odafigyeltek a döntéshozók. Mindebben nagy szerepe volt dr. Czira Szabolcs nagykőrösi polgármesternek, hiszen ő terjesztett elő a kitüntetésre. Vele több éve dolgozunk együtt: a nemzetközi DobMánia Tábor és a Kőrösi Zenés Estek program is Nagykőröshöz fűződik, illetve az Arany-év kapcsán létrehozott nagyzenekari mű és hanglemez is a városhoz kötődik. Így mondhatom, hogy második otthonom Nagykőrös. Nem azért dolgozom, hogy díjakat kapjak, de a magas rangú elismerés hatására egy pillanatra megállok és visszatekintek a bejárt útra, és úgy érzem, hogy a kitüntetés is mutatja, hogy jó az út, amin járok, és ez lendületet is ad a továbbiakhoz.

– Melyek az elismeréssel illetett szakmai életútja főbb összetevői?

– Egyszerre négy ember életét élem. Több olyan munkában veszek részt, mely hazánkban és nemzetközi szin­téren is elismert. A Finucci Bros Quartettel eddig öt nagylemezünk jelent meg, és dzsessz-szcénában nemzetközi szinten is elismert a produkciónk. Az Egyesült Államokban is turnéztunk, és az utolsó lemezünk is ott jelent meg. A zenéléshez szervesen kapcsolódik az oktatás. Hosszú évek óta tanítok a magándobiskolámban, valamint immár nyolc éve a Rajkó-Talentum Művészeti Iskola dob tanszakának vagyok a vezetője. Itt tehetségeket képzünk, illetve hátrányos helyzetű gyermekekkel is foglalkozunk. Fontos oktatási pillér a Házhoz megy a Zenede, melynek tíz éve alatt eddig mintegy 25 ezer gyermek látta az oktatási program előadásait. A programban az általános és középiskolai diákokat a minőségi könnyűzene szeretetével igyekszünk beoltani, és ösztönözzük őket a hangszertanulásra. A pandémia miatt sajnos 30 városban 60 előadás maradt el tavaly, de idén már lehetőségük van a nyári táboroknak, önkormányzatoknak jelentkezni egy szabadtéri előadásra, amire a Házhoz megy a Zenede oktatási program kitelepül. Emellett nagyon fontosnak tartom a társadalmi szerepvállalást, ami szintén nem választható el a zenétől. Ennek része a DobMánia Tábor, ahol a határon túli magyar gyermekeket is integráljuk az anyaországbeli zenészekkel a nyári nagykőrösi foglalkozások során. Ezt idén 12. alkalommal rendezzük meg július 2. és 8. között a Kőrösi Zenés Estek rendezvénysorozattal együtt. A határon túli magyarság ezen kívül is fontos szerepet játszik az életemben. Rendszeresen járok ki előadásokat, workshopokat tartani, és nagyon szoros a kapcsolatom a marosvásárhelyi Rocksulival. A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja megbízott azzal, hogy segítsem az iskolát online tananyagok készítésével. Emellett a Magyar Jazz Szövetség alelnöke vagyok, ahol az oktatásért felelek: többek között a Jazz Generáció sorozatban nagy nevű hazai dzsesszzenészeknek állítunk emléket. Elsősorban nem zeneszerzőnek tartom magam, hanem alkotónak, de a nevemhez fűződik két nagyzenekari mű. Az egyik a Visegrád hangja, ami 35 ütőhangszerre íródott, a másik nagykőrösi felkérésre az Arany 200 című nagyzenekari darab és a hozzá tartozó hangoskönyv. A művet Arany balladái, versei inspirálták.

– Ha már inspiráció, kik hatottak önre pályafutása során?

– Ha a zenéről beszélünk, mestereimet kell megemlíteni. Egyikük dobtanárom, Jávori Vilmos kiváló dzesszdobos és Babos Gyula, rendkívüli dzsesszgitáros volt nagy hatással rám. Fogarasi János pedig a zongoratanárom volt a Kőbányai Zenei Stúdióban, és nagyban segítette a pályámat. Egyébként a környezetem inspirál. A magánéletben pedig a feleségem és a három gyönyörű gyermekem biztos hátteret, és belőlük mindig tudok töltődni.

– Hogyan zajlik önnél az alkotófolyamat?

– Minden projektem egy gyermekem, és mindegyik születésének külön története van. Például a DobMánia Tábor ötlete úgy villant az eszembe, hogy annak idején a fiatal dobosok a Dobos Magazin című nyomtatott újságból tájékozódtak, melynek egyik szakírója voltam. Amikor 12 évvel ezelőtt tízéves volt az újság, akkor az egész szerkesztőségünk a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Központ színpadán állt a közönségtalálkozó alkalmából, és fotózásra vártunk. Akkor bevillant, hogy országszerte több száz vagy akár ezernél is több dobos olvassa az újságot és tanul abból, amit mi, szakírók írunk. És milyen jó lenne, ha egy évben egyszer összejönnénk tanulni egymástól. Azonnal mondtam a kollégáimnak, de ők azt válaszolták, hogy inkább a fotózásra figyeljek. Azután hónapokig írtam az ötleteimet, és öt hónap múlva, nyáron megrendeztük az első tábort, akkor még Cegléden. Bármikor jöhet az inspiráció, vezetés közben, éjszaka vagy a munka során.

– Mit tervez megvalósítani a jövőben?

– Kiemelten fontosnak tartom a könnyűzenei oktatás alapfokú intézményesített keretének bevezetését hazánkban, amiért többedmagammal sokat dolgoztunk, és a 2021–2022-es év ennek jegyében fog zajlani. Szeretném továbbvinni és kibővíteni a meglévő programokat és megcsinálni azt, amit majd a Jóisten elém hoz. Mindazt, amit elértem, a kreativitásnak köszönhetem, és mindig az motivált, hogy értéket hozzak létre. Négy éve írtam utoljára, mert elsősorban nem zeneszerzőnek tartom magam, hanem alkotónak, ezért magamtól nem írok. De ha megkeresnek, hogy készítsek egy lemezt egy adott téma köré, nagy elánnal viszem végig az alkotófolyamatot. Azt elárulhatom, hogy 2022-re is már igen nagy terveim vannak, ami egy országos szintű művészeti program.