Összefoglaló

2024.02.29. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. február 29.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Március 4-re befejeződik a soltvadkerti sportcsarnok felújításának második üteme. Ekkor már a játéktér vonalait festi fel a vállalkozó.

006
Fotó: Kiskunhalasi SZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium

Jó esély van arra, hogy a Kalocsai Csajda Gyógyfürdő és Uszoda energetikai korszerűsítése uniós forrásból, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat TOP Plusz pályázata keretében, nettó 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásából valósuljon meg. A képviselő-testület a Bács-Kiskun Vármegyei Fejlesztési Ügynökséggel és a pályázatot előkészítő szakemberekkel folytatott egyeztetést követően, szerdán rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a támogatási kérelmet 2024. március 4-ig benyújtják.

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár – nyilatkozta az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára.

Megtartotta hagyományos borversenyét a Szentkirály-Lakitelek Hegyközség. Az eseménynek ezúttal Nyárlőrinc adott helyet. A hagyományoknak megfelelően a szőlőtermelő gazdák is megkóstolhatták a jobbára újborokból álló mintákat.

Közel egymilliárd forintos beruházással új csarnokot épített és gyártóeszközöket szerzett be, napelemes rendszert telepített és kutatás-fejlesztésbe is kezdett a takarmánygyár építői és technológiai szolgáltatásairól ismert Abraziv Kft.

A másodosztályú Southampton elleni győzelemben óriási szerepet vállaltak az angol csapat tinijátékosai, akiknek a következő fordulóban az ősi rivális Manchester United ellen is fontos szerep juthat. A Ligakupa elhódítása után tehát az FA-kupában is kiválóan szerepel a Liverpool, akiknek a nemrégiben távozott sportigazgatója, Jörg Schmadtke egy érdekes titkot árult el Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban.

Szakál Aurél volt múzeumigazgató kapja a Kiskunhalas Díszpolgára kitüntetést.

Fejlesztik a közvilágítást Jánoshalmán.

Gyönyörű kertjébe engedett bepillantást Daisy.

Formabontó pályaorientációs napot szervezett a Kiskunhalasi SZC Vári Szabó István Szakképző Iskola és Kollégium. Az intézmény tanműhelyeiben a kilencedikes diákok adtak számot eddig megszerzett tudásukról a duális képzésben részt vevő partnercégek képviselői előtt.

A 8. héten is vizsgálták a szennyvizet Kecskeméten. Mutatjuk az eredményeket.

Egy kecskeméti ház előtt parkoló autókat tört fel valaki 2023. február 22-ére virradóra. Az egyik kocsiban nem lelt zsákmányra, a másikból is csak két autóillatosítót tudott magával vinni, de a járművekben jelentős rongálási kár keletkezett.

Baja 2024-re biztosított költségvetése 12 milliárd 27 millió forint. Idén a költségvetésből jut pénz az utak aszfaltozására, a nyugdíjasok támogatására, de a civil szervezetek és a sportegyesületek is magasabb támogatást kapnak – többek között erről is döntés született a legutóbbi bajai testületi ülésen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában