Beruházás

2024.02.29. 16:53

Közel egymilliárd forintból fejlesztett a kecskeméti Abraziv Kft.

Közel egymilliárd forintos beruházással új csarnokot épített és gyártóeszközöket szerzett be, napelemes rendszert telepített és kutatás-fejlesztésbe is kezdett a takarmánygyár építői és technológiai szolgáltatásairól ismert Abraziv Kft. – közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel.

Tapodi Kálmán

Mondik Zsolt, a kecskeméti székhelyű cég egyik ügyvezetője kiemelte: a projekt mintegy 323 millió forint, feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar multi programból. Ezt egészítette ki a vállalkozás vezetése több mint 645 millió forinttal.  A legnagyobb volumen az ingatlanberuházás volt, amelynek keretében egy 860 négyzetméter alapterületű szerelőcsarnok és egy hozzá kapcsolódó 200 négyzetméteres szociális blokk épült.

fejlesztés, Abraziv Kft., beruházás
Kecskeméti Abraziv Kft.
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

A szerelőcsarnokban a gépek festés utáni összeszerelését, funkcionális tesztjét és csomagolását végzik. A fejlesztéssel javult a minőség, nőtt a gyártói kapacitás. A projekt keretében néhány gyártást és szerelést segítő termelőeszközt is beszereztek, de létesítettek egy 50 kilowatt teljesítményű napelemparkot is, amellyel az elektromosenergia-igényük negyedét tudják megtermelni – tette hozzá.

Mindezek mellett kifejlesztettek egy nagy teljesítményű őrlőművet állati takarmány gyártásához. A berendezés hiányt pótol, az általa elérhető minőség kedvező hatással van az állatok tápanyag hasznosító képességére. Az új típusú őrlőmű univerzális, más iparágakban is alkalmazható például a hulladékfeldolgozásban, akár műanyag (PE), vagy nyomtatott áramköri alaplap visszaőrlésére – fogalmazott Mondik Zsolt, aki hozzátette: a fejlesztések eredményeképpen a termékkibocsátási lehetőségük nagyjából 15-20 százalékkal növekedett.

Turák József, a cég másik ügyvezetője felidézte: az 1984-ben alapított cégük két fő tevékenysége az ipari mechanikus fémfelület-tisztítás, különböző felülettisztító berendezések fejlesztése és gyártása, valamint a takarmányiparra és az ömlesztett anyagkezelő technológiára épülő gépgyártás és forgalmazás. A vállalkozásnak 1991-ben mindössze 6 munkavállalója volt, 2016-ban 84, jelenleg pedig már 158. A kilencvenes évek elején az árbevétel 12 millió forint volt, 2017-ben megközelítette az ötmilliárd forintot, 2022-ben pedig már átlépte a 13 milliárdot – ismertette a cégvezető. Hozzátette, hogy 2023-ban némi visszaesés volt érzékelhető megrendeléseikben, így a tavalyi évet is hasonló eredménnyel zárják, mint a 2022-es esztendőt.

Az Abraziv Kft. takarmányipari berendezéseit a belföldi értékesítés mellett több országba is exportálja, jellemzően a kelet- és közép-európai régióba. Románia kiemelt terület, mivel ott önálló vállalkozást létesített az Abraziv Kft. mindkét iparágában. A cég ügyvezetője szerint a fejlesztések hozzásegítik vállalkozásukat az exportpiacaik kiszélesítéséhez. Eddig elsősorban a szomszédos országokat tűzték ki célterületként, de a jövőben távolabbi, nyugati piaci területeket is célba vesznek – mondta terveikről Turák József.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában