2023.11.20. 15:44
November negyedik hete is színes programokkal vár – podcast
Kecskemét városa is készül a télre, de november utolsó teljes hetére is izgalmas programokat gyűjtöttünk össze.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A Széchenyi István Közösségi Ház szeretettel várja, ha van kutyája, de még fejlődni szeretnének, vagy ha még nincs kedvence, de gondolkodik rajta. Ha tanácstalanok, hogy melyik kutyus illene a családba, esetleg gyerkőc mellé. Ha gondjaik vannak a szocializáció során, akkor a Széchenyi István Közösségi Házban a helyük. Kifejezetten kutyás gazdiknak tartanak előadást szerdán 16:45-től.
A művészetek által gazdagított belső világ és az információrobbanás hatásai a kreatív gondolkodóképességre címmel folytatódik a Kecskeméti Katona József Könyvtárban a Középpontban a katedra előadás-sorozat, ahol csütörtökön 17:00-tól dr. Freund Tamás, Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, MTA elnöke vezeti be az érdeklődőket a témába. Előzetes regisztráció nem szükséges, a rendezvény pedig ingyenesen vár mindenkit.
A 2021-ben megjelent Erzsébet királyné és a magyarok című kötet az olvasói szavazatok alapján elnyerte „Az Év Könyve 2022” díjat a történelmi tényirodalom kategóriában. „Milyen császárné és királyné volt Erzsébet? Tényleg szerette a népünket, vagy csupán anyósával való lázadásként támogatta a magyarokat? Többek között ezekről lesz szó Káli-Rozmis Barbara, Erzsébet királyné-kutató könyvbemutatóján pénteken 16:00-tól a Kecskeméti Katona József Könyvtárban.
Ismét Kecskemétre érkezik az Alexandra Kiadócsoport szépséghibás és akciós könyvvására! Szeretettel várnak mindenkit a Neumann János Egyetem GAMF Aulájában. Korábban áprilisban már volt lehetőség Kecskeméten válogatni az Alexandra Kiadócsoport kínálatából, most azonban szinte teljesen új készlettel, más könyvekkel érkeznek. Több, mint 15 ezer különféle könyvük már 100 Ft-tól kapható lesz. A könyvvásár 10:00-kor nyit, és a készlet erejéig, de legkésőbb 17 óráig tart.
A Kecskeméti Piac idén is útjára bocsátotta a 7 alkalomból álló Bohém Piac név alatt futó kézműves-termelői vásársorozatot, mely az előző évhez képest – közkívánatra – vasárnaponként lesz megrendezve. A vásár célja, hogy a helyi termelőktől, kézművesektől való vásárlással támogassa a hazai piacot a régi értékek megőrzésével, a környezettudatosság előtérbe helyezésével.
További részletek az alábbi felvételen:
A cikkben szereplő podcast megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.
Baon podcast
- Őszi sportnapra várják a családokat Kecskeméten – podcast
- Már gyerekkorában is régész akart lenni Rosta Szabolcs kecskeméti múzeumigazgató
- Pénteken kezdődik az Őszi Helyi Termék Ünnep Kecskeméten – podcast
- Beszélő papagáj és lámabébi is látható a Kecskeméti Vadaskertben – podcast
- Ifj. Richter József a szafari parkkal feltette Nagykőröst a turisztikai térképre – podcast